Most, amikor lassan mindannyian megkezdjük a felkészülést a karácsonyi traktákra (a konyhában és lélekben egyaránt), szóljon e poszt néhány nagy komponista asztali örömeiről és kulináris fáradozásairól!

Ami a nagyevőket illeti, köztük okvetlenül előkelő hely illetné meg a mértéktelen étvágyú barokk zsenit, Georg Friedrich Händelt. Ő otthonában éppúgy, mint vendégségben járva rendszerint többek helyett is evett, s akár még baráti vendéglátóit is faképnél hagyta, ha túlságosan puritánnak ítélte a menüsort. Ha pedig ő maga fogadott vendégeket, állítólag a vacsora végeztével udvariasan eltávozott otthona egy másik szobájába, s ott titkon tovább folytatta az evést. Csúnyán el is hízott élete utolsó két évtizedére.

Mozart és Beethoven nem voltak ilyen megszállott falánkok, de azért nekik is voltak kedvenc ételeik. Mozart például különösen kedvelte a hízott kappant kucsmagombával meg az ananászos borjúszeletet. Tőle hamar mutatunk egy híres operaszínpadi lakomázást is:

Beethoven ellenben levespárti volt, mely vonzalmában alighanem a rossz fogaknak is lehetett némi szerepük. Kenyérleves, méghozzá jó pépesen, valamint az erőleves volt Beethoven gyakori eledele, s egy anekdota szerint még hazugságon kapott házvezetőnőjét is ezzel az indoklással bocsájtotta el: „Aki hazudik, az nem tiszta szívű, és aki nem tiszta szívű, az nem tud egy jó levest csinálni.”

Verdi után pedig már recept is reánk maradt, tésztával, szalonnával és panciettával gazdagított zöldséglevesét pedig máig emlegetik és főzik. Ám a zene- és operatörténet legnagyobb ínyence és konyhai szakembere mégis kétség kívül Rossini volt. „Háromszor sírtam életemben: amikor kifütyülték az első operámat, amikor először hallottam Paganini játékát, és akkor, amikor egy tengeri kiránduláson a szarvasgombával töltött pulykám a vízbe esett.” Idős korában így emlékezett vissza élete nagy bánataira a mester, aki már akkor is legszívesebben evett vagy főzőcskézett, amikor évi egy-két-három új operát komponált, s még inkább ez vált elsődleges tevékenységévé korai visszavonulását követően. Konyhai sürgölődéséről és zeneszerzői gyorsaságáról egyaránt érzékletes képet ad az a tény, hogy életművének egyik leghíresebb áriáját, a Tancredi című opera címszereplőjének Di tanti palpiti kezdetű szólamrészletét mind a mai napig Rizsária gyanánt szokás emlegetni. Merthogy Rossini ezt az operaslágert éppen annyi idő alatt komponálta meg, amíg konyhájában elkészült a rizottójához szánt rizs: