MimiBlog

Álnév alatt

2017.11.16

Az operairodalom tele van a valós kilétüket álnevek alá rejtő hősökkel és gazfickókkal.

Ahogy az életben, úgy az operaszínpadon is változatos okok motiválhatják a valódi személyazonosság és vele az igazi név eltitkolását. A Rigoletto lelkiismeretlen nőcsábítója, a mantuai herceg például az ártatlan és naiv Gilda bizalmát csalja ki azzal, hogy önmagát mint szegény diákot mutatja be. Gualtier Maldè - így mutatkozik be a lány előtt, aki az elraboltatása előtt felhangzó áriájában boldogan énekel erről a "kedves névről":

Még nagyobb bűnök terhelhetik A Nyugat lánya álnév alatt banditáskodó tenorjának lelkiismeretét, ám az említett hercegnél mégis derekabb férfinak bizonyul Dick Johnson, vagyis a Vadnyugat rettegett bandavezére, Ramerrez. Aki végül az akasztófa alatt még a kivégzésére készülődő kemény fickókat is meghatja szavaival:

A sevillai borbély Almaviva grófja jóval tisztább okból titkolja Rosina elől a maga kilétét, habár a ravaszkodásnak azért itt is jut érdemi szerep. Almaviva Lindoro név alatt udvarol a gyámja által elzárt lánynak, és ez a név más Rossini-operából is ismerős lehet számunkra, hiszen a most szombaton bemutatandó Olasz nő Algírban tenorját is így hívják. Almaviva, aki arra vágyik, hogy ne a grófot szeresse benne a választott hölgy, az alábbi szerenádban mutatkozik be választott álnevén Rosinának:

A Borisz Godunov szökött szerzetese, Grigorij viszont nem kevesebbért, mint minden oroszok cárjának trónjáért ölti magára a rég megölt Dimitrij cárevics személyazonosságát. A nagyravágyó fiatalember a krónikaíró Pimen atyától tudja meg, hogy a meggyilkolt Dimitrij épp egyidős lenne vele, és ez elegendő számára, hogy - követve álmait - trónkövetelő váljon belőle:

Míg A rózsalovag ifjú Octavian grófja nem csupán nevet, de ruhát és színleg még nemet is kénytelen váltani, hogy rajta ne kapják kedvese, a Tábornagyné hálószobájában. Octavian szobalány-alteregója, Mariandl azután a Strauss-opera harmadik felvonásában még randevúzik is (a nemcsak a neve szerint ökör) Ochs báróval, és kegyetlenül megtréfálja riválisát:

Ennyit az álneves férfiakról, ám az operaszínpadokon olykor a nők is hasonló megoldásokkal élnek. Őket egy későbbi posztban vesszük majd sorra.

A bejegyzés trackback címe:

https://mimi.blog.hu/api/trackback/id/tr3913287147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása