Az Edgar és a Bohémélet szerzője mellett Mozarttól Verdi és Wagner műveiig terjed a 2021. január 15-i MaszkaBál kínálata, amiben egy kis kitekintés is belefér a bel canto művek felé. Az Opera Facebook-oldalán 20:00 órakor kezdődő műsor főszereplői közül Sándor Csaba többek közt elmeséli, melyik szerep vezette őt a világot jelentő deszkákra, Bakonyi Anikó pedig arra is választ ad, a tragikus operai alakítások hogyan járulnak hozzá a belső fejlődéshez.

A közös részletet Puccini Bohéméletéből választottak, amiben már szerepeltek is közösen. Szívesen dolgoznak közösen?

Bakonyi Anikó: A Bohéméletet 2.0-át és A varázsfuvolát is csináltuk együtt, utóbbiban ő Papagenót énekelt, én pedig Első dámát. Itt találkoztam vele először, és nagyon szeretek vele dolgozni. Fantasztikus a hangja, nagyon jó adottságai vannak, amihez egy nagyon jó belső emberi tartalom párosul. Lelkiismeretes, minőségre törekszik és meg is tudja valósítani.

Sándor Csaba: Én is nagyon szeretem Anikót, mert olyan intenzitással, szenvedéllyel él a színpadon, hogy sosem éreztem azt nála, hogy mismásolná a dolgokat. Pont ezt érzékeltem a Marcello-Mimi duettben is, hogy úgy figyel a partnerére, hogy az rám is kreatívan hat, mert bármilyen impulzust adok, azt rögtön fogadja, így megszülethet egy kölcsönös viszony, amitől élővé válik a jelenet és meg tud születni a katarzis.

BA: Ajándék, ha az ember Puccinit énekelhet. Csabáé volt az ötlet, de gondolom azért, mert ebben szerepeltünk már együtt is, igaz, akkor ő Schaunard-t alakította.

SCs: Igen, egy beugrás vitt Schaunard-t felé. Ötféle rendezésben énekeltem már, és megszerettem, mert jó szerep, kulcsfigurája a darabnak. A cselekmény egyik mozgatórugója, ő hozza a pénzt, az ételt, ő jelenik meg, mikor Marcello és Rodolfo a darab végén a nagy szomorú duettjük után együtt ülnek, és ő veszi észre Mimì halálát is. Marcello viszont hangilag és játékban is egy másféle szín, egyfajta előrelépés, nagyon szeretném énekelni, Kolozsváron lett is volna rá most alkalom, ha a vírus második hulláma el nem sodorja.

Milyen szempontok alapján választották a műsor többi részletét?

BA: Többségében ilyen tragikus szerepekkel találkozom a pályámon, Mimì is a halál felé halad, Aida is elveszti a szerelmét, a szabadságát és a hazáját is, és mégis a hőse lesz a történetnek, mert felül tud emelkedni minden veszteségen. Ezt példaértékűnek tartom. Hozzá ilyen szempontból csak Gioconda fogható, de hasonló karakter Szulamit is, akit szintén alkalmam volt énekelni, és akinek szintén nincs megoldás a helyzetére, csak a lelki felemelkedés.
Aidát nagyon szeretem, gyönyörű zene és nagyon jól fekszik a torkomnak. A Nagy Viktor féle rendezésben szereztem róla az első benyomásaimat, még énekelhettem a régi gyönyörű jelmezekben, a nagyszabású színpadképekben, Kínába is eljuthattam vele az Opera turnéján. A most futó Mohácsi-féle rendezésben is többször énekeltem már, ilyen szempontból ez is bejáratott szerep.
Az Edgarból Fidelia is kilátástalan helyzetbe kerül, elveszti a szerelmét, akit halottnak hisz, neki ígér örök hűséget, és ott is egy lelki kapcsolat marad számára, hogy feldolgozza ezt a hiányt. Ez is nagyon szép Puccini-darab. A hosszabb, négyfelvonásos verziót énekeltem Regensburgban. Dramaturgiailag nagyon nehezen kezelhető, de érzelmileg közelítek Fideliához és így kiteljesedik, hogy mennyire fontos számára a lelki kötődés, a tiszta érzelmek.
Wagnert színpadon még nem énekeltem, de amit a Csarnokária megtestesít, az ugyancsak a szerelemmel rokon. Itt is megjelenik egy szeretett férfi, de a művészet csarnokában vagyunk, ahol a művészet képes az isteni szintre emelkedni, és erre törekedve énekli azt a szinte imát Erzsébet, amivel a szerelmet, a művészetet magasztalja.
Miközben néha sajnálom, hogy nem énekelhetek vígoperákat, az évek folyamán olyan szép belső fejlődést hoznak ezek a szerepek, hisz az ember éneklés közben lelkileg mégiscsak végigéli ezeket a darabokat. Nagyon hálás vagyok, amiért a hangi adottságaim lehetővé teszik, hogy az interpretációban megélhessem azokat az érzéseket, közvetített mondanivalókat, amiket ezek a darabok magukban hordoznak.

