MimiBlog

A tébolyult Donizetti fotója

2016.11.04

A fényképezés első évtizedeinek sok kincset köszönhet az operatörténet.

Habár az utókor számára nyilvánvalóan a hangrögzítés elterjedése jelenti a döntő határvonalat a már felidézhető és a csakis legendáiban továbbélő operai előadóművészet korszakai között, azért a fotografálás feltalálása ugyancsak segít nekünk abban, hogy valamelyest megismerhessük a XIX. század operavilágát. A fényképezés gyorsan elterjedő és gyorsan tökéletesedő technikája az 1840-es évek elejétől kezdve a kor legtöbb hírességét megörökítette számunkra, s e hírességek sorából természetesen a nagy zeneszerzők és az ünnepelt énekesek sem hiányozhattak. Ezek a dagerrotípiák, majd az e módszert meghaladó újabb fotográfiák olykor egészen különleges pillanatokat örökítenek meg számunkra. Ilyen például a már elborult elméjű Gaetano Donizetti képmása 1847 augusztusából, amely alig több mint fél évvel a zeneszerző halála előtt készült. A láthatóan erősen leépült, s ekkor már egy tébolydát is megjárt mester balján unokaöccsét, a bácsijára vigyázó Andrea Donizettit láthatjuk.

donizetti_foto.jpg

Következő képünk a korszak tán legnagyobb operai díváját, a „svéd csalogányt”, azaz Jenny Lindet ábrázolja. A dagerrotípia 1850-ben készült, Amerikában, ahol épp ekkor indult meg az a hisztérikus felhajtással kísért Lind-turné, amelynek főszervezője a cirkuszkirály, P. T. Barnum volt.

jenny_lind_3a11484u_x.jpg

Róla egyébként már 1848-ban egészen remek kép készült, s mindkét ábrázolás bizonyíthatja számunkra, hogy az operaénekesnők 160-170 éve sem voltak feltétlenül előnytelen vagy épp illúzióromboló megjelenésűek.

jenny_lind_by_william_edward_kilburn_1848.png

De 1860-ból megismerhetjük annak az énekesnek az ábrázatát is, aki a tenoristák közül elsőként énekelte mellkasból a magas C-t. Gilbert Duprez volt ez a férfiú, aki 1836-ban, Rossini Tell Vilmos című operájának párizsi előadásán, Arnold szerepében kivágta ezt a hangot. Az iskolateremtő hang olyannyira újdonságnak hatott, hogy a még a jelenlévő Rossini is így kommentálta annak felhangzását: „akár a kappan vijjogása, amikor a torkát vágják”.

z179.jpg

S végül lássunk egy magyar fotográfiát és rajta egy magyar dívát! A közönségkedvenc énekesnőből főispán-feleséggé átalakuló Hollósy Kornélia, a Bánk bán első Melindája látható ezen a képen, méghozzá épp e szerep magyaros, de korántsem historikus jelmezében:

091.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mimi.blog.hu/api/trackback/id/tr9211929367

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.