Újra itt a Bohémélet elmaradhatatlan decemberi sorozata: az 1937 óta futó, a műsorról valósággal levehetetlen produkció egyik fő vonzereje immár 81 éve Oláh Gusztáv díszlete. 

Fotó: Berecz Valter

Oláh Gusztáv (1901-1956) korának zseniális színházművészeti polihisztora volt, ám ma már igazából jószerint csupán egyetlen eleven élmény köthető oly szerteágazó és áldásos működéséhez: a Bohémélet díszlete. Az 1937-ben, Nádasdy Kálmán rendezéséhez megálmodott látványvilág mind a mai napig lenyűgöző hatást vált ki a nézőkből, s máig őrzi Oláh eredeti vízióját, ha nem is teljességgel változatlanul. (1993-ban ugyanis módosult valamelyest a látványkoncepció.) 

A Bohémélet díszletei még a sokadik látásra is ámulatba ejtik a közönséget, első pillantásra pedig a realista illúziószínház szemkápráztató csodájának tetszik az Oláh teremtette látvány. Így érezték ezt mindazok is, akik 1937 májusában tekintették meg az új operaházi Bohéméletet, s ez alól az előadás hírlapi kritikusai sem jelentettek kivételt.

"Az új díszleteket ifj. Oláh Gusztáv tervezte, akinek fantáziája, ízlése és kultúrája megint sikert aratott. Valóságos esemény a Bohéméletnek négy díszlete"- állt a Színházi Élet hasábjain a méltatás, amely - mint látni fogjuk - a legvisszafogottabb volt az Oláh munkájáról beszámoló értékelések sorában. Hiszen például a hatalmas példányszámú napilap, Az Est így lelkesedett: "A színpadot Oláh Gusztáv tervezte. Van itt egy uccai kép, amelyről bármilyen elragadtatással írunk is, mégis tátva marad ma este a közönség szája a legművészibb meglepetéstől." A Pesti Hírlap kritikusa pedig Nádasdy és Oláh légkör-teremtő együttműködését dícsérte: "Nádasdy Kálmán rendezése az első képben a párizsi légkört szemmel láthatóan varázsolja a bohémek regényes műterme köré, a másodikat a színpad mélységének okos kihasználásával rendkívül mozgalmasan és mégis áttekinthetően oldja meg, a harmadikban Oláh Gusztáv csodálatos fasor-diszletével teremti meg a szívre hatóan fájdalmas hangulatot. A többi díszlet is gyönyörű és érdekes." 

Fotó: Operaház Archívuma 

És mondhatni magától értetődően akadtak olyan kritikák is, amelyek képzőművészeti alkotás rangján méltatták a Bohémélet oláhi díszleteit. Például az Újság kiküldött munkatársa, aki így ítélt: "Nagy segítségére voltak Nádasdy Kálmánnak elképzelései megvalósításában ifjabb Oláh Gusztáv remek díszletei. A harmadik felvonás hosszú havas fasora oly csodálatosan szép, aminőt színpadon alig láttunk még. A néhai Mednyánszky ecsetjére volna méltó. De minden egyes díszlet valóságos kis remekmű." De éppígy bókolt Oláh teljesítménye előtt a 8 Órai Újság kritikusa is:  "Ifj. Oláh Gusztáv színpadi képei között az esti Páris és a hajnali park behavazott fasora olyan szép, levegős és párisi, hogy a legnevesebb festőművész vásznán mint piktúra is díjat érdemelne."

A legrészletesebben talán a Népszava munkatársa elemezte a produkció látványvilágát. E lapban a következő passzus szólt Oláh érdemeiről, összekapcsolva azt a rendező Nádasdy meg az előadást vezénylő karmester, Issay Dobrowen művészi koncepciójával: "Harmadiknak Oláh Gusztáv csatlakozott hozzájuk és művészi alkotásukat oly gyönyörű díszletekkel támogatja, amelyek fölvonásról-fölvonásra megérdemelt különsikert aratnak. Ily levegős, téries színpadi képek láttára szinte érthetetlenné válik, mi okból takarékoskodtak régebbi rendezők a rendelkezésükre álló bő lehetőségekkel? A II. kép uccai jelenetében például talpalatnyi helyért viaskodott régente a szorongó énekkar, amely most tágasra hasított térségen szabadjára mozoghat és jól tagozott, élénk csoportokba verődhetik össze. 

Fotó: Rákossy Péter

Szép ötlet, hogy az I. kép padlásszobája, amely mint „egy a sok közül" nyúlik bele Párizs tetőinek koszorújába, a IV. képben változatlanul tér vissza ugyan, de immár elfalazott háttérrel — egymagában. Mint ahogy a kis bohémtársaság sokakkal megosztott kollektív sorsa most individuális különsorssá magánosodott el... S helyes ötlet végül, hogy a padlásszoba padláslépcsője láthatóvá válik s a nézővel megérteti a szegényes műterem fekvését." 

Fotó: Berecz Valter

December 27-ig most mi is újra elámulhatunk Oláh Gusztáv munkáján, no és persze Puccini Bohéméletén, amely nélkül talán elképzelni sem tudnánk az év utolsó heteit.