Egy éve ilyenkor, A walkür bemutatója előtt alap- és segédfogalmak gyorstalpalójával próbáltuk elősegíteni a kezdő wagneriánusok műértését. Ez most, a Ring-tetralógia harmadik darabja, a Siegfried premierje előtt sem lesz tán haszontalan, hiszen M. Tóth Géza rendezői irányításával és Halász Péter vezényletével már igazán bent járunk majd a mitológia és a wagneri életmű sűrűjében.

A walkür végén ott hagytuk el a történetet, hogy Siegmund meghalt, kardja, a Nothung darabokra tört, az apai-főisteni parancs ellen föllázadt walkürre, Brünnhildére pedig hosszan tartó álmot bocsájtott Wotan: egy lángoktól körülvett sziklán várja, hogy felébressze egy rettenthetetlen halandó. A tetralógia második és harmadik darabja között Sieglinde megszülte gyermekét, ám az anya életéből már csak annyi maradt hátra, hogy még rábízhatta Mimére, a törpére kisdedét, valamint a Nothung darabjait. Mime korántsem önzetlenségtől vezérelve vállalkozik Siegfried fölnevelésére: tőle reméli a Fafner által őrzött varázsgyűrű megszerzését.

Innen indul a Siegfried története, melynek első felvonását a csodás kard, a Nothung újrakovácsolásának kísérletei uralják. Ami Mimének sehogy sem sikerül, azt végül Siegfried végzi el diadalmasan, s munkáját két dal is kíséri. Az első ezek közül Siegfried fémolvasztó dala: 

A második a híres Kovács-dal:

A második felvonás a kincsét sárkány alakjában őrző Fafner legyőzéséről szól. Ám mielőtt még Siegfried elérne a sárkány barlangjáig, meg hallhatjuk az Erdőzsongás csodálatos jelenetét: 

 A sárkány vérének egy cseppje Siegfried ajkára esik, s a hős ezután megérti az erdei madarak énekét: általuk megtudja, hogy Mime az életére tör. Siegfried megöli "nevelőapját". A madárdalból Siegfried azt is megtudja, hogy nem is olyan messze egy hozzá méltó nő várja: lángokon keresztül kell eljutnia hozzá a félelmet nem ismerő hősnek.

A harmadik felvonásban az álruhás Wotan, a Vándor megpróbálja feltartóztatni unokáját, ám Siegfried a kardjával kettétöri a főisten dárdáját. Útjának végcéljához érve, Siegfried áttör a Brünnhildét körülvevő lángokon és fölébreszti az isteni szüzet (aki egyszersmind a saját apai és anyai nagynénje is). A zenedráma a szerelmesek euforikus kettősével zárul: