Bartók és Kodály közös sátorozása; napfürdőzés, labdajáték, fogyókúrázás, horgászás és sárkányeregetés, no és persze komponálás: nyaraló zeneszerzők.
Mióta csak a nyaralás polgári hagyománya létezik, időről időre a zeneszerzők is kiruccannak, vagy éppen felkerekednek, hogy másutt töltsék a nyarukat, mint éveik egyéb napjait. Mondjuk, vízpart mellé vagy egyenesen valamelyik divatos fürdőhelyre, mint ahogyan azt például Johannes Brahms tette évtizedeken át. Ő előbb a ma Baden-Badenhez tartozó Lichtentalban, majd később Bad Ischlben és a Wörthi-tó melletti Pörtschachban töltötte a nyarait. Az utóbbi kies nyaralóhelyen dolgozott például a II. szimfónia és a Hegedűverseny partitúráján:
Jóval kevésbé munkásan töltötte a maga nyarait a vidéki birtokára elvonuló angol zeneszerző, Edward Elgar, aki ilyenkor legszívesebben változatos hobbijainak hódolt. Hátsókertjében kémiai kísérleteket végzett, horgászott, biciklizett, golfozott, valamint sárkányt eregetett, és mindezen szabadidős tevékenységeivel gyakorolta életelvét, amely szerint: „a levegő tele van muzsikával, mindössze annyit kell tenned, hogy jó mélyeket lélegzel.”
A jó levegő áldásos hatását Kodály Zoltán is fennen hirdette, mi több, erről meggyőzte még barátját, Bartók Bélát is, és így aztán idővel mindketten a huszadik század elején hódító test- és természetkultúra elkötelezett hívei lettek. Ennek szimbolikus eseménye volt az 1911-es nyár augusztusa, amikor is a Kodály házaspár, Bartók Béla, valamint Balázs Béla a Zürich melletti üdülőhely, Waidberg erdejében sátoroztak két héten át. Tornagyakorlatok, labdajátékok, valamint napfürdőzés, méghozzá naturista napfürdőzés töltötte ki ezeket a napokat, valamint természetesen szorgos munka is, hiszen ahogy az Balázs Béla naplójában máig olvasható: Bartók „6-8 órákat dolgozik a Kékszakállú hangszerelésén”.
Az idősödő Umberto Giordano fogyókúrázni próbált nyaranta, míg Giacomo Puccini a XIX. század utolsó és a XX. század első éveiben körbenyaralta szinte egész Itáliát, saját kocsiján autózgatott és jachton is töltötte az idejét. 1894 nyarán pedig, éppen amikor nagyban komponálta a Bohéméletet, Torre del Lagóban vadászcimboráival megalapította a maga „bohémklubját”. A klub szabályai szerint a kincstárnok szabadon megléphetett a pénztárral, viszont a klubhelyiségben tilos volt a bölcsesség, a csend és a legális játékok űzése.
