Operaénekes testvérpár a MaszkaBál koncertsorozat főszereplője, akik legkedvesebb komikus és drámai szerepeikből válogattak műveket az Opera Facebook-oldalán január 8-án 20:00 órától látható estjükre. A koncert előtt adott interjújukban mesélnek többek közt mezzo-bassista duett válogatás nehézségéről, Anna az ősz folyamán a berlini Staatsoperben szerzett stúdiós élményeiről, és egy fájdalmas veszteségről, ami fellépésüknek is különleges töltetet adott.
Kiss András és Kissjudit Anna
Milyen sűrűn van alkalmuk közösen fellépni?
Kiss András: Az utóbbi időben sajnos nem sokszor, ennek persze a járványhoz is köze van, de korábban erre több példa is volt. 18. kerületi lokálpatrióták vagyunk, mindketten a Dohnányi Ernő Zeneiskolába jártunk, és az iskola szervezésében rendszeresen tartanak újévi hangversenyeket, ahol két-három alkalommal is volt lehetőségünk fellépni.
Kissjudit Anna: Szoktunk adni kisebb koncertet, vagy volt, hogy baráti társaságba hívtak meg minket, hogy beszélgetés keretében énekeljünk is. Előadásban egyelőre még nem találkoztunk.
Mennyire volt nehéz közös, mezzoszoprán-basszbariton duettet találni?
KjA: Eléggé. (Nevet)
KA: Igen, a duettet tekintve bajban voltunk. Voltak ugyan ötleteink – mint a Don Giovanni–Zerlina-duett, de mindet nagyon elcsépeltnek találtuk, és Anna sem is kifejezetten Zerlina-alkat. Nem sok duett született erre a két hangfajra, kínunkban már az internetes keresőbe is beírtuk, hogy „basszus-mezzo duett”, de jó, ha tíz találatot kaptunk, azok is inkább jelenetek voltak, például három oldal recitativo.
KjA: Kicsit időszűkében is voltunk, mivel Berlinben voltam és bizonytalan volt, hogy tudok hazajönni, ez a próbalehetőségekre is hatással volt. Végül két lehetőségünk maradt, amiből aztán a Macskaduettnél maradtunk, amit erre az alkalomra tanultunk be. Aranyos kis duett.
KA: Igen. Nem mondom, hogy össze lehetne hasonlítani egy operai nagy duettel, de talán kedves kis poénként jó lesz a műsor lezárásának.
A műsor többi részét milyen szempontok szerint válogatták?
KA: Azt gondolom, hogy az én igazi játszóterem a vígopera. Szeretek hülyéskedni a színpadon. Most ez egy picit nehezebb lesz, mert január 3-án elveszítettük édesapánkat. Ezt a koncertet ezért egy kicsit neki is ajánljuk, de ő egy nagyon poénos, vicces kedélyű ember volt, talán pont az ő habitusát örököltem, ezért ez nem esik nehezemre. A drámai darabok fájdalmasabbak ilyenkor. Az, amikor Banquo a fiához szól, illetve Panni énekelte volna az Ottavia áriáját…
KjA: …ezért is cseréltem végül le. Próbáltam, de nem ment. Ezzel együtt olyan áriákat választottam, amiket szeretek és énekeltem is. Mind a három nagyon vonz. A trubadúr, amiből a Máglyaáriát éneklem az egyik első darab, amit láttam az Operában még a Vámos László féle rendezésben, Wiedemann művésznővel Azucena szerepében, ami valami elementáris erővel hatott rám. A Sámson és Delila, amiből a Csókáriát éneklem, szintén fantasztikus darab, szintén nagyon vonz, Wagner pedig, akitől Erda monológját éneklem A Rajna kincséből, a non plus ultra. a legnagyobb álom. Nagyon jó lenne ezeket a szerepeket egyszer megcsinálni, de azt gondolom, hogy ezekre még várnom kell mind hangilag, technikailag, Azucenára pedig akár még lelkileg is jobban elő kell készülnöm.
KA: A Bartolo ária azért kedves a szívemnek, mert az egyik első ária, amit megtanultam. 2008-ban, mikor először indultam a Simándy énekversenyen Szegeden, ezzel lettem második. Ezt az áriát énekeltem a gálakoncerteken és három rendezésben is: Székesfehérváron Gulyás Dénes színrevitelében, aztán a Vadász Dani féle Co-Opera produkcióban és idén a Margitszigeten az Opera előadásában, ami azért volt nehéz feladat, mert korábban csak magyarul énekeltem a szerepet. Voltam a Figaro házasságában Antonio is, de a Bartolo áriát akkor is mindig meghallgattam, mert nagyon kedves a szívemnek. Sok játékra ad lehetőséget, sok benne a humor, ahogy elsorolja a hadaró részt, eközben viszont az egyik legnehezebb buffó szerep, ami létezik az operairodalomban. A sevillai borbélyból Don Basilio ennél egy fokkal könnyebb, neki pedig ott van a Rágalomáriája, ami talán a legtöbbször előadott basszus ária, nagy szeretettel éneklem bármilyen alkalomból. Ezt színpadon még nem alakítottam, de remélem, lesz rá alkalmam. Banquót először Szegeden énekeltem, utána egy-két évvel később Pécsett is volt szerencsém közreműködni az ottani Macbeth-rendezésben. Ez talán a legszívhezszólóbb ária, amiben a fiát szólítja meg, és egyfajta István királyi intelmekkel látja el, hogy mit tegyen az életben.
Édes apjuk elvesztésének friss és fájdalmas élményével együtt hogyan élitek meg ezt az időszakot?
KjA: Tavaly végzősként a zeneakadémiai tanáraim, Halmai Katalin és Pogány Imola felvetetették, hogy próbálkozzak külföldön, ezért több házban is előénekeltem a Young Artist (Ifjú művész) programra. A berlini Staatsoper Unter der Linden tetszett legjobban, ezért nagyon örülök, hogy sikerült oda bejutni. Ez egy kétéves program, van lehetőségünk darabokban is közreműködni, ami huszonéves pályakezdőként hatalmas öröm. Nagyon sok fantasztikus rendezővel, művésszel van alkalmunk dolgozni. Folyamatosan tanuljuk a szerepeket, készülünk előéneklésekre, részt veszünk különböző mesterkurzusokon, például Brigitte Fassbaenderrel, aki abszolút példakép számomra. Ha ez a két év lejár, versenyekre is szeretnék elmenni, és most van idő erre készülni. Öröm az ürömben, hogy bár előadásaink nincsenek – most épp egy Jenufa-előadást próbáltunk volna, csak ott is COVID-os a rendező – mégis tudunk dolgozni.
KA: Nem volt könnyű az elmúlt év, sajnos az előző évadom is felemás volt. Pont elkezdtük próbálni A Mester és Margaritát ’19 december végén, majd tavaly márciusban, amikor lett volna a csúsztatott bemutató, pont elmaradt, ahogy az összes többi előadásom. Mindenki reménykedett, hogy talán ez az évad egy picit könnyebb lesz, lement egy előadásunk a Saloméből, és utána megint bezártunk. Szóval engem egyelőre súlyt a koronavírus, de le a kalappal az Opera előtt, hogy próbál értünk tenni, hogy legalább streameknek köszönhetően koncertlehetőségünk van. Nem hagytak minket az út szélén, és ez valami könnyebbséget nyújt ebben a nehéz időszakban.
