Mozart, Beethoven, Verdi és Wagner művei is szerepelnek Farkasréti Mária és Gábor Géza Maszkabáljának 2021. január 31-i műsorán. Az Opera Facebook-oldalán 20:00 órától látható műsor előtt Farkasréti Mária többek közt arról mesélt, milyen beugráshoz kötődik első operaházi fellépése, míg Gábor Géza többek közt egy Gregor Józsefhez kötődő darabválasztásának történetét is felelevenítette.
Milyen közös színpadi múltra tekintenek vissza az elmúlt évtizedekből?
Farkasréti Mária: Régi bútordarabok vagyunk mindketten, Gézát még Szegedről van szerencsém ismerni, ott is, itt Budapesten is elég sok produkcióban vettünk részt közösen, koncerteken is léptünk fel, kedves, jó kolléga, akire lehet számítani a színpadon.
Gábor Géza: A mi múltunk még régebbre nyúlik vissza. A '90-es évek közepén Sass Sylvia egyfajta kurzusként rendezett egy félig szcenírozott Don Giovanni-előadást a Hadtörténeti Múzeum udvarára, ahol a hihetetlen tapasztalatai nyomán hasznos tanácsokkal látott el bennünket, fiatal énekeseket. Bartal Laci vezényelt, Mari énekelte Donna Elvirát, én pedig a Commendatore voltam. Azért is emlékszem rá, mert ez volt az egyik első színpadi produkció, amiben részt vettem. Két évvel később egy másik Don Giovanniban is felléptünk, ott ő Annát énekelt, én pedig Leporello voltam. Pesten csináltunk együtt Figarót, ő Marcellinát alakította, én Bartolót, szerepeltünk közösen a Testoni féle Fantasio/Fortunio előadásokban, amivel turnén is voltunk Novarrában. Az ilyenek mindig összekovácsolják a csapatot, de hasonló életkorból adódóan is mindig jóban voltunk.
FM: Valóban, fentieken kívül még A cigánybáró is eszembe jutott, amiben Géza Zsupánt, én Mirabellát alakítottam.
Hogy esett választásuk a Fidelio-részéletre, amiből Leonora és Rocco kettősét énekelik?
FM: Bár én köztes fachban vagyok, szoprán és mezzó szerepeket is szoktam énekelni, Géza egy mélyebb basszust képvisel, és ilyen basszus-szoprán vagy basszus-mezzó duettből nem volt sok választási lehetőség. Felmerült még A végzet hatalma Leonora-Guardiano duett, amit kicsit hosszúnak találnunk, végül terjedelmi okok miatt Soós Emese művészeti titkár javaslata mellett döntöttünk.
Milyen szempontok alapján válogatták az áriáikat?
FM: Igyekeztem olyan műsort összeállítani, ahol ki tudom domborítani a humor iránti fogékonyságomat is, és több arcomat is megmutathassam. A sevillaiból Berta volt az első gondolatom, tavaly nyáron a vírushelyzet lehetővé tette, és a Margitszigeten volt szerencsém elénekelni. Ez egy jópofa, igazi ziccerszerep, amellett, hogy elég nehéz énekelnivaló, jókat lehet benne bohóckodni, amit fontos a számomra. Szeretek színházat játszani. A jelenlegi helyzetben különösen fontos, hogy az élet humorosabb oldalát is szem előtt tudjuk tartani.
Despina másodiknak jutott eszembe, 2006-ban a Budapesti Tavaszi Fesztiválon Kovalik Balázs és Oberfrank Péter Mozart-maratonjában különböző napokon is és egyben is végigjátszottuk a Da Ponte-féle operákat. Balázs felkérésére akkor énekeltem ezt a szerepet. Azokkal az elképzelésekkel indultam neki, amiket a tanulmányaink nyomán elsajátítottunk, hogy ő egy kis fityfiritty szobalány, aztán Balázs, ahogy egy kritika is fogalmazott „higgadt irodavezető”-re vette ezt a figurát. Mivel Despina ebben az áriában is osztja az észt a két lánynak, talán nem is biztos, hogy annyira fiatal, ha már ennyire tisztában van a nagy életbölcsességekkel. Ő egy kortalan figura, kicsit megmondó, de nagyon aranyosan csinálja.
