Az Opera Otthonra online fizetős közvetítéseiben 2021. január 30-án 19:00 órától két késő romantikus alkotást, Dohnányi Ernő Simona néni és Hubay Jenő A cremonai hegedűs című operáit mutatja be, Dohnányi Olivér vezényletével. A két előadást közös koncepció mentén a tehetséges fiatal rendező, Varga Bence viszi színre, aki 2018-ban a Hindemith-művekből összeállított és a Kiscelli Múzeum templomterében bemutatott GermanLateNight esten az Oda-vissza és Sancta Susanna produkciókkal debütált az Operában. Friss energiái és a lélektani realizmus iránti fogékonysága már ekkor elismerő visszhangot váltott ki a szakma és a közönség körében. Most, a közelgő újabb kettőspremier kapcsán beszélgettünk vele.

Próbafotó: Nagy Attila (Eiffel Műhelyház)

Hogyan kapcsolódhat össze ez a két opera, találhatunk-e közös motívumokat és hogyan határozta meg mindez a rendezői koncepcióját?

Mindkét mű visszatérő motívuma a női kiszolgáltatottság. A Simona néninél a fogva tartás, A cremonai hegedűsben pedig egy kiházasítás története húzódik, az alá-fölérendeltség két oldala a női tragikus sorsokban. Nagy kérdés volt számunka a dramaturg kollégámmal (Gasztonyi Kálmán), hogy a szabad házasságválasztás mennyire érvényes téma ma, de végül az alaptörténeten nem változtattam. A cremonai hegedűst korban tartottuk és nem akartuk modernizálni, a szituációk, bízom benne, időtlenek annyira, hogy megállják önmagukban is a helyüket. A díszletek pedig önmagukért beszélnek, de ezt döntsék el maguk a nézők, amikor megnézik az előadásokat.

Számos mitológiai témát találunk a két opera történetében, ami a mesékben is visszaköszön és ismerős lehet a nézők számára is. Ezek mind időtlenné tudják tenni a cselekményt. Élt-e ilyenfajta értelmezéssel, és megjelenik-e a rendezésben?

Igen, több toposzt is találtam, ilyen például a csúf, nagyszívű sorsa, ami megjelenik a világirodalomban is. Ez mindannyiunk számára egy őstudás, amit valahonnan ismerünk már, bennünk van. Ezeket inkább meglovagolni szerettem volna, mint sem lekerekíteni vagy eltüntetni. A Simona néniben Boccacio Dekameronjával találtam még párhuzamot. A mű egyik fejezetében van egy néma kertész, az apácák pedig rájönnek, hogy a némasága okán titkot tud tartani, és szexuális vágyuk tárgya lehet ő. Ez is egy toposz volt, ami visszaköszön: a kertész, a cselédek, a velük való testiség, ennek a perverziója. Ez az alá-fölé rendeltség helyzet, a társadalom különböző rétegei közt az eshetőséget erősíti.

Két nemzetközi hírű művész, Dohnányi Ernő zeneszerző és Dohnányi Olivér karmester is megtalálható a készülő produkciók alkotói között. Hogyan befolyásolta a munkáját ez?

Kevésbé ismertem Dohnányi zenei életművét, és most volt alkalmam elmerülni a megismerésükben. Dohnányi Olivérrel harmonikus és egymást erősítő munkafolyamatot tudhatunk magunk mögöttünk. A produkciókért tett lépéseinket összhangban és kompromisszumkészen hoztuk meg.

Megyesi Schwartz Lúcia operaénekesnővel is beszélgettünk a Simona néni kapcsán (az interjú elérhető oldalunkon), aki arról számolt be, hogy nagyon pontos karakterábrázolást kapott öntől a próbafolyamat elején. Más operai karaktereket felépíteni egy zenés színházban, mint a prózai színházi munkái során?

Ebből írtam a szakdolgozatomat (nagy mosoly), aminek az volt a címe, hogy Az operista, mint színész. A múlt-szándék- és viszonyrendszerépítés Ascher Tamás hozománya – az ő osztályában tanultam – és röviden a válasz: egészen más. Összességében az időkezelést és a figyelemmegosztás tényezőjét emelném ki. Az operaéneklés előadóművészeti műfaj, és a teljesítmény vetekszik a prózai színészettel. Egyszerre figyelnek az énekesek a karmesterre, az énektechnikájukra és a pozíciójukra, mindemellett a gondolataikra, a partnerre. Ez nem mindennapi teljesítmény. Hiszek abban, hogy erre a komplexitásra, a színjátékra van igény a nézőben is.

Hogyan viszonyult a történet és a zene egymáshoz és hogyan emelte ki mindezt a rendezés?

A Simona néni műfajilag vígopera, de nem biztos, hogy végig el tudjuk dönteni hova is tart. Engem kezdetektől fogva érdekelt a női-férfi kapcsolatok sorsa, az idő optikáján keresztül. Nem tudtam nem észrevenni, hogy egy tükörként jelenik meg a két pár. Simona és Florio a tapasztaltabb, karcosabb, sebesültebb oldala a szerelemnek, a fiatal, naiv, reményteli, sugárzó oldal pedig Ghino-Beatrice viszonya. Nagyon avantgárd értelmezésben azt is lehet mondani, hogy ez a történet egy párról szól, csak az időnek a két oldaláról. Az idő a Simona-Florio duettben jelenik meg markánsan, ezt érzem a zenei anyag magjának, amit a díszlet is megelevenít. A legfontosabb fogalom számomra tehát az idő, mind a történetben és a zenében egyaránt. Valamint az is, mit módosít, mit tudunk kezdeni az évek tapasztalatával? Megbocsátás? Elfogadás? Továbblépés? Ha a nézőben ilyen szinten megelevenedik bármelyik kérdés, én már boldog vagyok.

Török Kata interjúja