Kezdjük mindenekelőtt a leghíresebbikkel, A sevillai borbély nyitányával! Vagyis az Angliai Erzsébet, illetve valójában az Aurelianus Palműrában nyitányával. Mert bizony az 1816-os Sevillai borbély nyitánya egy évvel korábban már az Angliai Erzsébet nápolyi ősbemutatóján is felhangzott, ám már ide is újrahasznosítás révén került, hiszen Rossini eredetileg az 1813 decemberében a milánói Scalában bemutatott, komoly témájú operája, az Aurelianus Palműrában számára komponálta. Ha ennek ismeretében hallgatjuk ezt a parádés nyitányt, feltűnhet, hogy nemigen kapcsolódik a Sevillai borbély meghatározó zenei témáihoz - és hogy nem is mindenestől felhőtlenül vidám zeneszám:

Folytassuk a sort a Bruschino úr című egyfelvonásos vígopera nyitányával, amelynek a megszólaltatása során a zenekari hegedűsöknek szokatlan szerep is jut: a vonóikkal visszatérően kopogtatniuk kell a kottaállványaikon.

A tolvaj szarka című 1817-es Rossini-opera nyitányában úgyszintén akad váratlan, korántsem szokványos zenei ötlet: a Stanley Kubrick legendás filmjében, a Mechanikus narancsban is megidézett nyitány ugyanis a pergődob hangjaival indul.

Természetesen Rossini legnagyszabásúbb operája, s benne Rossini ugyancsak legnagyszabásúbb nyitánya sem maradhat említetlenül. Ez az utolsó Rossini-opera, a francia nagyoperai ízléshez alakított Tell Vilmos és annak 12 perces nyitánya, amely rendszeresen ott szerepel a koncertrepertoáron. Míg a nyitány leghatásosabb, száguldó finálé-szakasza az olasz zenekarok gyakori és kedves ráadásszáma.

És végül következzen a majd a november 18-i bemutatón is felhangzó nyitány, az Olasz nő Algírban overtűrje, amely halk pizzicatóval indul változatos útjára, s amelynek leghíresebb szakasza a Bartók Rádió hajdani Operamagazinjának főcíméből is ismerős lehet: