MimiBlog

János vitézből János vitézke

2022.01.21

2021 novemberében nagy sikerrel mutatkozott be Andrássy-Neuenstein Frigyes átdolgozásában a János vitézke c. gyermekelőadás. A darab (egyik) különlegessége, hogy a Gyermekkar és a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei először állnak színpadra együtt egy közösen készített produkcióban. Harangi Mária rendezőt és a Gyermekkart vezető Hajzer Nikolettet kérdeztük a próbákról.

val_00177_resize.jpg

Fotó: Berecz Valter.

Egy rendszeres matiné-sorozat alapkövéről beszélünk. Miért pont a János vitéz?

Harangi Mária: Mondhatjuk, hogy az Opera befogadta falai közé a produkció ötletét. Petőfi művének dramaturgiáját felhasználva Kacsóh Pongrác művéből válogatott dalokat Andrássy-Neuenstein Frigyes, akinek a darab köszönhető. Ő egyébként már játszotta ezt felnőtt művészekkel gyerekek számára, most pedig azzal az ötlettel vette át Ókovács Szilveszter főigazgató úr, hogy a felnőtt mesélő mellett gyerekek, tehát a Gyermekkar és a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei, adják elő a történetet. És hogy miért pont a János vitéz? Nyilván ennek a darabnak mindenféle formában helye van az Operában, egyrészt a Petőfi-féle szöveg, másrészt Kacsó dallamai miatt is örökzöldnek számít.

Gyermekelőadás gyermekek fellépésével. Mire helyezi a hangsúlyt ilyenkor a rendező?

H. M.: Számomra nagyon gyorsan összeállt a koncepció azon része, hogy ez a darab akkor lesz érdekes, ha spontán játéknak fog tűnni és talán bizonyos pontokon a néző gyerekek is bekapcsolódhatnak, ha kedvük van. Semmiképpen nem egy erőltetett interaktív játékra kell gondolni, ehelyett közösségi élményt igyekszünk teremteni: egy szőnyeget terítettünk a Hevesi Sándor terembe, amire ülhetnek, a nézőtér egy része rá is nyúlik erre a területre, melynek közepén a mesélő ül. Csupa olyan tárgyat használunk, amiket gyerekek is el tudnak készíteni, ezzel felidézve a gyermeki játék hangulatát, például papírcsákót hajtogatunk vagy törölközőből tekerünk turbánt a fejünkre. Tehát nagyon egyszerű ötletekkel jókedvű, spontán, felszabadult légkört teremtünk, ami a gyermekeknek, remélhetőleg mind a színpadon állók, mind pedig a nézők számára ismerős lesz.

„Interaktív gyermekelőadás” – áll a programban. Mi vár tehát a kicsi és nagy nézőkre?

H. M.: Bennem az interaktív játék mindig egyfajta félelmet ébresztett, már kisgyermek korom óta. Ha az interaktivitás erőltetett egy darabban, az rosszul is el tud sülni, illetve vannak olyan gyerekek, akik nem élvezik például azt a helyzetet, mikor a színpadra invitálják őket. Ilyen fajta interaktivitásra nem készülünk, cserébe ott ülhetnek a játszók között, kapnak egy-egy tárgyat a kezükbe, melyről éppen szó esik vagy együtt énekelhetnek a szereplőkkel. Olyan közösségi élményt igyekszünk nyújtani, ahol ők is hallathatják a hangjukat, részt vehetnek benne, de mindez nem felszólításra történik.

val_00888_resize.jpg

Fotó: Berecz Valter.

Másképp állnak hozzá a gyerekek most, hogy az előadás jórészt az ő vállukon nyugszik?

Hajzer Nikolett: Számukra nem annyira mérvadó, hogy mekkora az adott szerep, inkább „csak” az izgulás mértéke tér el, de ugyanannyi felkészüléssel jár bármelyik feladat. Talán inkább számomra jelent többet ez a mostani darab, mivel nem csak egy kis szeletért, hanem az egész előadásért vagyok felelős, hiszen az összes szerepet a gyerekek éneklik. Ezzel együtt persze a János vitézke lehetőség is, nem gondolom azt, hogy az összeállítás bárkinek negatív teher lenne. Szerintem nagyon örülnek mind a szólisták, mind a kisebb prózai szerepet vállalók ennek a darabnak, és bízom benne, hogy mindenki izgalmas feladatnak tartja.

Említette, hogy az Ön számára kihívást jelentett a darab. Melyek voltak ezek pontosan?

H. N.: Egyfelől sok volt a betanítandó anyagmennyiség, de időben elkezdtük a felkészülést, így ezzel nem volt gond. Másfelől azonban mégiscsak felnőttekre írt szerepekről beszélünk, melyeket most gyerekeknek kell elénekelni, számomra leginkább ez a tény jelentette a kihívást. Fel kellett nőniük a feladathoz, én csak közvetíteni tudtam közöttük és a kotta között, és persze segíteni, amennyit lehetett, de a megvalósítás, az éneklés, a játékmód a gyermekeken múlik. Ezzel kapcsolatban az is kihívás volt, hogy Jancsi szerepét két olyan fiúnak tanítottuk be, akik már mutáltak, így ők a gyermekkar életében már egy ideje nem vettek részt és nem nagyon énekeltek azóta. Ráadásul mi sem foglalkoztunk még mutálás utáni gyerekekkel, úgyhogy ez mindenképpen újdonságnak számított.

Milyen így a próbák hangulata, hogy a két gyermekcsapat együtt dolgozik?

H. N.: Előadás keretében, a Növendékkarácsonyt kivéve, valóban nem voltunk még egy színpadon. Elképesztően izgalmas látni, pedagógusként is, hogy hogy viszonyulnak a táncos növendékek a mesternőjükhöz és az előadáshoz. Nyilván vannak különbségek, melyek által kölcsönösen tudunk tanulni egymástól. Nagyon jó látni a gyerekek alázatos munkáját, teherbírásukat, hogy mennyire szeretik ezt a műfajt, ahogy mindenki száz százalékosan igyekszik teljesíteni. Példaértékű, amit ebben az időszakban végigcsinálnak, mellette az iskolában is teljesíteniük kell, illetve a járványhelyzet is mindennapi kihívást jelent számukra is. Szerintem fontos, hogy a nézők tudják, hogy ez a közel száz gyerek mennyit dolgozik és amit csinálnak, az szép minőségben is jelenik meg.

Szerző: Szabó Zoé Júlia

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mimi.blog.hu/api/trackback/id/tr5316820660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása