Írt egy Faust-operát és van egy Turandotja is. De nem Puccini és nem is Gounod ő: 150 éve született Ferruccio Busoni.
Az olasz nevű komponista, aki német – öt szóban ennyit fontosat lehetne mondani az 1866. április 1-jén, a toscanai Empoliban született Ferruccio Busoniról, aki a múlt századforduló és századelő éveinek nagy és eredeti alakja volt. A legnagyobb sikereit mindig zongoristaként aratta: nevezték új Lisztnek, méghozzá korántsem érdemtelenül, és előadóművészi virtuozitása – hála istennek és a hangrögzítésnek – máig visszahallgatható.
Páratlan zongoristatehetsége megannyi boszorkányos bravúrdarab eljátszására késztette, s ahogy a feleségének egyik levelében megírta: még álmában is csupa pokoli darab eljátszására kényszerítették az ördög zongoráján.
Volt azután korszakos Bach-interpretátor, világszerte keresett zenepedagógus, Sibelius egyik felfedezője, s mint annyi pályatársa abban a korban: ő is nekifutott egy új, egy modern, sőt avantgárd zeneelmélet megalkotásának. „Ifjú klasszicitás” – ez volt elméletének egyik kulcsfogalma: „a korábbi kísérletek összes eredményének elsajátítása, megszűrése és kiaknázása”.
A csodagyermekként indult Busoni („a következő Mozart”) már 12 évesen komponált egy Stabat matert, amelyet ő maga vezényelt az ősbemutatón. A legnagyobb ambícióval azonban az operakomponálás felé fordult: huszonéves korától egészen 1924-ben bekövetkezett haláláig neki-nekirugaszkodott az operaírásnak. Első próbálkozásával csupán egy előjáték meghangszereléséig jutott, azután letört, s csupán Verdi Falstaffjának 1893-as ősbemutatója bátorította fel újra az operakomponálásra.
Írt egy operát E. T. A. Hoffmann nyomán: A menyasszonyválasztás kissé zagyvára sikeredett. 1917-ben azután két operája ősbemutatóját is elvezényelte: az Arlecchino volt az egyik, s a Turandot volt a másik. A maga Turandotjába Busoni még a híres angol dal, a Greenleeves dallamát is belecsempészte.
A legtovább azonban a Faust-téma operai feldolgozásán fáradozott, ám azt haláláig sem tudta teljesen befejezni. A nem Goethe, hanem a középkori Faust-történet nyomvonalán haladó Doktor Faust így is Busoni operai főműve lett: összesen két tucat nevesített szereppel-szólammal, két prológussal, egy epilógussal és több intermezzóval. A múlt évadban ennek az operának az erősen rövidített, de azért érdemi áttekintést kínáló változatával jelent meg legelső ízben az Operaházban, s egyáltalán a magyar operaszínpadokon Busoni. Nem volt könnyű falat sem az előadók, sem a közönség számára, de megérte.
Nem vált belőle új Liszt, s nem lett a következő Mozart sem. Megmaradt Busoninak: jó megjelenésével is csak félénken élve, a zeneszerzői teljesítményével mindig elégedetlenül, mindhalálig kísérletezve és korábbi munkáit csiszolgatva.
