A Kossuth-díjas szoprán igencsak meglepődött, mikor kiderült, hogy az idei évadban kapott első szerepeként nem egy operaelőadást, hanem Carl Orff leghíresebb művének női szólamát énekli. A karaktere megteremtéséről, inspirációiról, a karmesterekkel való kapcsolatairól és kerti szépségekről beszélgettünk a művésznővel.

Fotó: Berecz Valter

A Carmina Burana szoprán szólamát énekelni másfajta feladat, mint amelyek eddig megtalálták. Hogyan érzi magát ebben a szerepben?

Augusztusban, a beregszászi turnén énekeltem első alkalommal, ekkor ismertem meg minden ízében ezt a darabot. Amikor megtudtam, hogy ez lesz az első fellépésem az évadban, meghökkentem, hiszen ez nem egy operaszerep. Kaptam egy videót az előadásról, a magyar fordítást már ismertem, így kialakult a kép, hogy egy olyan szerepet kell megformálnom, amelynek nincsenek kőbe vésett elemei. Ez a darab ugyanúgy végig vezet bizonyos élet-stációkon, mint egy Wagner opera, csak ott 5 órában van kifejtve… Csakhogy nekem mindezt egyedül kellett megfogalmaznom, de emiatt is volt érdekes a feladat.

Volt azért Ön mellett valami vagy valaki, aki kimondottan inspirálta ezen az úton?

Maga a koreográfia adott volt, de ennek ellenére azt éreztem, hogy teljes szabadságot kapok, hogy én alakítsam ki ennek a női sorsnak az útját, amit az általam megformált jelképes szereplő bejár. Azokból a szerepekből tudtam meríteni, melyeket már dolgoztam, például a Traviatából vagy Lammermoori Luciából.

Mesélne erről a jelképes szerepéről?

Az a naivitás, tisztaság, ahogy egy fiatal lány elképzeli, hogy milyen sors vár rá, amikor egy férfi megérinti mind lelkileg, mind testileg, annak a megfogalmazása egy két perces áriában történik. Verdi ugyanezt a Rigolettóban egy hosszú áriával és egy duettel fejti ki. A színpadi jelenlétem szinte állandó a darab utolsó harmadában, akkor is bent vagyok, amikor csak a baritonista kolléga énekel, így nekem az ő szerepét is le kell tudnom reagálni, a karakterem fejlődési folyamata ekkor is zajlik. Az egyik legszebb rész azután következik, amikor megtörténik az a lépés, amitől a lány nővé érik. Ennek a megfogalmazása is egy két versszakos, nagyon egyszerű dalban történik- amit úgy kell elénekelni, mintha háromórás operaszerep csúcspontja lenne. A záró, egy-mondatos, extatikus kitörést úgy kell elénekelnem, hogy a közönség is értse, hogy ez nem csak egy magasra törő frázis, hanem a női létezés betetőzése.

Fogalmazhatunk úgy, hogy kihívás ez a szerep?

Abszolút! És nem mondom, hogy könnyű volt felfogni a lényegét, sokat gondolkodtam és gondolkodok most is, miközben már mennek az előadások, hogy hogyan lehet egy operaszerepet alakítani, miközben nincs is hozzá opera? Mégis bele kell tenni mindent, különben súlytalan lesz a szerep és elveszti a jelentőségét.

Fotó: Berecz Valter

Egy ilyen gazdag szakmai múlttal azért biztos könnyebben megy a szerep megformálása…

Nem jelenteném ki, hogy ez törvényszerű, hiszen nem mindegyik énekes teremtő típus. Mi alapvetően egy megírt szerepet reprodukálunk. Egy nem megírt szerep interpretálása már inkább teremtésnek számít.

Az előadás gazdag vizualitásban kerül színpadra. Énekesként nehezíti ez a munkát?

A vizuális elemekből semmit sem látok, mivel ezeket rám vetítik, csak a videóból ismerem nagyjából az elemeket. Ha például egy lótuszvirágot vetítenek rám, akkor arra gondolok, hogy a karakteremben nyílik ki valami, ami az ő nőisségének virágba borulását jelzi.

Bogányi Tibor karmester úr egyszerre rendezi és vezényli a darabot. Milyen vele együtt dolgozni?

Többször dolgoztam vele, minden alkalommal harmonikusan és természetesen zajlott a munka köztünk. Itt minden az előadáshoz alkotott víziót szolgálta, amiben én egy elem voltam, mint ahogyan az ő vezénylése is, abszolút megvolt az összhang köztünk.

A Carmina Burana után, november 2-án Verdi Requiemében énekel. Milyen kapcsolata van ezzel a művel?

Nagyon sokszor énekeltem benne, főleg az elmúlt 5-6 évben. Ez az egyik legkedvesebb „lelki operaszerepem”. Itt egy olyan nagyságrendű darabról van szó, amihez felérni rendkívül nehéz. Egyszer az egyik rész sikerül jobban, máskor meg egy másik. Számomra ez egy uralhatatlan mű. Az idei előadást Pier Giorgio Morandi vezényli majd, akit már nagyon fiatal korom óta figyelek és régóta vágyom arra, hogy hogy vele dolgozhassak, most pedig végre sikerül!

Mivel tölti az idejét, amikor nem a színpadon áll vagy előadásra készül?

Építettem a gödi házunk telkére egy mini arborétumot, egy rózsakertet, ahol körülbelül 250 rózsatő virít. Főleg ezzel foglalkozom szabadidőmben, majdnem főállásban, jövőre kezdek rózsanemesítéssel is foglalkozni. Már a budapesti lakásunkban is lelkes balkonkertész voltam, majd 2018-ban, mikor Gödre költöztünk, egyszer csak feltámadt bennem a vágy a rózsák iránt. A hely is adott volt, a Kossuth-díj pedig megadta az időt és a lehetőséget ennek a szépségnek a megteremtésére.

Szerző: Szabó Zoé Júlia