2022. február 18-tól öt estén keresztül látható ifj. Johann Strauss operettje, A cigánybáró. Az 1882 és 1885 között keletkezett darab létrejöttéhez Liszt Ferenc, Jókai Mór, Tarnóczy Gusztáv, Berkes Lajos és még sok más korabeli személyiségre volt szükség. De hogy is történt mindez?

Fotó: Kummer János. 

Minden 1882. november 30-án kezdődik Tarnóczy Gusztáv országgyűlési képviselő rendezte esti mulatságán. A feltehetően VI. kerületi Eötvös u. 9. alatt álló „értékes képekkel, diszmüvekkel s becses régi tárgyakkal ékes”[1] házban különleges vendég jelenik meg: Strausz János, azaz ifj. Johann Strauss, A denevér c. operett szerzője. Most is amiatt utazott a magyar fővárosba, hogy személyesen dirigálja szerzeményét a Gyapjú utcai (ma V. kerület Báthory utca 24.) Német Színházban, majd, hogy az azt követő két estén Berkes Lajos és Patikárius Ferenc cigányprímások zenéjében gyönyörködjék. A harmadik napon kerül sor a Tarnóczy-házban tartott fogadásra, ahol olyannyira „felvillamozták a népzenészek, [hogy] zongorán maga is eljátszott pár magyar darabot”, sőt ígéretet is tett, amely megalapozta a következő évi látogatását: szavát adta a házigazdának, aki a nőiparegylet másodelnöke volt, hogy a javukra „kész volna a népszinházban bármelyik operette-jét dij nélkül igazgatni.”[2]

A fogadalom betartására csak néhány hónapot kellett várni, ugyanis 1883. február 2-án „egész csendben Budapestre érkezett”[3], szombaton a Furcsa háború c. művét dirigálja, vasárnap délben az egylet ajándékát – egy külön erre az alkalomra hímeztetett díszalbumot – veszi át, a napot pedig a tiszteletére adott estélyen zárja, amelynek újfent Tarnóczy Gusztáv háza ad otthont. Itt találkozik össze Strauss azzal a két emberrel, akik nélkül A cigánybáró talán meg sem született volna: Liszt Ferenccel és Jókai Mórral. Az eseményről a lapok igen részletesen beszámoltak, így kiderült, hogy a 71 éves Liszt a házigazda feleségével, Gutmann Idával egy négykezes zongoradarabot játszott, majd Strauss ült a hangszerhez és saját szerzeményét adta elő. Ezen az estén bíztathatta Liszt ifjabb pályatársát, hogy egy magyar témájú színpadi művet írjon, akiben ez a gondolat már az előző látogatásakor megfordulhatott. Az estélyen tesz egy ígéretet is, mely szerint „egy magyar operettet ír a népszinháznak”[4].

A librettó összeállítására Strauss a magyar származású osztrák szerzőt és színházi szakembert, Ignaz Schnitzert kéri fel, aki 1883. novemberében Jókait meg is hívja Bécsbe egy irodalmi estre, ahol már konkrétan szóba kerülhetett A cigánybáró felhasználása. Jókai ekkor nagyban az Aranyember drámai feldolgozásával elfoglalt, ahogy ez a Schnitzerhez írt 1883. december 18-án keltezett (német nyelvű) levélből is kiderül:

Igen tisztelt Barátom!

Fix und fertig vagyok a Cigánybáró operaszövegével és az Aranyember drámával – fejben, de most nincs időm ilyesmit papírra vetni. […] majd sietve szállítom Önnek az operaszöveget, kellően színre alkalmazva, Önnek aztán csak versbe kell átültetnie. […] Strauss úrnak egyébként nagyon sokat elmeséltem már belőle, hogy ismerjük a zenei motívumokat.  […]

A legbarátibb üdvözlettel,

az Ön
Jókai Mórja[5]