SCs: Én mondhatom, hogy a Don Giovanni miatt lettem operaénekes. Amikor a fináléját meghallgattam felvételről Kurt Moll, Samuel Ramey és Ferruccio Furlanetto előadásában, és ahogy az a három mély hangú férfi Mozart csodálatos muzsikájával magával ragadott, azt mondtam, ezt akarom csinálni. Leporellóval államvizsgáztam, Masettóval debütáltam Budapesten Erwin Schrott partnereként, Don Giovannit pedig már négyféle rendezésben énekeltem. Ezek közül a legbüszkébb a Bukaresti Opera 2017-es előadására vagyok a világhírű Andrei Şerban rendezésében, ahol hármas szereposztásban egyedüli magyarként címszerepet énekelni nagy elismerést jelentett.
A puritánok Riccardóját Marton Melinda énektanárnőmnek köszönhetem, akivel évek óta dolgozom együtt, és egy, a tiszteletére Kolozsváron rendezett jubileumi gálán énekeltem. Mostanában a bel canto nem éli virágkorát, de nagyon felkeltette az érdeklődésemet, mert a mozartitól eltérő énektechnika, és egy másfajta színt is meg tudok mutatni.
Mindemellé jött Belcore-áriája A szerelmi bájitalból, amit szintén énekeltem Kolozsváron. Ő egy játékosabb, kicsit ripacsabb, komikusabb figura, ami megint csak egy Don Giovannitól eltérő karakter.

Hogyan élik meg a járványidőszakot?

BA: Tanácstalan vagyok. Az egy ajándék, hogy lehetőségünk van ezekre az online közvetítésekre. De hogy nem tehetjük azt, amire születtünk, ami éltet, hogy énekelhessünk és megmutathassuk azt, aminek kifejezésére lehetőséget kaptunk, és ami által adni tudunk az embereknek. Megmutatni, hogy van a létezésnek egy magasabb szintje, egy olyan kibontakozási lehetősége, amit az ének érzékeltetni tud. A művészetnek ez a tiszta, magas szintjét. A közönséggel való kapcsolattartás nekem nagyon fontos, amikor érzem azt, hogy az emberek azáltal, hogy részt vesznek egy előadáson, hogy végigfutnak rajtuk azok az érzések, ami által elérhető a katarzis és felemelkedés, ami a művészet célja. Ez a közvetlen kapcsolat nagyon hiányzik. Aki valóban művész, annak az is fontos kell legyen, hogy megossza a tudását azzal, aki jelen van. Nagyon fájdalmas, hogy ez a lehetőség nincs meg igazán.

SCs: Nehezen és rosszul. nagyon sok minden elmaradt, január végéig csak Budapesten több mint 20 előadásom maradt el, de Kolozsváron is énekeltem volna Bohéméletet, Don Pasqualét, és Carment is. Sorban kaptam a nagyobb szerepeket, ezekből most nem lett semmi. Rosszul viselem a kiszolgáltatottságot is, hogy megszablyák mit lehet, mit nem. Romániában a helyzet még rosszabb volt, ott még az üzletekben is papírt kellett írni és a kijárási korlátozások is szigorúbbak voltak.
Otthon azért sok mindent megcsináltam, és örültem, hogy az budapesti Opera gondolt ránk, és felkért videók készítésére arról, hogy telik a karantén, és jó volt érezni, hogy mindenkinek fontos a színpad. Az online előadások azonban nem adják vissza az élő előadások illatát, érzéseit, azt az energiát, ami a közönségből árad. Hiányzik az a kölcsönös viszony, a közönséggel együtt létrehozott csend, amik megszületnek egy-egy előadásban, vagy akár csak az élő taps. Szerencsés voltam, hogy otthon, Erdélyben, a szeretteim között gyakorolhattam, most meg annyi minden van, hogy csak kapkodom a fejem, hogy mindenhova odaérjek.