Számos új produkció és repertoáron lévő előadás mellett szimfonikus koncertek, hangversenyek és további különleges programok is várják a nézőket az Újranyitó Évadban az Opera Eiffel Műhelyházában. Ilyen az operakeresztmetszeteket bemutató Kincskereső sorozat és egy-egy énekest fókuszba helyező Daldélután is. A két – részben új – élőben is megtekinthető, majd korlátozott ideig felvételről is visszanézhető sorozatról Almási-Tóth András művészeti igazgatóval beszélgettünk.

Fotó: Pályi Zsófia

Mi a célja az Operának az ilyen kuriózumokat kínáló sorozatokkal? Hogyan illeszkednek a művészeti és műsorstruktúrába a Kincskereső és a Daldélutánok előadásai, valamint közvetítései?

- Az elmúlt évadban a vírushelyzet alatt az életünk részévé vált OperaLive adások alkalmával hónapokon keresztül hetente négyszer jelentkeztünk online közvetítéssel, amiből az egyik legnépszerűbb az operakeresztmetszeteket bemutató OperaSzerda volt. Ez a fajta találkozás a műfajjal egyrészt kényelmes a nézők számára, hiszen kötetlenül, otthon tekinthető meg, másrészt egy olyan plusz élményt is kapnak, amit egy élő operaelőadás alkalmával ritkán, hiszen ilyen közelről sosem láthatják az énekeseket, nem követhetik a bennük zajló érzelmi-gondolati történéseket.

A közönséggel való ilyen irányú közvetlen kommunikációt szeretnénk tovább éltetni a Daldélutánokban is. Ez a műfaj az énekesek személyiségét ugyancsak közelebb hozza a nézőkhöz, itt is elvész a távolság előadó és hallgató között. Manapság valahogy kivesztek a zenei életből a daldélutánok, de reméljük, hogy az online előadások atmoszférája újrateremti ezek intimitását, és újraéledhet ez a műfaj.

Mitől lesz más a Kincskereső, mint az OperaSzerda, és milyen szempontok szerint válogatták össze a sorozatot alkotó darabokat?

Ez a program két oldalról is különleges. Az egyik az, hogy olyan operákat választottunk, amelyeket nem nagyon ismerhet a közönség, vagy olyanokat, amelyekből ismerhet ugyan egy-egy áriát, de egészben nem hallhatták gyakran. Tavaly, az OperaSzerda alkalmain a repertoárdarabjainkkal találkozhattak a nézők, most pedig igazi csemegéket válogattunk össze.

A másik egyedisége a produkcióknak az a vetülete, hogy szeretnénk megismertetni az új énekes generációt. Több frissen végzett tanítványom, Zeneakadémiáról idekerült hallgató is kap most lehetőséget, hogy megmutatkozzon az Eiffel házi színpadán.

Miért érdemes ezekre az alkalmakra, például a most szombati Kincskeresőre személyesen is ellátogatni?

- Szombaton Händel: Rinaldo című operájának keresztmetszete kerül színpadra, amiből az operabarátok többsége is jobbára egyetlenegy áriát ismer. Nagyon izgalmas és különleges műnek gondolom. A fellépő fiatal énekesekben pedig olyan energiák vannak, amelyek egy ilyen pici térben, mint a házi színpad, egészen más megvilágításba helyezik az opera műfaját is. A magam részéről ezért is szeretek tanítani: ez a friss energia új látószöget ad a művek befogadásához, ami mindenkinek izgalmas lehet. Kísérletezünk magukkal a művekkel, a stúdiószínpadi operajátszás körülményeivel (ami ugyancsak újszerű Magyarországon), és az énekesek az előadói színekkel. Havi egy alkalom élőben, majd online visszanézve egy nagyon izgalmas alkalom arra, hogy az operarajongók is új inspirációkat kaphassanak.

Török Kata interjúja

Legkedvesebb szerepében látható először a Magyar Állami Operaházban a neves holland szoprán. Strauss zenéjéről, Salome személyéről és az Erkel színházi próbafolyamatról Szabó Zoé Júlia beszélgetett az énekessel.

Annemarie Kremer

A Salome címszerepét pontosan 10 évvel ezelőtt, 2011-ben énekelte először Bécsben. Milyennek érzi ezt a szerepet most, 2021-ben?

