A színigazgató és A telefon rövid terjedelmükből adódóan csaknem teljes egészében elhangoznak az OperaLive sorozat november 11-i, 20 órától látható – a kijárási korlátozásokra tekintettel csúsztatott élő – közvetítésében. Előbbi kapcsán Rőser Orsolya Hajnalka az egyik legnehezebb Mozart-szerepről mesélt, míg Erdős Attila Menotti látnoki képességeit méltatta. A Magyar Állami Operaház Facebook-oldalán nyomon követhető, zongorán kísért műsora a későbbiekben visszanézhető a közösségi oldal videói között.

Miből fakad A színigazgató Herz asszonyának technikai nehézsége?

Rőser Orsolya Hajnalka: A legnehezebb Mozart-szopránszerepek közt a Szöktetés a szerájból Constanzáját és A varázsfuvola Éj Királynőjét tartják számon. Az Éj Királynője lényegében két ária, egy technikai bravúr, ami adottsághoz kötött, Constanza pedig egy nagyon nagy ívet bejáró szerep, énektechnikai és színészi kihívásokkal. A színigazgató Herz asszonya mindkettőt magában foglalja igencsak rövid idő alatt, hiszen két áriáról, egy tercettről és egy kvartettről beszélünk.

Mennyiben kötődik a figurához?

ROH: Nagyon szeretem, mert igen sokféle előadásmódot tesz lehetővé, változatos szituációkat lehet benne létrehozni. Ami különlegessé teszi, hogy rólunk, színházi emberekről szól, és alkalmat ad rá, hogy akár ki is figurázzuk benne sajátmagunkat, rájátszva az olyan sztereotípiákra, hogy a régi nagy operaénekesek kövérek, hisztisek és hasonlók, ami ma sem, de régen sem volt feltétlenül igaz.

Milyen formában mutatják be ezt a rövid daljátékot az OperaSzerda keretei között?

ROH: A darab jelentős részét kitevő prózát szinte teljesen elhagytuk, így most majdhogynem koncertszerű formában adjuk elő az énekes számokat.

A járványhelyezettel kapcsolatos intézkedések a mai nappal ismét szigorodtak, az Ön számára milyen tapasztalatokat hozott ez a helyzet?

ROH: Magánemberként nagyon élvezem, hogy a családommal lehetek, hogy játszatunk a gyerekünkkel, olvashatunk, filmet nézhetünk, főzhetünk, és rengeteg olyan dolgot csinálhatunk, amit egyébként a rohanó világunkban nem biztos, hogy más körülmények közt meg tudnánk valósítani. A karantén tavaszi időszakát sokkal jobban bírtam, jött a tavasz, jött a nyár, sütött a nap, aki tudott, kiment a kertbe, mindez most kicsit nehezebb.

Művészként viszont nagyon hiányzik az éneklés. A színpad teljesen más pszichés felkészültséget, erőnlétet igényel, mint amikor otthon énekelgetünk. A folyamatos munka ilyenformán a napi edzéssel is felér, az pedig, hogy nincsenek korrepeticiók, próbák, előadások, hajlamosít a lustaságra. Pedig én a munkát szeretem, amikor dolgozunk egy produkción és azt gyúrjuk. Nagyon szeretek tanulni, ezt még egy másik világot képviselő mesterek, Hamari Júlia és Schulcz Katalin útmutatása mellett, illetve Németországban sajátítottam el.

Menotti A telefon című operájára áttérve Erdős Attila a közvetítés alkalmával debütál Ben szerepében.

Erdős Attila: Valójában áprilisban, a Tavaszi tekercs című műsorban léptünk volna fel ezzel a produkcióval. Mondhatjuk, hogy a Telefon hozza el a koronavírusos lezárásokat, mert márciusban azon a héten jelentették be a karantént, amikor elkezdtük volna a zenei és a rendelkező próbákat, most pedig, mikor az OperaSzerdára kezdtünk el próbálni, újból szigorításokkal kellett szembesülnünk. Úgyhogy Menottit ajánlom a járványügyisek figyelmébe. �

Mi az, ami szimpatikus, Önhöz közel álló Ben figurájában?

EA: Ami nagyon tetszik, hogy a figurát nagyon játékosra alkotta meg Almási-Tóth András az eredeti rendezésben. Az egész darab és Ben maga is halálian szeretetre méltó és kedves. Megérkezik, nagyon boldog, izgatott, imádottja kezét készül megkérni, és mivel ilyenkor jóban-rosszban kíván az ember a másik társa lenni, épp azt a pillanatot kapjuk el, ami kihívásokat tartogat számára, mivel szerelme állandóan telefonál. Szegény fiú úgy 15 percen át tűri, hogy nem hallgatják meg az ő nagy vallomását, ugyanakkor kitartó és meg is találja végül a megoldást. Bár ez egy hetvenéves darab, de a mai világunkban, mikor folyamatosan a telefonunkat bambuljuk, az ilyen figyelmetlenségek hatványozottan előfordulhatnak, úgyhogy Menotti nagyon ráérzett valamire, nem csak a koronavírussal kapcsolatban. �

Az eredeti darab is igen rövid, belefér az OperaSzerda kereti közé. Milyen formában állították most színpadra?

EA: Csaknem a teljes darabot előadjuk, mindössze a legelején a zenekari anyag egy része marad ki. Az énekes részek mind megmaradtak. Mivel a rendezés eredetileg az Operaház Szfinx-teraszára készült, az ott található szobrot most értelemszerűen nélkülöznünk kell, illetve az ott megszemélyesített telefon sem jelenik most meg. Ezzel együtt igyekszünk Sáfár Orsival az eredeti szituációkat megteremteni egy szék és egy asztal társaságában.

A Fantasio/Fortunio után ez már a második előadása, ami színpadi forma helyett online közvetítés formájában valósul meg. Hogyan éli meg ezt az időszakot?

EA: Nem egyszerű, de senkinek sem az. Ahogy változik a helyzet az országban, arra reagál a Ház is és igyekszik segíteni. Ezért hálás vagyok, örülök, hogy megpróbálják a lehető legjobb megoldást megtalálni a munkavégzéshez. Mivel ez egy elég összetett intézmény ezért nehéz egyik pillanatról a másikra kitalálni valamit, de így vagy úgy, ez a legtöbbször sikerül, és ez biztató. Jó, hogy nincs tiszta nihil, és látszik, hogy kis lépésekkel, de haladunk. A cél az, hogy az Opera életben maradjon és működjön. Ehhez persze türelemre, elfogadásra van szükség.