A fiatal olasz szoprán alakítja idén a Bohémélet női főszerepét, Mimit. Beszélgetésünk az első előadás előtt két órával zajlott, de semmilyen izgalom nem fedezhető fel az énekesnőn, szeme vidáman mosolyog, ő maga is kijelenti, hogy nem érez idegességet. A szerep, Puccini zenéje és a budapesti tartózkodása mellett a karácsonyról is beszélgettünk Angela Nisivel, aki saját készítésű meglepetéssel is készült kollégái számára.

Fotó: Kummer János.

Hogy érzi magát most, az előadás előtti két órában?

Természetesen nagyon izgatott vagyok, de jó értelemben, hisz számomra ez az előadás premiert is jelent. Mimi szerepét mélységesen szeretem, és nem aggódom a mai este miatt, sőt, inkább nagy örömet érzek. Körülöttem minden ember fantasztikus és kedves velem, nagyon szerencsésnek érzem magam most is, és majd a színpadra lépéskor is az leszek.

Több Puccini szerepet énekelt eddigi pályafutása során. Milyen a kapcsolata honfitársa zenéjével?

Valóban, több Puccini-hősnőt alakíthattam már, köztük volt Liu, Lauretta és Angelica nővér is. Nehezen tudom körbeírni a kapcsolatom vele, mivel az egyik kedvenc zeneszerzőm. Sokat jelent számomra, hogy olaszként énekelhetem a darabjait, és imádom azt a zenei korszakot, a 19. század végét és a 20. század elejét, amelyben alkotott. Szóval minden körülmény csak mélyíti a rajongásom Puccini felé (nevet). Puccini képes arra, hogy szó szerint gyomorba vágó zenei élményt adjon, olyan érzelmi töltetet, ami nem csak szellemben, hanem testben is érezhető. Minden alkalommal, amikor kívülről, tehát nem szereplőként, hallgatom a Bohémélet fináléját, sírnom kell. Nem tudom miért, de sírok. Van valami a zenéjében, ami egyszerűen ilyen mély érzelmeket hoz elő belőlem.

Mimi tehát nehéz szerep is egyben?

Igen, amiatt is nehéz alakítani, hogy magamévá tegyem a karaktert, de mégse annyira mélyen, hogy ne tudjak énekelni a feltörő érzelmektől, és hogy a színpadon ne kezdjek el sírni. Ekkor nem magamban, hanem a közönségben kell ugyanezt az érzelmet megteremtenem, de ahhoz énekelnem kell!

Mimi szerepe sem ismeretlen Ön előtt, ennek ellenére akadt esetleg olyan új szempont az Erkel színházi előadásban, amit figyelembe kellett vennie?

Úgy gondolom, hogy nem igazán volt erre szükség, mert Puccini mindent megírt, a cselekmény összes mozzanatát, okát, szándékát, a karakterek közötti kapcsolatot. És mindezt olyan részletesen, hogy nagyon nehéz lenne megváltoztatni, teljesen mindegy, hogy modern feldolgozásról vagy korhű rendezésről beszélünk. Mimi meghalhatna más betegség miatt is, de az a szerelem és barátság, ami a bohémeket összefűzi, mindig ugyanaz marad.

Milyenek voltak a próbák? Mesélne róluk?

Viszonylag rövid időnk volt próbálni, hisz a többi kolléga már ismerte ezt a rendezést, de én is nagyon könnyedén fel tudtam venni a fonalat. A Maestro (Kocsár Balázs – a szerző) nagyon kedves, több, mint egyszerű követni az utasításait. Nagyon pontos és tiszta elképzelései vannak a zenét, a dinamikákat illetően, minden Puccini használta jelzést alkalmaz. A kollégáim pedig jóindulatúak, nagyon jó énekesek és színészek is egyben, így gyorsan haladtunk a betanulással.

Először jár Budapesten, hogy érzi magát a városban?

Nem sok lehetőségem volt eddig körbenézni, mert mindennap próbáltunk, illetve otthon készültem a szerepre. Azonban már sikerült eljutnom a Bazilikához, a Zeneakadémiához és az Operaházhoz is – remélem, hogy majd belülről is megnézhetem egyszer. Mindegyik nagyon gyönyörű épület, és remélem, hogy a szabadnapjaimon még több helyre látogathatok el.

Hamarosan a karácsony is itt lesz, hogyan szokott, illetve hogyan fog idén ünnepelni?

Idén itt töltöm az ünnepeket Budapesten, majd az előadások után megyek vissza Rómába a páromhoz, és újév elején csatlakozom a családomhoz, akik Dél-Olaszországban laknak. Általában velük szoktam tölteni a karácsonyt, együtt készülődünk, díszítjük a fát, és szokás nálunk, hogy családi Betlehemet állítunk, amit én is mindig szívesen rendezek be. Mivel nagyon szeretek horgolni és kézműveskedni, a figurákat is én szoktam megcsinálni, idén pedig a kollégáknak is horgoltam egy kis apróságot – remélem, örülni fognak neki.

Szerző: Szabó Zoé Júlia