Emblematikus szerepei – Amneris, Carmen, Azucena – mellett több kuriózum is szerepel Komlósi Ildikó az Opera Facebook-oldalán november 29-én 20:00-kor kezdődő Maszkabál-áriaestjének műsorán. A nemzetközileg elismert, Kossuth-díjas mezzoszoprán mesélt többek közt zeneakadémiai felvételiről, megvalósulatlan szerepálomról, a Kamaraénekes-vendég Sümegi Eszterhez fűződő kapcsolatáról és a tanítás-tanulás fontosságáról is.
Fotó: Emmer László
Világhíres szerepei mellett két ritkán hallható részletet is válogatott MaszkaBál műsorába. Hogyan állt össze ez a program?
Miközben azon gondolkoztam, hogyan válogassak a szerepeimből, a felkérés hatására hatalmába kerített a nosztalgia. Annak idején Rinaldo áriával felvételiztem a Zeneakadémiára. Sosem felejtem el: elmentem a saját kézzel varrott ruhámban, ott volt Beldál Valika, és Tokody Ili is eljött velünk drukkolni. Kiálltam, elénekeltem és úgy éreztem, hogy jól ment. Ezzel az áriával fel is vettek. Úgy gondolom, ha olyan fajsúlyos szerepek után, mint Amneris és Azucena, ennyi évtizeddel a pályán a hátam mögött ezt a szerepet még most is megfelelő módon elő tudom adni, az egyfajta bravúrnak is tekinthető. Ez technika kérdése, akik értenek hozzá és átlátják a nehézségét ennek a műsornak, tudják, hogy milyen nehéz egy ilyen áriát elénekelni, mikor az ember már ezeket a nagyon nagy szerepeket is a repertoárján tartja.
Delila minden áriáját énekeltem már, ezek mára a koncertprogramok gyakori műsorszámai, de a Tavaszáriát nem szokták énekelni. Nagyon érzékeny ária, és szintén a Zeneakadémiához köthető emlékem, mert ez volt a 2. félévi operavizsgám, amit Mikó András tanár úr adott nekem. A Delila egy olyan be nem teljesült vágy, amire mindig áhítoztam, amikor viszont lehetőségem lett volna rá, elengedtem. A MET-ben kérték tőlem, hogy énekeljem el Domingóval, de zenekari próba nélkül kellett volna beállnom, így nem vállaltam. De kell, hogy legyen ilyen is. Olyan sok szerepet énekeltem, olyan sok helyen, és olyan magasságokba jutottam, amiről csak álmodtam. Így is boldog vagyok, hogy ezt az egyszerű, de gyönyörű áriát most elénekelhetem.
Azucena szerepében Verdi: A trubadúr c. operájában (r. Galgóczy Judit) fotó: Pályi Zsófia
Azucena a „nagyvadak”, a nagy szerepek közül az utolsó számomra. Ez is nagyon kedves, nagyon szép. Volt lehetőségem mind modern, mind klasszikus rendezésben énekelni, de annyira fantasztikus szerep, hogy azt hiszem, ha megfog belülről, játszhatják bármilyen színrevitelben. Örülök, hogy a pályámon igen későre hagytam. Amikor még kis kezdő voltam, azt mondtam: „Istenem, adj elég észt és erőt, hogy úgy építhessem fel a karrieremet, hogy nagyon sokáig tudjak énekelni”, és most már a pályám 37. évében járok a színpadon. Nagyon érdekes, ha az elmúlt hetet nézem – szerdán énekeltem a Dajkát Az árnyék nélküli asszony keresztmetszetében – akkor olyan skálát járok most be mind a stílusok, mind a különböző hangképzési felkészülések terén, ami ilyen sűrűségben ritkaságszámba megy.
A koncerten Kamaraénekes partnere Sümegi Eszter, akivel az Aidából adnak elő egy részletet. Milyen emlékek kötik ehhez a szerephez és az Eszterrel folytatott közös munkához?
Az Amneris olyan emblematikus szerepem, amit 42 évesen énekeltem először Antonio Pappano vezényletével. Ezt nem tudtam kihagyni, főleg, mivel szeretett kolléganőmmel, Sümegi Eszterrel énekelhetem együtt, aki egy igazi díva, rendkívüli felkészültséggel és átéléssel rendelkező partner. Mióta hazaköltöztem, ez a kettős végigkísért bennünket, ami szintén nagyon nagy öröm volt számomra. Azucenával együtt ezeket a lehetőséget szinte ajándékként kaptam főigazgató úrtól a pályám vége felé.
Komlósi Ildikó (Amneris) és Sümegi Eszter (Aida) Verdi: Aida c. operájában (r. Mohácsi János) Fotó: Rákossy Péter
A Carmen-részletet pedig, mint kis ráadást tettem a végére. Ez is emblematikus szerepem, és eddig a pontig már annyit énekeltem a nagyvadakból, hogy ez egy másféle bravúr. Ha Azucena és Amneris után még ezt is el tudom énekelni, a végén még a saját vállamat is megveregetem. (nevet)
Mozgalmas hetek állnak Ön mögött. Megküzdött a koronavírussal, az István, a királyban Saroltot alakította, a múlt heti MaszkaBál közvetítés kapcsán Kovács Istvántól pedig tudjuk, hogy órákat is ad. Van esetleg mindemellett más elfoglaltsága is?
Mindig csinálok valamit. Most éppen töltött káposztát! (nevet) Néha festek is. A kreativitás érdekes dolog: egy művész, szerintem bármihez is nyúl, abban művész marad. Ami a tanítást illeti, inkább azt mondom, hogy segítek. Nagyon élvezem, ha tudok segíteni a kollégáknak, mert tudom, mi a küzdés, küzdöttem én is éppen eleget. Érdekes, hogy kit választ az ember énektanárának, kiben bízik meg. Nem kell feltétlenül házasságot kötni egy életre, mindenkitől azt kell eltanulni, amit lehet. Szívacsként kell járni a világban, nyitott füllel mindenütt, a próbákon, az előadások alkalmával, hogy ellessünk mindent másoktól, és engedni, hogy ők is mindent elleshessenek tőlünk. Azonban csak akkor tudnak ellesni tőlünk bármit is, ha jól csináljuk.
