MimiBlog

Tosca visszapattan

2016.04.22

Bombafenyegetés, lángoló paróka és kollektív öngyilkosság Puccini operájában.

Néhány napja egyszerre kínos és komikus közjáték akasztotta meg a Tosca egyik bécsi előadását: a címszereplő, Angela Gheorghiu ugyanis óvatlanul vagy készakarva, de mindenesetre csúnyán lekéste harmadik felvonásbeli színre lépésének pillanatát, és így a Cavaradossit éneklő Jonas Kaufmann nem tudta kivel elkezdeni az utolsó nagy kettőst, az előadás pedig percekre leállt. A jelenetet és benne Kaufmann slágfertig viselkedését bemutató videófelvétel azóta bejárta a világot:

Az esetnek nyilvánvalóan vannak egészen személyes összetevői is, ám mi az alábbiakban inkább a Tosca előadástörténetét végigkísérő bakikból szemelgetnénk, mert meglepően sok híres előadási baleset kapcsolódik ehhez az oly feszes dramaturgiájú, a cselekmény minden egyes apró mozzanatát ütemre kiszámoló remekműhöz.

Kezdhetnénk mindjárt az 1900-as római ősbemutató említésével, itt ugyanis még a bombamerénylet lehetősége is felmerült: zavaros idők voltak ezek a római fővárosban. Ezért amikor az előadás karmestere zajt hallott a színház előcsarnoka felöl, rögtön leállította a zenekart, amely még éppen csak hozzálátott az opera nyitóütemeihez. Szerencsére csak a kinnrekedtek és a későn a helyük felé törtető jegytulajdonosok okozták a hangzavart.

Az első felvonás leghíresebb botlása valóban egy botlás volt: Plácido Domingo elvágódása a Tosca nevezetes, eredeti helyszínekről sugárzott 1992-es világközvetítésén, ám a nagy tenor még ekkor sem esett ki a szerepéből. Hasonló művészi fegyelemmel megoldott baleset volt a második felvonásból, Tosca és Scarpia nagy összecsapásának szakaszából Maria Callas és Tito Gobbi londoni incidense. Itt a karos gyertyatartó egy ízben lángra lobbantotta Callas hosszú fekete parókáját, azonban a jó reflexű Gobbi egy heves öleléssel elfojtotta a tüzet, s még egy újabb mozzanattal gazdagította is Scarpia erotikus felindulásának színpadi ábrázolását. Ha igaz, Callas is remekül reagált, a szerepben maradva undorodott az öleléstől, s csak halkan mormolt el egy köszönömöt. Ha ezt az esetet nem is, ám legendás összecsapásukat egy másik estéről máig őrzi a felvétel:

A legtöbb baki emléke és legendája mindazonáltal a harmadik felvonáshoz kapcsolódik, ami nem meglepő, hiszen itt egy kivégzés és egy halálugrás is megtalálható, s ez is, az is könnyen elhibázható színpadi jelenet. Egy hatvanas évekbeli amerikai előadáson állítólag a kivégzőosztag nem kapott világos tájékoztatást arról, hogy kit is kell kivégeznie, ezért tévedésből Tosca felé lőttek – de Cavaradossi esett össze. Fabio Armiliato, napjaink jeles tenorja az 1995-ös maceratai nyári fesztiválon előbb az egyik lábán sérült meg egy hibás vaktölténytől, majd pár nappal később – igaz, a második felvonásban – megcsúszott, s eltörte a másik lábát.

Talán valóság volt, talán csak legenda az az ugyancsak amerikai Tosca-előadás, ahol túl sok matracot pakoltak az Angyalvár ormáról leugró címszereplő alá, s a testes énekesnő többször is visszapattant, ami rontott valamelyest a halálugrás hitelén. A komédiásnak is nagyszerű operarendező, Otto Schenk mindenesetre szerepeltette ezt az esetet remek tévés operaparódiáinak sorában (a 36. percnél):

Erich Kleiber egyik Buenos Aires-i Tosca előadásán pedig Tosca félelmet nem ismerő üldözői maguk is az énekesnő után ugrottak, mintegy kollektív öngyilkossággal tovább mélyítve a tragédiát.

Végül egy szoprán-tenor összeütközés esete, jeléül annak, hogy ilyesféle rivalizálás régen is elő-előfordult. A New York-i Metropolitan előadásain, majd’ száz éve Jeritza Mária és Beniamino Gigli között fizikai atrocitások is tarkították Tosca és Cavaradossi oly szép szerelmét. Hogy kinek a hibájából, az ma már kideríthetetlen, de az tény, hogy a sértett és az angolt törve beszélő nagy szoprán a függöny előtt könnyek közt elpanaszolta: Mr. Gigli nem lenni kedves hozzám!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mimi.blog.hu/api/trackback/id/tr288654746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása