MimiBlog

Tömény Ring

2018.06.05

Wagner szándéka szerint a Ring "magában foglalja az egész életet" - 15 órányi játékidő alatt. A sűrítés e csodájának legtöményebb pillanatait ígéri a jövő heti Best of Ring koncert.

best_of_ring_1200x628px.jpg

"Újból megindít, jobban, mint eddig, témám átfogó nagysága és szépsége: egész életfilozófiám találta meg benne legtökéletesebb kifejezését... [...] Ez a legjobb és a legtökéletesebb alkotás, amely eddig kikerült a tollam alól." Így lelkesedett saját teljesítményéért Richard Wagner, midőn elkészült a Ring szövegével, s ítéletét akkor sem kellett megváltoztatnia, amikor immár zenével és színpadon látta viszont A Rajna kincsétől Az istenek alkonyáig elérő tetralógiáját. Az együtt és egészében először 1876-ban, Bayreuth-ban felhangzó és színre kerülő Ring Wagner közönségére is lenyűgöző hatást gyakorolt, s a rajongók egymást követő nemzedékei voltaképp mind úgy ítéltek, mint a Mester zseniális unokája, a rendező Wieland Wagner, aki így foglalta össze a hatalmas műegész jelentőségét: "A Ring a tükör, amelyet Richard Wagner az emberiség elé tart."

Hiábavaló lenne azonban tagadni, hogy a Ring hatalmas és valósággal embert próbáló terjedelme egyesekre elidegenítően, másokra ijesztően hatott, 1876-ban csakúgy, mint manapság. "Mintha börtönből szabadultam volna" - fogalmazott például Csajkovszkij, miután Bayreuthban végigülte a teljes Ringet, s az elmúlt majd' másfél évszázad során voltak még így ezzel jó néhányan. Nem meglepő hát, hogy többféle próbálkozás történt már arra az utóbbi években-évtizedekben, hogy a Ringből sűrített-rövidített változatot, ilyen-olyan esszenciát állítsanak a közönség elé.

A leghíresebb ezek közül alighanem Lorin Maazel vállalkozása, a The 'Ring' Without Words. A nagy karmester és elismert zeneszerző ugyanis a nyolcvanas évek második felében arra vállalkozott, hogy összeállít és részben meghangszerel egy 70 perces zenekari szvitet a tetralógia leghíresebb-legfontosabb szakaszaiból. 1987-ben a végeredményről a Berlini Filharmonikusokkal lemezfelvételt is készített, s Maazel "szimfonikus szintézise" azóta is fel-felhangzik a világ koncerttermeiben.

Néhány éve a Buenos Aires-i Teatro Colonban arra az istenkísértésre vállalkoztak, hogy elkészítik és bemutatják a nagyjából felére összerántott Ringet. A merész kísérlet megvalósult, jóllehet a produkcióból a bemutatót megelőző hónapban kiszállt az erdetileg kiválasztott rendező (Katharina Wagner) és a karmester, valamint többen a szereplők közül. A hétórás Ring a közönség elé került és ma már DVD-n is forgalomban van, hiszen az experimentális vállalkozást a kamerák is megörökítették:

A mitológiai ismereteknek és a türelemnek híján lévő, remélt jelenkori operaközönség persze pusztán már a Ring ágas-bogas cselekményének sűrített összefoglalására is ígényt tarthat. Ezt a feladatot a legszellemesebben talán a Sidney Szimfonikus Zenekar megrendelésére elkészített, 2013-as animációs film végzi el, mindössze két és fél percben:

Június 11-én az Erkel Színházban és 13-án a pécsi Kodály Központban az ennél tiszteletteljesebb, de nem kevésbé figyelemreméltó vállalkozás ígérkezik. A Best of Ring elnevezésű program a négy zenedráma legnevezetesebb zenekari és énekszámait rendezi egymás mellé: A Rajna kincse Előjátékától egészen Az istenek alkonya Zárójelenetéig. A Ring-esszenciát kínáló koncertek karmestere Kocsár Balázs, közreműködő operaénekes művészei pedig Rálik Szilvia, Kelemen Zoltán és Kovácsházi István lesznek.

A bejegyzés trackback címe:

https://mimi.blog.hu/api/trackback/id/tr8214024732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása