MimiBlog

Egy kortárs zseni: Thomas Adès

2016.05.13

A komponista, akinek első operájában még felláció is előfordult. 

Zongorajátékát már hallhattuk Budapesten, ám a jövő héten végre operaszerzőként is megismerhetjük Thomas Adèst. A 45 esztendős brit zeneszerző A vihar operaházi bemutatója révén kerülhet majd közelebb hozzánk, ami annál is indokoltabb, hiszen személyében korunk egyik legizgalmasabb muzsikusát tisztelhetjük, aki zongorázik, vezényel, zenekari és kamaraműveket komponál, s aki munkásságával bizonyítja: az opera a 21. században is életerős műfaj.

w-ades_thomas_2013-04_credit-mausiko-tsusuki.jpg

Thomas Adès 26 éves volt, amikor Asyla című szimfonikus szerzeményével berobbant Nagy Britannia és egyúttal a világ komolyzenei életébe. A mű ősbemutatóját Sir Simon Rattle vezényelte, s a jellegzetes üstökű nagy karmester utóbb a Berlini Filharmonikusok vezetőjeként is ezzel az Adès-kompozícióval mutatkozott be.

Adès ekkor már túl volt első dalművének viharos fogadtatásán, hiszen 1995-ös kamaraoperája (Powder Her Face) egyszerre talált zajos tetszésre és prűd elutasításra. Ez az opera ugyanis egy híres és hírhedt angol arisztokrata hölgy alakját idézte fel, s a szabados nemi életéről, botrányos válásáról és frivol megjegyzéseiről nevezetes Margaret Campbell (Argyll hercegnéje) zenés színpadi megjelenítésében az orális szex érzékletes zenei ábrázolásának is jutott szerep. Olyannyira, hogy a brit komolyzenei rádióadó, a Classic FM el is zárkózott az opera közvetítésétől.

Adès volt élettársával, az izraeli videóművésszel, Tal Rosnerrel mindemellett izgalmas zenei-mozgóképes kísérletekkel is előálltak. A két férfiú In Seven Days című közös alkotása például a teremtés hét napját jelenetezi képben és zenében:

A másfél éve, 2014 végén Ian Bostridge zeneakadémiai Schubert-dalestjén zongorakísérőként közreműködő komponista legnevezetesebb műve mindazonáltal kétség kívül A vihar. A közel félszáz opera és semi opera közül, mely Prospero, Ariel és Caliban szigetén játszódik, ma Adès műve vonzza a legnagyobb közönséget. Az ősbemutatót 2004-ben a londoni Covent Gardenben tartották, s már a szerző által vezényelt premieren komoly feltűnést keltett Ariel énekesnői bravúrt igénylő, különösen nehéz szólama: 

A vihar azóta megjárta Koppenhágát, Strasbourgot, Bécset, s még számos más várost, s 2012-ben eljutott a New York-i Metropolitan Operába is, s Robert Lepage rendezését - a mozis világközvetítésnek hála - milliók látták szerte a világban:

Jövő szombaton pedig a mi Operaházunkba is elérkezik A vihar, Ludger Engels ugyancsak roppant látványosnak ígérkező rendezésében:

0u0b6757_resize.jpg

0u0b7203_resize.jpg

0u0b7580_resize.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://mimi.blog.hu/api/trackback/id/tr1008713412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása