A címszerep beszélő neve megtévesztő, a tenor rejtegetni próbálja a kilétét, a librettista pedig álnevet használt, ám a Gioconda így is az egyik legőszintébb és egyszersmind az egyik legszenvedélyesebb olasz operatragédia.

Köztudott, hogy Verdi megszenvedte az Aida bemutatását követő bő évtizedet, azonban a többi, Verdi által leárnyékolt olasz zeneszerző számára, úgy lehet, még nehezebben teltek az 1870-es évek. Hiszen igazán nem volt könnyű a Maestro kor- és pályatársának lenni, hozzá mérettetni, és Verdi operáival versenyre kelni. Ebből az évtizedből voltaképpen csupán egyetlen komponistának sikerült átütően és tartósan sikeres operával előállnia: Amilcare Ponchiellinek. Ő ugyanis, számos mérsékelten eredményes próbálkozást követően, az 1876-ban bemutatott Giocondával végre sikerült megadnia mindazt, amit az olasz operák közönsége akkor is és azóta is oly hálásan fogad: áradó érzelmeket és izzó szenvedélyeket, emlékezetes melódiákat és sistergő tetőpontokat, érzékletesen itáliai koloritot és megrendítő tragédiát.

A Victor Hugo drámája (Angelo, Padova zsarnoka) nyomán készült librettót az anagrammás álnév mögé félig elrejtőző Arrigo Boito, vagyis Tobia Gorrio írta. Az opera cselekményének színtere a XVII. századi Velence, a címszereplő utcai énekesnőnek, Giocondának pedig semmi köze sincs Mona Lisához, s nevével ellentétben vajmi kevés oka van a vidámságra. Kedvese, a kilétét kényszerűségből titkoló genovai herceg, Enzo ugyanis mást asszonyt szeret, a kém és besúgó Barnaba pedig mindent elkövet azért, hogy megszerezze magának - vagy tönkretegye az énekesnőt. Gioconda végül, miután hozzásegíti a szökéshez és a boldogsághoz Enzót és szerelmesét, végül az öngyilkosságot választja, s e döntéséhez kapcsolódik az opera egyik legnevezetesebb slágeráriája. A szám bevett magyar elnevezése, a Méregária mindazonáltal kissé félrevezető, mivel az öngyilkosság eszköze végül egy tőr lesz.

Az opera másik sláger szólószáma a tenor románca a II. felvonásból, a híres Cielo e mar, amely egyetlen nagy tenorista koncertrepertoárjáról sem hiányozhat, így aztán Enrico Carusótól  Jonas Kaufmannig jószerint mindannyiukkal meglelhetjük és meghallgathatjuk Enzo e szólamrészletét.

Könnyen meglehet, hogy az opera legnevezetesebb részlete mégsem a Méregária vagy Enzo románca, hanem egy balettzene. Ponchielli ugyanis - a francia nagyoperák mintáját követve - a harmadik felvonásban elhelyezett egy balettjelenetet. S az nem más, mint Az órák tánca, amely igen hamar az operától és a tánctól függetlenedve, a világ koncerttermeiben is roppant népszerűvé vált:

A Gioconda hosszabb szünet után február 22-e estéjén tér majd vissza az Opera repertoárjára. Az Erkel Színházban megtartandó premiert Kesselyák Gergely fogja vezényelni, s az Almási-Tóth András rendezésében színre kerülő opera címszereplője az épp a napokban gálakoncerten ünnepelt Sümegi Eszter lesz. A produkcióból március 10-ig összesen hat előadás ígérkezik.