Az Operaházban szólistaként egy beugrásnak köszönhetően debütáltam Senta szerepében debütáltam A bolygó hollandiban még 1999-ben, de a legelső főszerepem azonban Debrecenben Tosca volt. Azután 1996-ban kerültem a Szegedi Nemzeti Színházhoz magánénekesként, és az első évadban Sentával mutatkoztam be egy új bemutatóban, akit az első szereposztásban Misura Zsuzsa alakított. A próbaidőszakot és a bemutatót követően egy turnéra is elvittük az előadást, így mikor ugrani kellett, ez már begyakorolt szerepem volt. Csak jó emlékeim vannak róla, Wagnernek ez majdhogynem „olaszos” műve, közelebb áll az „igazi” operai világhoz, ezáltal könnyebben költözött be a fejembe és a szívembe. Mai napig nagyon szeretem, már a nyitány hangjaira megindulnak bennem az érzelmek. Csodálatos mű az első hangtól az utolsóig.
GG: Szerettem volna többfélét énekelni, lehetőség szerint magyarul is, például a Sarastro-áriát, de szerzői jogi okokból végül maradtam az eredetinél. Arra is igyekeztem figyelni, hogy mi az, amit nem, vagy kevesebbet énekeltek a kollégák, mert mivel a Szöktetésben és keresztmetszetekben is szerepeltem, viszonylag későn kerültem sorra a MaszkBálban, Sarastrótól ezért is választottam az E-dúr áriát. Ezt a szerepet sokszor sokfelé énekeltem, Budapesten az OperaKalandban a Szinetár-féle rendezésben játszottam.
A windsori víg nőkből Falstaffot Szegeden énekeltem, Pesten nem is ment legalább 70 éve. Ezt mindig valaki kedvéért szokás elővenni: Debrecenben valószínűleg Tréfás György miatt vették elő, Szegeden pedig Gregor Józseffel a '70-es, '80-as évek környékén. Legutóbb 2006-ban is kettőnk miatt adták elő ismét, sajnos Jóska már nem tudta megcsinálni, mert az állapota hirtelen egyre rosszabb lett, és végül a bemutató előtt halt meg pár héttel. Ő a Verdi Falstaffot is énekelte, ami inkább baritonszerep, de ez igazi német mélybasszus szerep. Nagyon jóban voltam vele, sokszor segítette a pályám, ha mással nem, azzal, hogy bejött a próbára és elmondta a véleményét. Sokat jártam hozzájuk, Gárdonyban is meglátogattam. Emiatt is ez egy kedves és egyben szomorú mementó.
A Simon Boccanegra pedig zenéjét tekintve az egyik kedvenc operám, nem is értem, miért nem játsszák gyakrabban. A Fiesco-áriát fiatalon mindenki elénekli, mert könnyűnek tűnik – nem az – én is léptem fel benne Szegeden, ez volt az első Verdi-főszerepem, lehettem úgy 28 éves. Ez a debreceni Kovalik-rendezés volt, ami gyakorlatilag megbukott, mert nem értették, Balázs mit akart. Mi, akik benne voltunk, szerettük. Én a Boccanegrával közös basszus-bariton duettet pedig különösen, ami ezután az ária után következik: a harmonizálás olyan változatos és dramaturgiailag olyan hatása van, mint amikor a mamutok összecsapnak.
Hogyan élik meg a járványhelyzet okozta körülményeket?
FM: Nagyon nyomasztó ez az egész helyzet. Sajnos, én már a pályám éveit visszafelé számlálom, ha 35 éves lennék is megviselne, de így különösen, hogy a nem-tudom-hány évemből ilyen sok idő megy veszendőbe. Ezzel nehezen küzdök meg, de remélem, hamarosan be tudnak oltani mindenkit és akkor nyílhat minden, mert hiszen ez nem csak a művészeti életet érinti, de a vendéglátástól a turizmuson át a gazdaság számos szereplőjét.
GG: A feleségem home office-ban van, a gyereket néha karanténba teszik, én viszont nem panaszkodhatom, augusztus óta folyamatosan dolgozom. Az egészben annyi a rossz, hogy ugyanúgy próbálunk 4-6 hetet, eljutunk a premierig, de a járványból adódóan nem tudjuk a darabokat kijátszani. Most a Szöktetés után még a Don Carlos és a Hoffmann meséi vár még így rám. De hát örülünk, hogy élünk, ez a járvány hosszabbra nyúlt, mint amire számítottam és még nem látjuk a végét. Én már bármilyen vakcinával hajlandó vagyok beoltatni magam.
