Mozart, Janaček és az olasz operairodalom több jeles szerzőjének műveiből is elhangoznak részletek a Maszkabál 2021. február 7-i műsorában. Az Opera Facebook-oldalán 20:00 órakor kezdődő közvetítést előtt Rálik Szilvia és Bretz Gábor meséltek közös fellépésiekről és a műsorválasztás kuriózumairól is.
Milyen régre nyúlnak vissza az első közös szakmai élményeik?
Rálik Szilvia: Gáborral a közös fellépéseinket egy szakmai barátság is megelőzte. Azt hiszem Macbethben énekeltünk először. A sütemények eleven élmények ebből az időből, a próbák alkalmával többször is ebédeltünk együtt, és Gábor szereti az édességeket, úgyhogy a süteményezés a végén sosem maradhatott el. Én nem alapvetően nem vagyok édesszájú, mindig nevetve kérdeztem, hogy hova fér az ebéd után még a sütemény, amire azt válaszolta, hogy annak oldalt van egy kis rekesz.
Bretz Gábor: Az első operaházi szerepem a Vőfély volt Szokolay Sándor Vérnászában, ez 2003/04-ben volt, Szilvivel már abban a darabban is találkoztunk, aztán rögtön utána volt valóban a Macbeth, ahol Banquo volt az első nagyobb szerepem. Később A bolygó hollandiban is találkoztunk többször Szilvivel, de akkor még Dalandot alakítottam, ő volt a pici lányom. (nevet) Nem csak itt Pesten léptünk fel benne közösen, hanem Szerbiában, Belgrádban is volt egy félszcenír előadásunk, ami azért volt különleges, mert Jugoszláviában Wagnert a II. világháborút követően feketelistára tették, a Belgrádi Szimfonikus Zenekarban, ami kísért minket, a zenészek számára korábban teljesen ismeretlen volt ez a mű.
Hogyan esett a választásuk Tosca és Scarpia duettjére?
RSz: Sok minden eszünkbe jutott, én Elektrától, Salomén át több kuriózumot is elővettem, ahogy Gábor is, de a Tosca-Scarpia duett talán a közönség által jobban ismertebb és kedveltebb részlet, színészileg is több játékra ad alkalmat, és a műsor többi részéhez is jobban illeszkedik, amire szintén igyekeztünk odafigyelni. Dramaturgiáját tekintve az egyik kedvenc szerepem, az Operaház mellett énekeltem Debrecenben, Szegeden és Németországban is, Japánban a prágai operával voltam turnén, de Csehországban több más színházban és rendezésben is lehetőségem volt megformálni ezt a szerepet.
BG: Scarpiát 2017 decemberében Bolognában énekeltem színpadon életemben eddig egyetlenegyszer. Ez elméletileg baritonszerep, de olyan basszbaritonok, mint Samuel Ramey, Ruggero Raimondi, akik énekeltek Escamillót, erre a szerepre is vállalkoztak. Escamillóhoz volt már nekem is szerencsém, énekeltem Jochanaant és Hollandit is. Szilvi jó pár alkalommal énekelte már Toscát, de a közös fellépés eddig elmaradt, mert próbáltam ezeket a nehezebb szerepeket a pályámon későbbre hagyni. Most már 15-16 év távlatából úgy érzem, hogy nekimehetek ilyen szerepeknek, de ennél magasabbra – Verdi-baritonokra – már nem vágyom. Scarpia viszont még egyáltalán nem volt megerőltető, szerettem énekelni.
A műsor többi részét milyen szempontok szerint válogatták?
RSz: A korábbi Maszkabál alkalmával is több más darabrészlet eszembe jutott, amikre akkor terjedelmi okokból nem kerülhetett sor. A mostani remek alkalom, hogy ezekből is szemezzek. Sok kedvenc van, így nagyon nehéz a választás.
Maddalenát és Jenůfát is énekeltem több alkalommal, fantasztikus szerepek. Maddalena gyönyörű alkalmat ad egy szerelmes nő megformálása, szép emlékek fűznek ehhez a darabhoz, új szerepként nagy élmény volt a tavaly elhunyt Kamen Chanevvel együtt énekelni, akivel nagyon kellemes baráti, szakmai viszonyt alakítottunk ki, amit egészen addig ápoltunk, amíg a betegsége ezt lehetővé tette.
A Jenůfa érdekessége, hogy Csehországban, cseh közönségnek is énekeltem, a szöveg interpretációja kapcsán volt is, aki megkérdezte, mióta élek már Csehországban. Ez is a zeneirodalom egyik kincse, fantasztikusan megírt darab, összetett és mély érzelmeket közvetít. Jenůfa rendkívül összetett jellem, elképesztő, hogy megannyi fájdalom után mindenkinek meg tud bocsátani. Vidnyánszky Attila rendezése is fantasztikus. Érdekes, hogy a sok drámai szerep után itt éreztem úgy, hogy meg tudtam igazán mutatni egy másik oldalamat, hiszen Jenůfa nagyban különbözik az olyan, általam korábban énekelt nőalaktoktól, mint Salome, Elektra, Norma, Turandot, Abigél a Nabuccóból vagy Lady Macbeth. Ilyen szempontból egy meglepetés- és ajándékszerep is volt nekem.
Mozart nem tartozik a repertoárom közé, de pont ezért érdekesnek találtam Così fan tuttéből Dorabella áriáját, hogy ilyet is halljon tőlem a közönség, hiszen ezt nem énekeltem még színpadon.
BG: Figaróként, amivel kezdeni fogok, többször léptem fel külföldön is, itthon pedig a Galgóczi Judit-féle rendezésben játszottam. A korábbi MaszkaBálban Leporellót énekeltem, így akkor kimaradt, viszont most is szerettem volna egy olyan kedves Mozart-szerepet beválogatni a műsorba, amiben sokszor álltam már színpadon.
Mefistofele az egyik kedvenc szerepem a Kovalik-féle operaházi rendezésben, amit jó tíz éve mutattunk be, sokat is énekeltem Palerdi Andrissal váltásban.
A Boccanegrából Fiesco azért érdekes, mert még Medveczky tanár úrral szerepgyakorlaton vettük a Zeneakadémián opera tanszakon 2002-2004 környékén – ugye minden évben kell, kisebb, közép és nagyobb szerepeket vinni vizsgára, és nekem Fiesco volt az egyik főbb szerep. 2002-ben megtanultam, és 2018 januárjában voltam rá kétszer kitűzve az Erkel Színházban, de mivel beteg voltam, az elsőt le kellett mondanom, ezért eddig csak egy előadáson énekeltem ezt a szerepet. További érdekessége a szerepnek, hogy a prológ és a cselekmény többi része között is több évtized telik el. Ezért Fiesco a műsorban is elhangzó áriája után gyors öregedésen megy át, amit vagy úgy szokás megoldani, hogy egy fiatal énekest a későbbi részekhez öregre sminkelnek, vagy egy idősebb művész, a prológ kedvért fiatalítanak meg, nálam egyelőre az előbbi történt.
