Ma már rég a karmester a zenekar teljhatalmú vezére, ám ez korántsem mindig volt így. A karmesteri szerep megalkotását elsők közt a XIX. század néhány nagy zeneszerzőjének köszönhetjük: így például Webernek, Wagnernek, vagy hazánkban Erkel Ferencnek. Az ő nyomukba léptek azután azok a dirigensek, akik már elsősorban vagy épp kizárólagosan e szerep ellátására összpontosították művészi képességeiket. Ilyen karmester volt az 1843-ban, Győrött született és száz esztendeje, 1916. december 5-én, Bayreuth városában elhunyt Hans Richter, azaz Richter János is, méghozzá a legnagyobbak közül való.
Ő zenekari muzsikusként kezdte pályáját Bécsben, s itt – a hiteles legenda szerint – gyakorlatilag az összes hangszer művészi megszólaltatásának fortélyait kitanulta, kivéve az oboát és a hárfát. Az ilyen felkészültség mind a mai napig imponál az egy-egy új karmesterre olykor bizalmatlanul tekintő zenekari zenészeknek, s Richter egész pályafutása során kivívta muzsikusai tiszteletét. Szülővárosában debütált, s utóbb éveken át (1871 és 1875 között) a pesti Nemzeti Színház zenekarát és egyúttal a Filharmóniai Társaságot is vezényelte. Ám a nagyvilág és Richard Wagner már a karrierje kezdetén elszólította tőlünk Richtert, aki A nürnbergi mesterdalnokok megszületése körül olyannyira hasznára volt Wagnernek, hogy a mester nem csupán hű segédjének és barátjának tekintette a fiatal karmestert, de még házassági tanújául is őt kérte fel.
Richter, a leghívebb wagneriánus, akit itt Pesten bizony még nemzetietlenséggel is megvádolt egy-egy újságcikk, természetesen nem hiányozhatott a legelső Bayreuthi Ünnepi Játékokról sem. A karmester, aki ekkor már a bécsi udvari opera és egyúttal a Bécsi Filharmonikusok vezetője volt, 1876. augusztus 13-án elvezényelhette a legelső bayreuthi előadást, A Rajna kincsét, s nyomában a ciklusként ekkor először színre kerülő teljes Ringet. Az első előadások nézőinek sorában pedig két császár (a német és a brazil) mellett helyet foglalt Liszt, Csajkovszkij, Grieg és Bruckner is. 
Bécs és Bayreuth után Richter Nagy-Britanniát is meghódította: fesztiválvezető lett Birminghamben, díszdoktor Oxfordban és első karmester előbb Manchesterben, a Hallé Zenekar, majd az 1904-ben megalakult Londoni Szimfonikus Zenekar élén. Budapestre azonban még így is visszajárt: utoljára 1907-ben vezényelt itt, méghozzá Liszt Krisztus oratóriumát a Vigadóban. Egyébként 1873-ban is ő vezényelte e Liszt-főművet a zeneszerző félszázados művészi jubileumán.
Pályafutása utolsó éveiben még egy hatalmas zenetörténeti tettel gazdagította érdemeinek sorát: ő mutatta be Manchesterben – alig egy hónappal az 1904. januári pesti ősbemutató után – az ifjú Bartók Béla Kossuth-szimfóniáját. Ezen a koncerten maga a Richter által rendkívül tehetségesnek ítélt Bartók is közreműködött mint zongorista. Persze igazi ősbemutatók is fűződnek a mindig kotta nélkül (és lehetőleg kevés próbával) vezénylő Richter nevéhez, hiszen ő mutatta be Brahms II. és III. szimfóniáját, de több Bruckner-szimfóniát, vagy épp Elgar Enigma-változatait is.
Hangfelvételek nem maradtak ránk Richterrel, így be kell érnünk az alábbi karikatúrával:
Emlékét december 5-én az Erkel Színházban Wagner-est idézi majd: Pinchas Steinberg vezényletével, s korunk egyik első számú Wagner-szopránja, Iréne Theorin fellépésével.
