Mármint az operákban, ahol a cselekmény sokszor csillagos vagy csillagtalan éjjelen, csendes vagy viharos éjszakán játszódik, ott fent a színpadon. S korántsem véletlenül, hiszen a sötétség hol dramaturgiai, hol lélektani szempontból fontos - és hasznos az operák alkotói számára.

A trubadúr néma éjszakája, ahol a csöndet a címszereplő szerelmi dala töri meg, például a sötétségével játszik Verdi és librettistája kezére: így Leonóra elsőre összetévesztheti szerelmesét Luna gróffal. "Ah! Álnok éjszaka, / Megcsalt az éj sötétje! / Nem őt kereste két karom" - énekli a nemes hölgy, hogy eloszlassa kedvese féltékeny felháborodását: 

Puccini Turandotjában egyszerre van dramaturgiai és hangulati szerepe az éjszakának, amikor az első felvonás pekingi népe vérszomjasan, majd áhítatosan várja és szólítja a Holdat: 

Ugyanebben az operában, tudjuk, a harmadik felvonás éjszakájában sem alhat senki, hiszen épp ennek kijelentésével indul az operairodalom tán leghíresebb tenoráriája: 

Kísérteties, sőt lidérces éjjelen játszódik A bűvös vadász golyóöntési jelenete is a Farkas-árokban, ahol a kétségbe esett Max az alvilági erők segítségét kéri:

Wagnernél nürnbergi tömegverekedés, de éppígy a lehető legemelkedettebb jelenet és ária környezete is lehet az éjszaka. Gondoljunk csak a Tannhäuserből Wolfram dalára, mely az Esthajnalcsillagot szólítja meg:

No, és persze jut szerep az éjszakának Mozartnál is, hiszen annak sötétjében cserélhet egymással ruhát és alakot Don Giovanni és Leporello, de éppígy a Grófné és Susanna is. Ám Mozartnál, tudjuk, nemcsak éj, de még Éj királynője is előfordul. Így zárjuk most ezt az éjszakai posztot az ő egyik áriájával, méghozzá a júniusban az Opera vendégéül érkező Edita Gruberova előadásában: