MimiBlog

„…elemelkedtünk a színpadtól is kicsit”

2021.03.05

Interjú Keszei Borival és Balczó Péterrel

A 2021. március 5-i MaszkaBál adásában két olyan népszerű énekes ad áriaestet, akiket az OperaSzerda-sorozat nézői már több keresztmetszetben is láthattak. Keszei Bori és Balczó Péter Monteverdi és Mozart műveiből, valamint a 19. század operairodalmából válogatnak. Darabválasztásukról, színpadi találkozásaikról és élményeikről meséltek az estet ajánló interjúban.

ao019156_resize.jpg

Fotó: Nagy Attila

Mikor volt az első közös színpadi megjelenésük, találkozásuk?

Balczó Péter: 2010-ben a Szegedi Nemzeti Színházban, amikor a Traviatát játszottuk. Az egy jelentős mérföldkő volt az életemben, azt gondolom, akkor lettem operaénekes. Ekkor találkoztam vele először emlékeim szerint, utána az Operában több alkalommal is volt alkalmunk együtt énekelni, például a szerdán közvetített A tisztességtudó utcalányban is.

Keszei Bori: A Szegedi Nemzeti Színházban külön szereposztásban, a Traviatában játszottunk 2010-ben, de szerintem Donizetti Szerelmi bájitala volt az első közös munka. Több darabban voltunk együtt ezt követően is: Verdi Falstaff című operájában, Mozart-művekben, sok dolog hozott már össze minket Petivel.

Mi alapján választották a szólószámaikat?

Keszei Bori: A legelső szempont az volt, hogy olyan szerepekből hozzak részleteket, amelyekben jelenleg engem a Magyar Állami Operaház foglalkoztat. Az egyik az idei évad bemutatójából egy különleges Monteverdi-opera, Almási-Tóth András rendezésében, Poppea megkoronázása címmel, ahol a címszerepet alakítom. Onnan szerettem volna mindenképpen hozni egy részletet, egyrészt mert teljes próbafolyamatában végig dolgozhattam ebben, másrészt nagyon tetszik a zenéje, amit Bella Máté dolgozott át.

A másik ritkán játszott mű, ami Szentpétervárra is eljutott, A kairói lúd című opera, ami egy befejezetlen Mozart-darab. (Operakeresztmetszetként is láthatták a kedves nézők ősszel a darabot - a szerk.). Ezeket mindenképp szerettem volna az Opera különleges repertoárjából bemutatni. Egyébként is szempont volt – a MaszkaBál sorozat eddigi szériájára visszatekintve –, hogy ne legyen ismétlés a repertoáromban, és unalmas se legyek.

A harmadik műsorszámnál fontos volt az is, hogy magamat is meglepjem egy újonnan megtanult részlettel, amit én sem énekeltem eddig. Ezért választottam Ruszalka áriáját, amit erre az alkalomra tanultam meg. Tehát különleges legyen, új is legyen és az Operaház kötelékébe való darabok is legyenek.

Balczó Péter: Ezeket az áriákat éneklem szívesen. Az első műsorszámom Mozart: Don Giovanni – Don Ottavio áriája az I. felvonásból, ezt a szerepet tíz éve énekeltem először külföldön. Nagyon szeretem, de itthon még nem adtam elő. Mondjuk azt, hogy ez a múltam.

Következő áriám Verdi: Rigolettojából – A Herceg áriája. Ezzel a szereppel volt egy rossz emlékem, de Szegeden és Debrecenben sikerrel álltam vele színpadra.

A harmadik produkció Massenet: Werther című művéből Werther áriája, ezt az esti MaszkaBálra tanultam meg, előtte sosem énekeltem még. Ez a jövőm. Romantikus alkatnak érzem magam, ezért választottam ezeket a műveket.

Mi alapján választották a duettet?

Keszei Bori: A már említett Szerelmi bájital is felmerült, gondolkodtunk a West Side Story egy részletén is, de nagyon örülök, hogy végül Verdi: Traviatája mellett döntöttünk, mert úgy gondolom, nehéz a stream műfaja miatt egy művészi pluszt adni a produkciókhoz. Mi, operaénekesek nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy steril körülmények között énekeljünk. Úgy éreztem, ennél a duettnél elemelkedtünk a színpadtól is kicsit, és megszületett az a plusz érzés és élmény.

Balczó Péter: A Traviatát nagyon sokszor és sok helyen énekeltem a világban. Jelentős szerep Alfredo az életemben, talán ezt énekeltem a legtöbbet a pályám során. Maximális egyetértésben választottuk ezt a duetett.

Hol láthatják önöket a nézők legközelebb az Opera előadásai között?

Keszei Bori: A rajnai sellők című különleges opera online közvetítésében Armgard szerepében láthatnak a nézők, március 20-án.

Balczó Péter: Március 27-én Miklósa30 – Miklósa Erika jubileumi gálaestjén találkozhatnak velem a virtuális térben a nézők.

A bejegyzés trackback címe:

https://mimi.blog.hu/api/trackback/id/tr116451108
süti beállítások módosítása