A későbbiek során Schnitzer és Jókai közt több levélváltás történik az operett szövegéről: egy ízben Jókai felajánlja, hogy cigánydalokat énekel elő Straussnak, mert kottát nem ismer hozzá, máskor pedig szerződésjellegű kérdésekről egyeztetnek. Mélypontra akkor jut a közös munka, amikor Schnitzer 1884. június 28-i keltezéssel írt levelében nehezményezi Strauss lassú munkáját, holott kettejük között még arról sem volt megállapodás, hogy a zeneszerző következő munkája a Cigánybáró lesz. Jókai diplomáciai érzékére volt szükség, hogy a Schnitzer által indítványozott Strausstól való megválás elkerülhető legyen. Mindeközben a sajtó is figyeli az új „magyar” operett születését, rendszeresen tájékoztat a munka aktuális állásáról. 1884. november 22-i számában a Nemzet c. lap Strauss saját, késlekedésről szóló közleményét is lehozza:

„[…] A tőlem várt s fölöttébb megtisztelő föladat teljesítésén egész odaadással dolgoztam, s már a második felvonás végéig be is fejeztem. A mű teljes befejezését azonban nagy terjedelme – különös tekintettel nem a legszilárdabb egészségemre – alig ha teszi lehetővé még az évadban, ugy, hogy a megfelelőbbnek tartom azzal mellőzve minden elhamarkodást, a jövő ősszel lépni a nagy közönség elé. Strauss János.”

Fotó: Kummer János. 

Végül 1885. október 24-én sor kerül a bécsi bemutatóra, „Strauss az utolsó hetekben nagy kedvvel és szorgalommal dolgozott a több mint ezer lapra terjedő partiturán.”[6]. Jókai és Schnitzer viszonyában azonban újabb félreértés keletkezik, ugyanis a librettista nem szól a premier időpontjáról, Jókai a lapokból tudja meg azt. Szerencsére, képviselői feladatai miatt már 22-én este Bécsbe érkezett, így részt vett a másnap esti főpróbán, majd a bemutatón is, de ott sem őt, sem Schnitzert nem szólították a közönség elé, a gratulációkat egyedül Strauss fogadja. A premierről szóló híradásokban természetesen már megemlítik az írókat, ahogy a Nemzet bécsi tudósítója is ezt megteszi: „ezt a darabot látni, ezeket a verseket, ezt a zenét hallani kell. […] Jókai ismert, utolérhetetlen idealismusa, melyet Strausz ritka tehetséggel átérzett és átértett, causticus magyar humora, melyhez Strausz csodálatos hüségü czigányos zenét csinált, Schnitzer sentimentalis, modern német költeményei, […]: ez a mai magyar operette, melylyel bizonyára nemsokára meg fog ismerkedni a budapesti közönség is.”[7]

És meg is ismerkedett, ám csak a Gyapjú utcai Német Színház és a kolozsvári bemutató után, miközben hamarabb látta a berlini, hamburgi és a New York-i közönség. 1886. március 26-án érkezett el a nagy nap, amikor először szólalt meg magyarul Jónás, Szaffi, Zafrinka, Zsupán és a többi szereplő a Népszínház színpadán, Erkel Ferenc második fia, Erkel Elek „erélyes vezénylet[ével].”[8] A cigánybáró itthon is kasszadarab lett, dicsőséget hozva a 60 éves Jókainak és Straussnak egyaránt, és ezzel a valcer-király egyik legkiválóbb operettjévé válva.

Szerző: Szabó Zoé Júlia

[1] Budapesti Hírlap, 1883. február 6., 37. szám

[2] Fővárosi lapok, 1882. december 5., 279. szám

[3] Budapesti Hírlap, 1883. február 3., 34. szám

[4] Pesti Hírlap, 1883. február 6., 37. szám

[5] Jókai Mór levelezése, III. kötet, 615. old., 919. levél

[6] Nemzet, 1885. 06. 27., 1012. szám

[7] Nemzet, 1885.10.25., 1130. szám

[8] Pesti Napló, 1886. 03. 27., 86. szám