Az operának nincs vége, amíg a kövér hölgy énekel – ez a közhely ugyan sohasem volt több gonoszul általánosító, de legalább szellemes féligazságnál, az azonban tagadhatatlan tény, hogy a testsúly kérdése gyakran az opera világában is problémát jelent. Így aztán most, amikor túl az ünnepeken oly sokan szabadulnánk a fölszedett kilóktól, szóljon ez a poszt az operai fogyásokról és fogyókúrákról!
Az operatörténet leghíresebb, sőt valósággal legendás fogyása okvetlenül Maria Callasé. A díva pályafutásának első szakaszában bizony küzdött némi súlyfelesleggel, hiszen saját bevallása szerint az 1950-es évek elején testtömege kilencven kilogramm fölé került, ami 174 centiméteres magasságához viszonyítva nem számított optimálisnak. Callas azonban 1953-54 fordulóján 36 kilogrammot dobott le magáról, s ezzel egy csapásra az operavilág leghódítóbb asszonya vált belőle. Drasztikus fogyásának sikerét a rossznyelvek szerint a galandférges módszernek, vagyis féregpetével fertőzött pasztilla beszedésének, s a parazita bélrendszeri megtelepedésének köszönhette. Ugyanekkor egy olasz tésztagyáros a saját termékei hatásának tulajdonította Callas gyors fogyását, az énekesnő pedig állította: diétájának lényege, hogy kizárólag alacsony kalóriatartalmú ételeket, így salátákat és csirkehúst fogyasztott. Akárhogy is, Callas roppant karcsúvá vált, ahogy ez egy korabeli filmhíradós felvételen is máig jól látható:
A miénk nagyon magányos mesterség, és az evés a társaságunk – fogalmazott a csodálatos mezzoszoprán, Marilyn Horne, s hozzá hasonlóan sok kollégája és kolléganője lelt társaságot, feszültség-levezetést vagy egyszerűen örömöt az evésben. Az így felszedett kilóktól azonban időről-időre szabadulni kellett vagy legalábbis kellett volna. A nagy tenort, a tésztakedvelő Beniamino Giglit például filmszereplései előtt fogták koplalásra producerei, s a forgatások idején sem szűntek vigyázni az énekes könnyen gömbölyödő vonalaira:
Luciano Pavarottit viszont már a súlyos egészségügyi problémák késztették volna fogyásra, ám meg-megújuló kísérletei sajnos nem vezettek érdemi eredményre. A mindig gyermeki örömöt sugárzó tenorista nemcsak az életet, de az ételt is habzsolta. Első felesége még tréfált is azzal, hogy addig nem kell férje hűségéért aggódnia, amíg ő főzi Lucianónak a legfinomabb tésztát. (Utóbb kiderült, e vélelmében csalódnia kellett.)
Újabban az amerikai szoprán, Deborah Voigt kapcsán vált sajtótémává az operaénekesi testsúly problematikája, miután egy londoni Ariadné Naxosz szigetén-előadás rendezője kereken kimondva túl kereknek ítélte az énekesnő idomait. A súlyával kamaszkora óta küzdő Voigt kevéssel utóbb gyomorgyűrű beültetésére szánta el magát, bizonyságául annak, hogy a fentebb idézett mondat ma már akár így is hangozhat: az opera nem kezdődhet el addig, amíg a kövér hölgy nem fogy le. Hogy aztán ez kedvező vagy éppen kedvezőtlen fejleménynek ítélendő, azt minden operabarát maga mérlegelheti.
