MimiBlog

Egy eszményi bariton

2019.09.24

A társulat egyik legmegbízhatóbb tartóoszlopa és formátumos sztár: Kálmándy Mihály nevének visszatérő említései nélkül elbeszélhetetlen lenne az Opera történetének elmúlt három évtizede. Október 5-én az ő énekesi jubileumát ünnepli majd az Erkel Színház közönsége.

kalmandy30_1200x628px_esemeny.jpg

Az énekes pályafutása Kolozsvárott indult, de a Magyar Állami Operaházhoz Kálmándy Mihály mégis az egykori NDK felől érkezett. Ceaușescu Romániájából ugyanis bécsi meg barcelonai énekversenyekre nem, de oda nagy nehezen kiengedték a fiatal baritonistát 1987 őszén. Innen azután 1988 januárjában utazott volna vissza az énekes, azonban vonatútját - közös szerencsénkre! - megszakította Budapesten. Meghallgatásra jelentkezett, és miután a pesti illetékesek hallották őt a Macbeth és az Álarcosbál részleteiben - február 7-én Kálmándy Mihály már a Magyar Állami Operaház címzetes magánénekese volt. Első pesti előadásán a Tosca Angelottiját alakította: nagyon is meggyőző átéléssel megformálva a börtönből szökött, zsarnokság elől menekülő férfi szerepét.

Kevéssel utóbb már a Nabucco címszerepébe ugrott be sikerrel, s ugyancsak a címszerep jutott Kálmándynak az 1989 tavaszán bemutatott Bolygó hollandi előadásain is. Ahogyan azt alakításáról Rajk András kritikus megfogalmazta: "A második szereposztás első felvonásának huszadik percében, a színre lépés és a megszólalás pillanatában az alak megjelent. Külsőleg, belsőleg, hangfajiban eszményien megfelel." A hazai Hollandi-előadásoknak Kálmándy Mihály azóta is nélkülözhetetlen főszereplője Budapesten, Miskolcon vagy épp a szegedi Dóm téren egyaránt.

Verdi-baritonként szintén igen gyorsan keresetté vált az énekes. Rigoletto, Luna gróf, Amonasro: hangfajának szinte mindahány nagy Verdi-szerepében remekül érvényesülnek Kálmándy előadói erényei, fent is, lent is mindig kiegyenlített hangadása, erőteljes kisugárzása, imponálóan férfias kiállása...

Méghozzá korántsem csupán itthon, hanem még Verdi hazájában, az e téren igencsak igényes olasz közönség előtt is. Először Triesztben lépett elébük Michele Kalmandi mint Nabucco, és ez a névalak mára számukra, de éppígy Európa más nemzetiségű operakedvelői számára is ismerőssé vált.

A Kálmándy Mihály budapesti működésének 30. évfordulóját némi csúszással, ám méltó módon köszöntő október 5-i gálaest programját is Verdi és Wagner művei dominálják majd. A decemberben a 60. születésnapját ünneplő és tavasz óta immár Kossuth-díjas bariton pedig olyan művészkollégákkal fog együtt énekelni, mint Boross Csilla, Fodor Bernadett, László Boldizsár és Köpeczi Sándor. Maga Kálmándy Mihály az Opera Magazin legújabb számában így beszélt a koncert fölöttébb ígéretes koncepciójáról:

"Egy roppant harmonikus társaság áll össze Kovács János karmesteri pálcája alatt - olyan művészek, akik gyönyörű hanggal, jó technikával és erőteljes színpadi jelenléttel rendelkeznek. Számomra a legfontosabb. hogy a gála ne csak rólam szóljon, hanem az opera műfajának miértjére adjon választ."

A bejegyzés trackback címe:

https://mimi.blog.hu/api/trackback/id/tr7015163690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása