A gyémántok egy lány legjobb barátai – énekelte a slágert egy hajdani filmben Marilyn Monroe, s ezzel az állítással alighanem néhány operai nőalak is egyetértene. Jóllehet, az ékszerek rendszerint veszélyesnek, mi több, végzetesnek bizonyulnak az operaszínpadon. Gondoljunk csak a könnyelmű, s a szerelmet gazdag életre cserélő Puccini-hősnőre, a szép Manon Lescaut-ra, akinek Ékszeráriáját a legendás magyar Manon, Házy Erzsébet előadásában idézzük itt:

Az Operaházban épp most is játszott Gounod-opera, a Faust cselekményében pedig az ártatlan Margit elcsábításának válik hatékony eszközévé egy ékszeres ládika. A tragikus végkimenetel (csecsemőgyilkosság, börtön stb.) persze még nem sejthető, amikor Margit kedvtelve próbálgatja új ékszereit: 

Offenbach egyetlen operájában, a Hoffmann meséiben (mely operát jövő kedden Londonból mozis közvetítés hoz el Pestre is) egy briliáns gyűrűnek jut hasonlóan tragikus szerep. Az opera velencei képében a kurtizán Giuliettának ajánlja fel e gyűrűt a rejtélyes Dapertutto, amennyiben a nő megszerzi Hoffmann tükörképét, vagyis lelkét. A Dapertutto által elénekelt Gyűrű- vagy Gyémántária, amely magas fekvésével rendszerint komoly próbára teszi a mindenkori előadót, egyébként csak 1904-ben, vagyis jóval Offenbach halála után került be az operába. Dallama Offenbach 1875-ös operettje, az Utazás a Holdba nyitányából való: a csellószólam egy részletének szabad feldolgozása.

S van, ahol az ékszerek egyenesen az őrület és a gyilkolás örvényébe rántják az opera valamelyik szereplőjét. Paul Hindemith 1926-os (majd 1952-ben átdolgozott) operájában, a Cardillacban például a címszereplő aranyművest. A 17. század végi Párizsban alkotó ékszerész annyira szereti a maga míves kézműves munkáit, hogy megöli a vevőit, s így visszaszerzi az ékszereket magának. A csúnya történetnek azután csúnya vége lesz: a tömeg meglincseli a leleplezett gyilkost. Aki utolsó percében csókot lehet a lánya – nem, nem a lánya arcára, hanem a lánya nyakláncára.