A kalandor Casanova és Marie Antoinette francia királyné élete, A nyomorultak és a Cyrano de Bergerac, sztrájkoló munkások és egy vak szaharai haditudósító hősi halála: Giacomo Puccini egész élete során valósággal vadászott a megfelelő operatémák után, és az említetteken kívül egy sereg más mű és történet megzenésítését fontolgatta rövidebb vagy hosszabb ideig. Arra a témára, amelyet a Tosca világsikere után keresett következő operája számára, váratlanul egy londoni színházban talált rá 1900 júliusában. Az amerikai író, rendező, producer és színházi mindenes David Belasco Madam Butterfly című darabját látta, és habár angoltudás híján Puccini nem értette a darab szövegét, az előadás megindította és felkeltette az érdeklődését.   

„Nagyon szép, de nem Itáliának való” – kezdetben így mérlegelte az amerikai tengerésztiszt és japán gésafelesége tragikus történetének operai kilátásait, ám idővel egyre biztosabbá vált abban, hogy a Pillangókisasszony lesz a következő operája: „minél többet gondolok a Butterfly-ra, annál inkább beleszeretek”.

Az alkotási folyamat nem volt zökkenőmentes, Puccini kisebb-nagyobb mértékben mindkét librettistájával, Giacosával és Illicával, de még kiadójával és mentorával, Ricordival is össze-összekülönbözött. Ráadásul személyes mizériák is hátráltatták a komponistát: sokat veszekedett élettársával, Elvirával, akivel már több mint másfél évtizede együtt élt, de akivel csak 1904-ben házasodhatott össze. 1903 februárjában pedig automobiljával balesetet szenvedett, a kocsi árokba borult, míg Puccini kizuhant a jármű ablakán és eltörte a jobb sípcsontját.

1904 elejére mégiscsak elkészült a Pillangókisasszony, ám a milánói Scalában február 17-én megrendezett ősbemutató kifejezetten kedvezőtlen fogadtatásban részesült. „Valóságos lincselés” – jellemezte Puccini a bukott ősbemutató estéjét, ahol a közönség soraiból Cso-Cso szan belépőjének egyik ismerősen hallatszó fordulatára ezt kiabálták a színpadra: Bohémélet, Bohémélet!

Puccini okult is ebből a zajos kritikából, habár a gésa belépőjében máig felsejlik valami Mimi szólamából:

A „japán tragédiában” bízó komponista ennél nagyobb változtatásokat is eszközölt a Pillangókisasszonyon, és több verziót is számon tart az operatörténet. A háromfelvonásossá átformált Pillangókisasszony azután meghódította a világot, immár tartalmazva az opera nagy tenorslágerét, Pinkerton 3. felvonásbeli románcát is:

Budapestre villámgyorsan, már 1906 tavaszán eljutott a Pillangókisasszony, méghozzá a szerző jelenlétében és teljes megelégedését kivívva. Puccini hálásan nyilatkozott az „intelligens és kedves pesti közönségről” is. És még nagyobb lelkesedést váltott ki belőle az első budapesti Cso-Cso szan, vagyis Szamosi Elza, akivel talán flörtölt is, ha hihetünk az egykorú pletykáknak. (Egy másik magyar szépasszony, bizonyos Lendvai Blanka pedig bizonyosan jóval közelebb került Puccinihoz, mint ahogy azt a féltékeny Elvira asszony szerette volna.)

A magyar operatörténet azóta is több nagy Cso-cso szant számon tart: Szecsődi Iréntől Neményi Liliig, Kincses Veronikától és Sass Sylviától Sümegi Eszterig és Létay Kiss Gabrielláig.

Felváltva Sümegi Eszter és Létay Kiss Gabriella lesz a címszereplője a Pillangókisasszony februári sorozatának is, amely péntektől vár az Erkel Színház közönségére.