Az opera világában a költészet napján innen és túl is jut szerep a poétáknak – még a színpadon is.

Mert amúgy persze majd’ minden opera megszületése körül elkélnek a jobb vagy rosszabb verselők, de akadnak olyan dalművek, amelyek operai alakká teszik meg a költőt. A leghíresebb ilyen példa alighanem Richard Wagner vígoperája, A nürnbergi mesterdalnokok, s főszerepében Hans Sachs, a „suszter és poéta”. A mesterdaloktól a karneváli játékokig, meséktől zsoltárokig hatalmas életművet összeíró, összeköltő mesterember Wagner művében a törzsökös német művészet megtestesüléseként énekli el a zárszót:

Hasonlóan valóságos költőt tett meg operája fő-, sőt címszereplőjévé Umberto Giordano, amikor 1894-ben megírta az Andrea Chénier-t. A jakobinus diktatúra által épp száz évvel korábban nyaktiló alá küldött költő és újságíró, André Chénier igazi romantikus és szerelmes hőssé magasztosul Giordano legsikerültebb operájában. Chénier már a börtönben, a kivégzésére várva írta meg Jambusok című versciklusát, melynek hetedik darabja – némiképp átköltve – az opera utolsó felvonásában is felhangzik:

A magyar költészet nagyságai közül opera címszereplője lett Kisfaludy Sándor. Helyesebben bevett költői álneve, a Himfy lett Poldini Ede operájának címe, s a szerelmes természetű egykori testőrtiszt operává formált történetét a Magyar Királyi Operaház mutatta be 1938-ban. Kisfaludy szólamát Poldini a kor világjáró magyar tenorja, Pataky Kálmán számára komponálta.

S operaszínpadra vitték még a születésnapjával a költészet napjának dátumot adó József Attilát is, szintúgy az Operaházban! Sári József Koestler-operájában, a Napfogyatkozásban jutott szólam József Attilának, aki saját Curriculum vitae-jét és a Talán eltűnök hirtelent idézte-énekelte itt: 2009 végén, kilenc évvel a németországi ősbemutató után, a Kovalik Balázs által rendezett előadásban. S versek nélkül ugyanitt Radnóti Miklósnak és Kassák Lajosnak is jutott némi kávéházi szerep.

Az operairodalom leghíresebb poétája azonban, úgy lehet, mégsem e valóságos költők közül való. Egy alulfűtött párizsi szállás lakója ő, aki saját művét dobja a kályhába: Rodolphe, azaz Rodolfo, a Bohéméletből. Hogy jó költő-e, abban nem lehetünk egészen biztosak, de hogy elementáris lendülettel udvarol, az bizonyos: