Bor, sör, pezsgő, whisky – az absztinenciának vajmi kevés szerep jut az operákban.

Habár pár napja a koppenhágai operában talált gazdátlan kannabisz-csomag került be a hírekbe, azért az operairodalom legnépszerűbb tudatmódosítója és efféle külsődleges örömforrása kétség kívül az alkohol. Méghozzá annak szinte minden formája, hiszen az operaszerzők igencsak változatos fantáziáról tettek tanúbizonyságot e téren is. A bor primátusa persze elvitathatatlan, elvégre sokszor még akkor is boritalról van szó a színpadon, ha mi a hagyományszerűen Pezsgőáriát is emlegetünk (Don Giovanni):

Don Giovanni a marzemino borcsaládot méltatja kevéssel pokolra jutása előtt, de a francia bordóit még többen dicsérik az operaszínpadokon: ezt isszák Puccini bohémjei és valójában bordói a Donizetti-féle szerelmi bájital is. Petur bán viszont minden bizonnyal hazai borfajtával töltötte meg keserű poharát: 

Persze a pezsgőnek is megvan a maga helye, főleg a báli jelenetekben. Mondjuk a Denevér második felvonásában, ahol egyenesen „császár és király” gyanánt ünneplik ezt az italt: 

Az égetett szeszek közül alighanem a whisky kerül a leggyakrabban a poharakba, főleg akkor, ha vadnyugati témájú operáról van szó, mint amilyen A Nyugat lánya, Puccini western-operája. S whiskyről esik szó a pár éve az Opera repertoárján is szerepelt Mahagonnyban, Kurt Weill besorolhatatlan műfajú remekművében. A híres Alabama Songban is ott a whisky: 

No, és persze az Oktoberfest napjaiban ne feledkezzünk meg a sörről se! Smetana Eladott menyasszonyában ezt az erjesztett csodát isszák a falusi legények, s Flotow Márta (avagy a richmondi vásár) című vígoperájában egy komplett Sördal ünnepli az őserőt, a bűvös italt, melytől földi hatalmunk (mármint az angoloké) nagyra nőtt: