Az önkényuralom, de olykor a szigorú erkölcsök ellen is lázadnak a szabadság operaszínpadi hősei.
„Szabadság, szerelem / e kettő kell nekem” – ez az idézet ugyan Petőfi Sándortól való, ám az operatörténet megannyi alkotója is éppúgy megfogalmazhatta volna, hiszen a szerelem mellett valóban a szabadság a műfaj másik főtémája. A legtöbbször persze együtt jelenik meg ez a két fogalom, mint például Beethoven Fideliójában, ahol a börtönbe vetett Florestan szeretett hitvesét és az életadó szabadságot együtt énekli meg a tömlöc mélyén. A szólam Isten nevével indul és a szabadság mennyországába ragadja a hős Florestan képzeletét:
Az olasz operák legidealistább szabadsághőse alighanem Cavaradossi lovag, jóllehet Puccini Toscájában eredendően a börtönből megszökött Angelotti, a rövidéltű római köztársaság konzulja tekinthető gyakorlati szabadságharcosnak. Azonban az őt elrejtő és érte még a kínzást és a kivégzést is vállaló Cavaradossi maga is hőssé emelkedik. A második felvonás Vittoria-kitörésével pedig a zsarnokságok bukását, a szabadság diadalát hirdeti, s jó esetben egy falrengető magas B-t is hallat, mint az alábbi videón egy tucatnyi nagy vagy derék tenor:
A szerelem és a szabadság mellé olykor a barátság szép és nemes érzése is társul, mint például Verdi Don Carlosában. Innen a címszereplő és Posa márki kettősét okvetlenül idéznünk illik, noha érdekes tudnunk, hogy ezt a híres duettet Szabadságkettős nevezet alatt rajtunk kívül még leginkább a spanyolok emlegetik:
A szabadságot élteti Mozart (anti)hőse, Don Giovanni is, ám ő persze másfajta szabadságot ért e szó alatt, olyasmit, amit mi talán inkább szabadosságnak érthetnénk. Igaz, a Don Giovanni prágai ősbemutatóját mindössze két kurta esztendő választotta el a Nagy Francia Forradalom kitörésétől, így az áthallás igazán természetes, sőt tán indokolt is:
A szabadság operai hősei leginkább természetesen a tenorok, ám olykor a basszistáknak is jut ilyen szerep. Igaz, köztük olyan is akad, aki a szabadságért, hazája felszabadításáért nem (vagy nem elsősorban) önmagát, hanem jószerint bárkit föláldozna. Mint például Verdi operája, A szicíliai vecsernye Procidája, akinek szépséges belépő áriáját hallva talán még nem is sejtjük, milyen véres leszámolás vezéralakja lesz a kérlelhetetlen szicíliai hazafi:
