Oberfrank Péter a Magyar Állami Operaház Zenekarát dirigálja az István király/ Athén romjai premierjén az Eiffel Műhelyház Bánffy termében
fotó: Rákossy Péter / Magyar Állami Operaház

A Liszt Ferenc-díjas karmester közel száz év után az első, aki Beethoven e két kevésbé ismert művét vezényli az Opera színpadán. A Szabó Zoé Júliával folytatott beszélgetésből kiderül, hogy hogyan keletkeztek a darabok, milyen hatással lehetettek Erkel Ferencre és hogy miként élte meg a karmester a közös munkát testvérével és az est rendezőjével, Oberfrank Pállal.

A darabok megrendelésére készültek a Pesti Német Színház 1812-es avatójára. Hogy állhatott hozzá Beethoven ehhez a munkához?

Beethoven kifejezetten kedvelte a magyarokat, sok Bécsben élő magyar nemesi családdal állt kapcsolatban. Egy, a felkérésre írt válaszlevelében úgy fogalmaz, hogy „segítek az én kedves bajuszosaimnak”, azaz a magyaroknak. Elmondható, hogy nagy szeretettel és gyorsan, három hét alatt írta meg ezeket műveket, azon a fürdőhelyen, ahol éppen gyógykezeltette magát. Ez még a fülbajai előtt, 41 éves korában történt, így mondhatjuk, hogy már abszolút érett zeneszerző volt.

Az István király nyitányáról egy 1828-as kritika így ír: „Annyira érthető egy darab, mint amennyire eleven, megfelelően kellemes és egyáltalán nem nehéz játszani”. Ön egyetért ezzel az állítással?

Hogy nagy élvezet játszani, ezzel egyetértek. Kitűnő zenészekkel dolgozok együtt, és ezt nem csak udvariasságból mondom. Nagy öröm a Nyitányt játszani, ugyanakkor tudni kell róla, hogy azért is népszerű egy darab, mert azt mondhatjuk, hogy az a magyar zene jelenik meg benne, amelyet Brahmsnál vagy Lisztnél is megtalálhatunk. Leginkább Erkel zenéje juthat róla eszünkbe, melyet játszani és hallgatni is egyaránt jó.

Mondhatjuk, hogy Erkel Beethoventől nyert ihletet?

Erkel, Beethovenhez hasonlóan, kereste a magyar zene forrását, így ugyanazokhoz az alapokhoz nyúlt, mint a korábban élt német mester. Erkel nagyon szeretett Beethoven műveket vezényelni, az István király nyitányát is sokszor dirigálta, és azt is megtudtam, hogy a Pesti Német Színháznak két évig volt karmestere, így valószínűleg ismerhette a teljes darabot. Ezzel kapcsolatban van még egy érdekesség: a Geistlicher Marsch – Egyházi induló elején és végén is ugyanaz az akkordfűzés hallható, mint ami a Himnusz elején is megtalálható.

Az Athén romjai Richard Strauss és Hugo von Hofmannstahl 1924-es átdolgozásában idén került először színpadra Magyarországon. Más szemléletmódot követelt így a darab színpadra alkalmazása?

Egyfajta szabadságot adtak nekünk azzal, hogy Hofmannstahl a cselekményt emelte nagyobb fókuszba, Strauss pedig zeneileg szerkesztette át: összefűzte Beethoven 11 évvel korábban írt művével, a Prométheusz teremtményei c. balettzenével. Lecserélte az eredeti nyitányt a Prométheuszéra, kicsit megváltoztatta a sorrendet és további balettrészletekkel toldotta meg a darabot. Illetve nagyon apró változtatásokat eszközölt az eredeti zenén, korszerűsítette a hangszerelést és csak egyetlen egy részletet komponált hozzá, azt is Beethoven 5. Szimfóniájának két témájára alapozva. Fogalmazhatunk úgy, hogy ők is két műből rakták össze a darabot az ő szempontjuk szerint, és mi is ugyanezt a két művet használjuk, csak a mi szempontjaink szerint. Például nem vettük át az 1924-es balettfantáziának minden részletét, hanem arra törekedtünk Venekei Marianna koreográfussal együtt, hogy a mai ember számára érthető és élvezhető történetet vigyünk színre, kiváló balettművészekkel.

Mi volt a felkészülés első lépése az Ön részéről?

Először is nagyon sokat beszélgettünk a testvéremmel, a rendezővel a darabokról, mivel a legnagyobb kérdés az volt, hogy hogyan tudunk egy komplex estét alkotni, amelyben az irodalmi történet is színpadképes, mert eredetileg nem volt az. Az István király esetében rögtön adott volt, hogy Babits, Kosztolányi és Sík Sándor műveit illesszük bele, de ehhez a zenét és a szöveget dramaturgiailag egymáshoz kellett igazítanunk, hogy a zene jól emelje ki szöveg hatását.

Oberfrank Pál és Oberfrank Péter az István király/Athén romjai premierjét követően.
Fotó: Rákossy Péter/MAgyar Állami Operaház

Zenés-irodalmi estjeik már voltak a bátyjával, de ez az első közös színpadi produkciójuk. Hogyan éli meg a vele folytatott munkát?

Mint alkotótársak valóban ez az első alkalom, hogy együtt dolgozunk. Szerintem mindig szükség volna a rendező és a karmester közötti ennyire mély együttműködésre, mint amit mi élhettünk meg. A zenés színházban a szöveg dramaturgiáját elsősorban a zene adja meg, hisz a zeneszerző az adott szöveget a zenével értelmezi. Ennek felismerésében pedig a karmester tud a rendezőnek a legjobban segíteni. A mi esetünkben ez a folyamat sokkal könnyebb és természetesebb volt, hiszen együtt, egy szobában nőttünk fel, félszavakból megértjük egymást hasonló értékvilágot szívtunk magunkba, így különösen könnyű volt együttműködni.