MimiBlog

Tenorszenvedély

2017.12.19

Gyorsan közeleg felénk a február 10-i este, a Ring Estély, melyre az operaélet egyik világjáró művészpárját, Roberto Alagnát és Aleksandra Kurzakot is elvárjuk. Időszerű hát nekik szentelni egy-egy posztot!

A szicíliai származású francia tenoristát, mint sok más, a nyolcvanas években feltűnt tehetséget, Luciano Pavarotti énekversenye ismertette meg a világgal. Roberto Alagna 1988-as, modenai versenygyőzelmével úgy rajtolt el rögvest a világkarrier felé, hogy a huszonöt éves fiatalember még épp csak belekóstolt az operaéneklésbe. Egyik legelső operai alakításának esendő színvonalú videófelvétele máig érzékletessé teheti számunkra, milyen kirobbanó és erőtől duzzadó formában indult pályáján a korábban a popénekléssel is kacérkodó majdani sztártenor:

A Traviata Alfredója mellett kevéssel utóbb egy másik szólam is emblematikus Alagna-szereppé vált. 1994-ben ugyanis Alagna Rómeó szerepét énekelte a londoni Covent Gardenben, s ez a Gounod-produkció őt, valamint Júliát éneklő partnernőjét, Leontina Vaduvát is a kilencvenes évek legkeresettebb énekesei közé emelte:

Álompárjává ekkoriban, mint azt minden operakedvelő jól tudhatja, a román szoprán, Angela Gheorghiu vált, ám Alagna más énekesnők oldalán is emlékezetes előadások részese volt. Ilyen előadás volt például Riccardo Muti Rigolettója a milánói Scalában, ahol a mi Rost Andreánk alakította Gildát a csábító Alagna partnereként:

Alagna szenvedélyessége, mi tagadás, olykor sértődésekhez és összeütközésekhez is vezetett. E téren a legemlékezetesebbé az a 2006-os kirohanása vált, amikor is a Scala Aida-produkciójának második előadásán, a Radames románcát követő szórványos ellenszenvtüntetés hallatán szó szerint kirohant a színpadról, meglepve ezzel többek közt jelenetbeli partnerét, az Amnerist éneklő Komlósi Ildikót. Szerencsénkre a Zeffirelli által rendezett Aida első előadásáról felvétel is készült:

Roberto Alagna temperamentumát, áradó szenvedélyét másként is illusztrálhatjuk, hiszen rendelkezésünkre áll néhány kalózfelvétel arról a londoni Szerelmi bájital-előadásról, amely meghatóan nyilvánvalóvá tette a közönség számára a tenor és színpadi partnernője, a szoprán Aleksandra Kurzak közötti kémiát.

Alagna-Nemorino Adinájáról, vagyis a Ring Estély másik sztárvendégéről, Aleksandra Kurzakról egy későbbi poszt szóljon majd!

A bejegyzés trackback címe:

https://mimi.blog.hu/api/trackback/id/tr4513512315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása