Köteles Gézával, Az úrhatnám szolgáló című Pergolesi-opera karmesterével Valkai Andrea rendező asszisztens készített interjút.

Hol találkoztál először a barokk zenével? Milyen nehézségeket vagy különleges odafigyelést igénylő jellemvonásokat emelnél ki a barokk zenét, különösen Pergolesi művészetét illetően?  

A barokk muzsikával minden zenét tanuló gyereknek kikerülhetetlenül szoros kapcsolata van. Már hangszeres tanulmányaik első éveiben találkoznak a legnagyobbakkal: Bachhal, Händellel, Vivaldival. Az ő zsenijük meghatározó minden zenésznek készülő hangszeres zenei fejlődésére, és ezektől a szerzőktől sohasem kerülünk távol életünk folyamán. Pergolesi speciális szerző, mert harmóniahasználata, akkordfűzése barokk, de formálása már inkább klasszikus zenei jegyeket visel. Az apró formákban nagyon alaposan oda kell figyeljünk a zenei formálásra: a dinamikák színes használatára, az értelmes zenei és szövegartikulációra, megfelelően adekvát tempóválasztásra és a mindenkori jó szövegérthetőségre. Ez aprólékos munka és türelmet kíván, de egészen bizonyosan meghozza a gyümölcsét.

Az előadás a Magyar Állami Operaház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem együttműködésével jött létre, rendezője Varsányi Péter, negyedéves rendezőhallgató. Korábban is dolgoztál már egyetemista fiatalokkal Operaházi produkciókban. Mik a tapasztalataid az ilyen jellegű munkákkal kapcsolatban? Milyen dolgokra kell ilyenkor különösen figyelni, milyen szempontból más a munka, mint egy tapasztaltabb rendezővel?

A színház alapvetően egy lélekben szabadon szárnyaló műfaj, az opera zenéje viszont nagyon sok szabályhoz, tradícióhoz kötött. A legnehezebb dolog úgy ráébreszteni a rendező hallgatókat ennek a kettősségnek az egyszerre való létezésére, hogy ne érezzék szárnyaszegettnek magukat, és mégis tisztelettel bánjanak a kapott zenei anyaggal. Ennek az alakulását és viszonyukat a feladatukhoz persze rengeteg tulajdonság megléte vagy hiánya és azok mértékének kombinációja formálja. A zenei érzék, netán zenei képzettség, a fantázia, a habitus, következetesség, rugalmasság és persze az ego vagy éppen az empátia - csak hogy néhány főbb mozgató erőt említsek - mind nagyban befolyásolják a próbafolyamat első percétől az utolsóig a viszonyomat az adott hallgatóval. A tapasztalat hiányát van, hogy a tehetség elsöprő ereje vagy a felkészültség tudja ellenpontozni, de van, hogy épp a rossz irányba taszítja őket. Ha hagyják, igyekszem finoman terelgetni őket, ha nem, kénytelen vagyok konfrontálódni.

Az előadás énekeseivel, Sáfár Orsolyával és Kiss Andrással viszont már nem ez az első közös munkátok.

Mindkettőjük operai pályafutását szorosan nyomon tudom követni, hiszen az Operaház és az Erkel Színház falai között telnek mindennapjaink, és nem csak karmesterként, hanem betanítóként is találkoznak velem. Mindketten igényesek zeneileg, hangi kvalitásaik első vonalbeli énekesekké predesztinálják őket, és ezeknek a kimondatlan elvárásoknak próbálunk is eleget tenni, nap mint nap, próbáról próbára. Alázatos és képzett művészek, igényesek a munkájukra, és ennek a három tulajdonságnak a kombinációja minden karmester álma. Remélem, hogy a jövőben is lesznek közös feladataink.

Az előadás során nem csak a három szereplő, hanem néhány ponton te is – a szorosan vett karmesteri feladatkörökből kilépve – a cselekmény részévé válsz, sőt, ez már nem az első alkalom, hogy ilyesmire kér egy rendező.

Talán lehet valami a fizimiskámban, vagy a rendelkező próbákon való részvételem aktivitásában, ami a rendezőket minduntalan arra sarkallja, hogy egy kicsit én is a megszokottnál közvetlenebb módon legyek résztvevője az előadásnak. Sokféle ifjúsági darabot vezénylek, ezeknek a keretei lényegesen rendhagyóbbak tudnak lenni a hagyományos opera seria előadásokénál, és a vígjáték, mint műfaj is sokkal megengedőbb. A helyszín különlegessége is ad ennek teret, hiszen sok előadásnál ezekben a darabokban a zenekar és a karmester nem az árokban, elrejtve foglal helyet, hanem kissé közvetlenebb alakba hozva a muzsikosokat, a színpadon. Ilyen előadás a Parázsfuvolácska, ahol cirkuszi környezetbe varázsolva a zenekar egy két méter magas emelvényen, velem együtt láthatóan vesz részt (egy roppant mókás piros frakkban akaratlanul is az előadás egyik központi figurájává válik jelenlétem), és egy rövid, ám de annál emlékezetesebb mondatom is van a darabban. A kis kéményseprő című gyermekoperában egész komoly prózai jelenet volt írva a karmester számára az első felvonásban. A Figaro 2.0 -ban is kiszólok egy helyzetében komikus epizódban a zenekari árokból, és még folytathatnám a sort. Nagyon élvezetes rövid epizódok ezek, színesítik az adott feladatot. Az úrhatnám szolgálóban nincs szövegem, de jelenlétemmel, mimikámmal és gesztusaimmal néhányszor véleményt formálhatok én is a cselekmény alakulásáról, remélhetőleg kellőképp szórakoztató formában.

Milyen hangszerek alkotják az előadás zenekarát?

Pergolesi kis vonószenekarra és az elengedhetetlen continuo-kíséretre írta meg operáját. A megszokott hangszereléshez nem nyúltunk hozzá, a vonóskvintettet az Operaház Zenekarának kitűnő szólistái adják, csembalón újdonsült korrepetitor kolleginám, Jean Klára játssza.

Az opera két felvonása közé beékelődik egy átkötő zene, melynek az ötlete, és a barokk zenekarra átírt hangszerelése is neked köszönhető.

 A darab illetve a rendezés dramaturgiája egy kis közzene beiktatását is indokolttá tette, mely színpadilag a hagyományos comedia dell'arte elemeit ötvözi a jóval modernebb burlesque műfajával. Ehhez készítettem egy egészen speciális kísérőzenét a fenti stílusokat figyelembe véve, mely a darab aranymetszés-pontja táján hangzik el.

Az előadás nem egy szokványos helyszínen, hanem az Operaház Királyi Lépcsőházában valósul meg. Mik azok a tényezők, amikre ebben a térben kifejezetten figyelni kell zenei szempontból?

Egy ilyen speciális térnél az elsődleges szempont az egyedi akusztikához való alkalmazkodás. Ügyesen és gondosan be kell állítani a zenei arányokat, a visszhang mértékéhez és minőségéhez kell bizonyos fokig mérni a tempók megválasztását is, és nagyon fontos, hogy folyamatosan kontrollálni kell a szöveg érthetőségét. A zenekar sem szokványos helyen foglal helyet, hiszen árok nem áll rendelkezésre a Királyi Lépcsőházban, viszont a láthatóságukkal kezdeni kellett valamit. A lépcsősor menti egyik vak oldalfolyosón szerencsére hangzásban is tökéletes, kellő méretű és méltó helyet leltünk nekik. A közönség számára én magam is látható vagyok, az előadás számomra egyaránt izgalmas karmesteri és színházi feladat.