November 13-án mutatja be az Opera Philipp Glass Jean Cocteau regénye nyomán írt balett-operáját, a Veszedelmes édent. Ahogy a műfajbesorolás is mutatja, két művészet találkozik a színpadon, hisz a főszereplőket egy-egy énekes és táncos alakítja. Az Elisabeth karakterén osztozó, egymást kiegészítő Liszt Ferenc-díjas és Érdemes művész Rálik Szilvia operaénekest és a francia származású Furuhashi-Huber Inès táncművészt kérdeztük a darabról.
Fotó: Nagy Attila.
Egy 25 éve bemutatott balett-operáról beszélünk egy olyan kortárs zeneszerző tollából, akit a minimalizmus mesterének tartanak. Önöknek milyen a viszonyuk a kortárs zenével?
Rálik Szilvia: Igazán különleges világ mindenképpen. Úgy érzem, hogy nekem könnyebb befogadnom a kortárs zenét, ha dolgozom az adott művel, mint amikor elsőre megnézem, hiszen a próbák során átvezetjük, elemezzük a szöveg, a zene, a történet és a jellemrajzok összefüggéseit, a mű üzenetét, így megkapjuk annak értelmét és értelmezését is. A zene számomra annyira komplex, bonyolult, különleges és mégis izgalmas, hogy nem mindig kínálja tálcán a megértés egyszerűségét, a könnyű érthetőséget.
Furuhashi-Huber Inès: Én imádom! A kortárs művészetek mindig kíváncsivá tesznek, természetesen főleg a tánc. Mindig izgalmas, ha lehetőségem van új irányzatokat és zeneszerzőket felfedezni.
Nehéz karakter az Önöké: egy lány, aki végül a halálba taszítja saját testévérét és maga is öngyilkos lesz. Mit gondoltak, mikor először találkoztak a szereppel?
R. Sz.: Az az igazság, hogy sok olyan szerepet játszottam, ahol vagy gyilkosságot követ el a karakterem, vagy erre kényszerítik…De számomra mindig izgalmas kinyomozni, hogy hogyan is jut a szereplő ebbe a helyzetbe. Nagyon komoly pszichológia áll a háttérben, és sem ez, sem pedig a konkrét előzmények nem mindig derülnek ki a darabból, így a művészre olykor némi lélekbúvárkodás is vár. Meggyőződésem, amit Elisabeth tesz a Veszedelmes édenben azt kontrollált, józan, tiszta tudattal senki nem követi el, mindig van valami múltra, akár gyermekkora visszavezethető, komoly pszichológiai háttér, legtöbbször a szülői szeretet hiánya.
F.-H. I.: Én az utolsó pillanatban kaptam meg a szerepet, mivel a kollegina, aki eredetileg táncolta volna Elisabethet, megsérült, emiatt nagyon hirtelen kellett ezt a roppant nehéz, összetett, de erős személyiséget megtanulnom. Az elején nagyon sok koreográfia várt rám, ehhez mentális nyomás is társult Elisabeth karaktere és a színpadon teremtett helyzet miatt. Hála érte, a Pault alakító táncos [Taravillo Mahillo Carlos] nagyon jó barátom, a való életben is egyfajta testvéri kapcsolat van köztünk, így átsegített ezen a ponton.
A karaktert egyszerre fejezik ki énekkel és tánccal. Hogyan dolgozták ki a szerepet?
R. Sz.: Barta Dóra rendező-koreográfus egyszerre kezdte a munkát párhuzamosan a táncosokkal. Míg ők Dóra instrukciói alapján interpretálták a karaktereket, nekünk énekeseknek a tanulás időszaka alatt lehetőségünk van a zene, a szöveg és a történet alapján elmélkedni, gondolkodni az adott figurán és annak karakterén. Nagyon szeretem azt a részét a munkának, amikor a szereplő érzelemvilágát fejtjük meg együtt, a legkisebb mozdulatait, legfinomabb pillanatait is. Akkor tudom hitelesen közvetíteni a karakterem, ha minden apró részletről beszélünk, ezeket én is átérzem és így a teljes lényem adva átlényegülök.
F.-H. I.: Én úgy próbáltam dolgozni a szereppel, mintha Szilvia lelkeként, árnyékaként lennék színen, aki azonban érzelmeket is ki tud fejezni. Én ezt tartottam figyelem előtt. A mozdulatsort készen kaptam, amelybe beilleszthettem magam és a zenével való játékomat. A zene egyébként nagyon sokat segített abban, hogy megfejtsem Elisabeth személyiségét. A veszekedős jelenet dallama például rendkívül szenvedélyes, azon keresztül érzékelhető igazán a testvérpár közötti kapcsolat.
Mit visznek magukkal a darabból?
R. Sz.: Minden egyes alkotásból viszünk magukkal valamit, hiszen a próbák során új tulajdonságokat tanulunk magunkkal kapcsolatban, új érzéseket fedezünk fel. A Veszedelmes éden alatt azt éreztem, hogy visszajött a gyermeki énem. Lehetőségem volt arra, hogy a vicc és a huncutság is teret kapjon, amelyek egy drámai szerep, a Turandot vagy a Norma kapcsán nem hozhatok elő. Nagyon jó volt felfedezni ezt a gyermeklelkű érzést, újra élhettem gyermekkoromat, örültem, hogy ezt az oldalamat is sikerül megcsillogtatni! Biztos vagyok benne, hogy mindezt tovább viszem majd egy másik darabba is
F.-H. I.: Én a zenét, ez mindenképp örökre velem marad! És maga a színpadra állítás folyamata is, minden állomásával együtt: hogy utolsó pillanatban kaptam meg a szerepet, majd a premier elhalasztása, végül a mostani próbák, hogy idén tényleg sor kerülhet a bemutatóra. Rendkívül hálás és boldog vagyok ezért az előadásért, minden érzelem, amely végigkísérte ezt az utazást, megmarad bennem.
Szerző: Szabó Zoé Júlia
