Krúdy- és Örkény-művek operaváltozatainak koncertszerű keresztmetszeteivel folytatódik az OperaSzerda közvetítéssorozata 2021. január 13-án 20:00 órától az Opera Facebook-oldalán. Az előadás előtt László Boldizsár mesélt Az arany meg az asszony és a Tóték katona-főhősei közti különbségekről, hogy hogyan lett egy elalvásból operai ősbemutató, és hogy mi köze van nagyapjának Ottlik Iskola a határon című regényéhez.
Fotó: Perger Victoria
Mindkét darabban olyan katonát alakít, aki furcsa vendégségbe érkezik, felbolygatja a házigazdák életét, majd szomorú véget ér. A cselekmény hasonlóságaihoz képest mennyiben tér el a két mű zenéje, amik között több mint 75 év telt el?
Nagyon eltérő a két stílus. Az Arany meg az asszony nagyszerű, romantikába hajló mű nagy ívekkel, igazi nagy érzelmekkel. A történet szinte középkori, sokkal zártabb világba visz minket, ahol Anna igazi bezárt lélek, aki csak várja-várja a nagy szerelemet, mígnem egymásra találnak a Zsoldoskapitánnyal, amit a férj, Wolfgang, persze nem néz jó szemmel, túl is jár a katona eszén. A Zsoldoskapitány kissé arrogáns figura, ilyen szempontból teljesen mai karakter, sok hozzá hasonlóval lehet találkozni. Őt leszámítva viszont nagyon meseszerű a történet, amire még inkább ráerősítettek Németh Anikó egészen elképesztő állatjelmezei, amelyek a szereplők jellemiből születtek Káel Csaba koncepciója nyomán. Ezeket a keresztmetszetben most sajnos nem tudjuk megmutatni.
A Tóték zenei világa – hála Tóth Péternek – viszont kellőképp groteszk. A kisregény a 20. századi magyar irodalom egyik csúcsa. Nem véletlen, ha jól tudom, hogy a legtöbb nyelvre lefordított magyar irodalmi mű. Hozzám a Tóték áll közelebb, hiszen azt játszottam két évvel ezelőtt négy előadásban, abban nagyon sok színt lehetett megmutatni. Különbség a két figura között, hogy az Őrnagy egyáltalán nem szerelmes, sőt, még az a rész is kimaradt az ősbemutatóból, ahol lehetett volna egy szerelmi szál a Gizi Gézánéval, a falu prostituáltjával, aki fel is ajánlkozik neki, de az Őrnagy elutasítja. Úgy tudom, szóba került, hogy CD felvétel is készülhet a Tótékból, amikor viszont a teljes, kibővített verziót rögzítenénk. Megérdemelné a darab, mert rengeteg munkánk volt benne. Emellett van egy további kötődésem is a műhöz, mivel az én ötletemből született az opera.
Meséljen erről, milyen út vezetett a Tóték operai ősbemutatójához?
