"Új diadalt aratott nemzeti zenénk s a nemesebb művészi ízlés" - írta a Bánk bán 1861. március 9-i ősbemutatójáról Erkel pályatársa, tisztelője és riválisa, Mosonyi Mihály, megállapítva, hogy a "hosszú évek során" át készült dalmű "nagyon sokáig dacolni fog az idő vasfogával". Mosonyinak igaza lett, s ebben döntő szerepe lehet annak a felismerésnek, amelyet 1861 óta operalátogatók egymást követő nemzedékei osztanak, s amit újra csak Mosonyi így fogalmazott meg: "Erkel Bánk bán dalművében több eredeti magyar zenei gondolat található, mint bármely másban."
Az opera gyorsan támadt népszerűsége így messze-messze túlélte az ősbemutatót környező, s a sikernek nagyon is kedvező politikai hangulatot. (A premiert követően egy lapbeszámolóban ez állt: "Petur, Tiborc, sőt maga Bánk a nép öntudatra ébredésének szellemét képviselik.") Ennek bizonyságaképp még az Operaház megnyitása előtt, a régi Nemzeti Színházban összesen 110 alkalommal került színpadra Erkel műve, amely természetesen utóbb az Operaház 1884. szeptember 27-i megnyitójának műsoráról sem hiányozhatott. Igaz, csak az első felvonást adhatták elő, mivel Podmaniczky Frigyes báró, az intendáns úgy ítélte meg, hogy a teljes Bánk bán (s éppígy a Hunyadi László) sem játszható el egy protokolleseményen, az uralkodó jelenlétében.
Az Operaház megnyitását követő 100 esztendőben azután mintegy hétszáz Bánk bán-előadást tartottak az Andrássy úton, illetve a Városi, majd Erkel Színházban. Az első Bánk bán, vagyis Ellinger József nyomában nagy tenorok sora énekelte a címszerepet, mígnem a harmincas években még Radnai Miklós igazgató által kezdeményezett átdolgozás - részben szükségből - baritonhangra fogalmazta át Bánk szólamát. A baritonverzió 1940-ben megtartott bemutatójának sikerét Palló Imre művészi és emberi hitele szavatolta, Kodály Zoltán viszont általánosságban is érvényes megoldásnak ítélte az új megoldást. Kodály ugyanis ekkor így nyilatkozott: „Mindazok, akik előtt Katona József Bánk bánjának alakja lebegett, alighanem már annak idején is meglepetéssel fogadhatták, hogy az Operaházban tenoristára bízták ezt a főszerepet, amely sokkal inkább komor, mély hangú énekest kívánna… lehetségesnek tartom, hogy a Bánk bán valódi karaktere ezzel a változtatással csak még szembetűnőbb lesz.”
A Bánk bán operaházi történetének következő nagy állomása okvetlenül az az 1953-as felújítás, ahol is Simándy József nemcsak visszahódította e szerepet a tenoristák számára, de egyúttal több nemzedék legendás Bánk bánjává lényegült át. (Hogy mindmáig milyen imponáló mértékben, azt az előző posztunkhoz illesztett szavazás állása is fényesen bizonyítja.) A nevezetes Bánk-előadások között így aztán Simándy József évfordulós, ünnepi és búcsúelőadásai is ott sorjáznak.
Az új évezredben azután újabb emlékezetes előadások gazdagították a Bánk bán előadástörténetét: Budapest mellett Debrecenben és Szegeden, de éppígy filmen is. Ez a 157 esztendős történet most szombaton új fejezettel bővül: Vidnyánszky Attila rendezésében, Molnár Leventével, illetve Szegedi Csabával a címszerepben.