Számomra meseszerű volt az egész történet. Az ötlet azután született, hogy Szegedre költöztem, és Pesten nem volt hol aludnom. Mikor feljárkáltam, havonta egy-két alkalommal megjelentem Geiger Lajoséknál, aki ugye szintén az Opera magánénekese. Már két éve jártunk hozzá rendszeresen, mikor egyszer egy éjfélig tartó beszélgetés alkalmával, ahogy mondtam a magamét, Lali elaludt az asztalnál. Erről beugrott a Tóték és az opera, ha már operistákkal esett meg a baleset. Másnap felhívtam Radnóti Zsuzsát, Örkény István özvegyét és hagyatékának gondozóját, aki nagyon örült, és biztosított a támogatásáról. Ezután öt évig tartott a megvalósítás, ami elég rögös úton indult. Még az operai pályám elején voltam, az egyetlen zeneszerző ismerősöm Hajdú Sándor volt, egy különleges polihisztor. Leghíresebb szerzeménye a Bergendy-együttes Iskolatáska című száma, de oratorikus műveket és musicaleket is írt. Nála jó kezekben lett volna a darab, de sajnos a komponálás kezdete előtt pár nappal elhunyt. Akkor megfogadtam, hogy ezt már csak az ő elmékéért is végigviszem. Végül Kovács László karnagy úr ajánlásával jutottam el Tóth Péterhez, aki azonnal igent mondott, és Várady Szabolccsal, illetve két dramaturggal megírta a darabot. Ezt követően kerestünk helyszínt a bemutatóhoz, ebben Kocsár Balázs főzeneigazgató segített, aki behozta az Operába. Nekem közben hirtelen sok dolgom lett, tudtam, hogy Péterék írják, de nem foglalkoztam vele. Majd jött a szokásos évados felkérőm, és látom, hogy Tóték – Őrnagy. Ami pedig még fontos, hogy a feleségem, Helga megkapta Ágika szerepét. Akkor nagyon sajnáltam, hogy nem Geiger Lali lett Tót, de hát Szvétek Laci zseniális a szerepben. Vajda Júliával pedig Szegeden dolgoztunk együtt: Tóth Péter kérésére készítettünk együtt egy demót, így adtuk be a művet az Operához, és ez alapján megkapta Mariska szerepét. Később, mikor megköszöntem Anger Ferinek, az akkori művészeti igazgatónak a lehetőséget, mondta, hogy nem is tudta, hogy én írattam a darabot. Az Eiffel Műhelyház átadása miatt kicsit csúszott a bemutató, de Káel Csabánál nagyon jó kezekbe került a rendezés, aki egy sok szempontból stilizált világot adott a előadáshoz. Olyan jól sikerült, hogy Radnóti Zsuzsa is azt mondta, most került igazi helyére ez a darab. Ha valaki ismeri ezt a művet, akkor neki lehet hinni.
Örkény István-Tóth Péter: Tóték, Vajda Júlia (Mariska), Szvétek László (Tót Lajos), László Boldizsár (Őrnagy), Nánási Helga (Ágika) rendező: Káel Csaba - fotó: Csibi Szilvia/Magyar Állami Operaház
Említette, hogy nem lesznek jelmezek, milyen formában lesz látható most a két egyfelvonásos a keresztmetszetben?
Mi is belefolytunk a Tóték meghúzásába. A kórusnak az eredeti műben nagy szerepe van, ezek elmaradtak, illetve két szereplő is kimaradt technikai okokból, így főleg négyünkről –Tót, Őrnagy, Mariska, Ágika – szól a keresztmetszet. Nehéz volt beleférni 30 percbe, így kicsit az Az arany meg az asszony kárára dolgoztunk, de a Kenessey-darab rövidebb is, mint a Tóték. Tartottam tőle, hogy a keresztmetszet egy zongorával nem jön majd úgy át, de most újra visszahelyezkedve a zenébe láttam, hogy nincs semmi baj. Nagyon izgalmasnak találom, hogy nagyon összeszoktunk a négy fő figurával, és bármikor összejövünk, pillanatok alatt, visszahelyezkedünk a darabba. Reméljük, felkerül még a repertoárra, talán még az Erkelben is megállná a helyét, látványvilágát, előadói apparátusát tekintve, hiszen a Tóték igazi nemzeti kincs. Szvétek Laci is azt mondta, hogy az egyik legkedvesebb szerepe az utóbbi 26 évben, és én is magamévá tudtam tenni az Őrnagyot. Ehhez a figurához a nagyapám adott ihletett, aki a II. világháborúban volt katonatiszt. Sokat beszélgettem vele, Ottlik Gézának volt évfolyamtársa, és azt mondta, hogy ha meg akarom ismerni a gyerekkorát, olvassam el az Iskola a határont, mert a gyerekszereplők közül az egyike ő is lehetett volna.