Veszélyes egy kérdés! (nevet) Több mint 100 előadásom volt már a Salomével. Amikor egy szerepet tanulok, hallom a karakter szavait, a hangját, így egy kicsit magam is azzá a személlyé válok – egyszerűen a testem része lesz. Salomével is ez a helyzet. Számomra ő nem csak és kizárólag a gonoszt jelenti. Ha megvizsgáljuk a hátterét, egy igen kifacsart környezetben felnőtt lányt látunk, akinek a szülei őrültek voltak, talán orgiákat is tartottak, soha nem törődtek igazán a lányukkal. A mostohaapja megölte a vér szerinti apját, és elképzelhető, hogy szexuálisan is bántalmazta. Elmebeteg dolgok folynak az udvarban, ami az otthona. Szerintem Salome tiszta lelkűnek született, de egyedül kellett itt felnőnie és túlélnie, végül a környezete hatására őrül meg. Tudom, hogy különösen hangzik, de nagyon szeretem őt. A hátterét ismerve a valódi énjének nyomában próbálok maradni, hogy így vezessem végig őt a téboly útján.

Mahler egyszer úgy nyilatkozott, hogy „[a Salome] mélyén egy valódi vulkán, egy földalatti tűz munkálkodik”. Ön hogyan írná körbe Strauss zenéjét?

Mint egy eksztázis. Tele van érzéki és kéjes pillanatokkal, néha azt érzem, mintha nem is ezen a világon játszódna. Megértem, hogy Mahler miért ezt a hasonlatot választotta, valóban olyan ez az opera, mint a Föld belsejéből kitörő tűz. Imádom Strausst, rendkívül jól komponált énekhangra. Számos egyéb szerepet énekeltem tőle, egytől egyig fantasztikusak. Úgy nyúl az emberi hanghoz, ahogyan kevesen – az én hangomhoz kifejezetten Strauss zenéje az egyik legjobban illő. Ez nem lehet véletlen! (nevet)

Annemarie Kremer (Salome) és Szemerédy Károly (Jochanaan) az Erkel színházi Salome-előadásban (r. Rátóti Zoltán)
Fotó: Ligeti Edina/MÁO

Milyen érzés Magyarországon, itt, az Operában készülni az előadásra?

Érdekesség, hogy pont tíz évvel ezelőtt voltam itt utoljára, közvetlenül az elutazásom után következett az első Salome. Sajnos ekkor nem került sor arra az előadásra, amelyre szerződtetek, de a szállásomat már lefoglalták, így a férjemmel eljöttünk néhány napra Budapestre. Nagyon megtetszett a város! Most pedig itt vagyok megint, igaz, más körülmények között, így kicsit olyan, mintha egy teljesen más helyre jöttem volna vissza.

Hogyan éli meg a munkát a magyar kollégákkal?

Nagyon szeretek velük dolgozni! Mindenki annyira szívélyesen fogadott, nem minden országban érzem ezt a melegszívűséget. Pár napja történt egy kis baleset a lábammal, de a kollégák szerfelett segítőkészek voltak ekkor is. Nagyon fesztelen a hangulat, mindenki keményen, és mégis nyugodtan dolgozik. Kimondhatatlanul jó volt ezt megtapasztalni, nem mindenhol találkozom ilyen hozzáállással.

Történt valamilyen vicces esemény a próbák során, amelyet esetleg megoszthat?

Hm, igen volt egy apró dolog. Közvetlenül a Hétfátyoltánc előtt Salome azt énekli: „Ich bin bereit.”, azaz „Készen állok”. Ezelőtt van egy gyorsöltözésem, amit még akkor nem gyakoroltunk be elég jól, minden félrement. Így azt énekeltem: Ich bin nicht bereit - Nem vagyok kész. (nevet)

Annemarie Kremer a Hétfátyoltánc közben az Erkel Színház Salome-előadásában (r. Rátóti Zoltán)
Fotó: Ligeti Edina/MÁO 

Salome mellett több más nehéz szerepet is kitűnően alakít. Melyik alak áll Önhöz a legközelebb?

Izolda. Nagyon szeretem Korngold nőalakjait is, Helianát például, de a legelső, aki eszembe jut, az Wagner Izoldája. Imádok erős nőalakokat játszani. Salome is egy közölük, ez látszik mindazon, amit csinált és elért. Szörnyűséges dolgokat, ez igaz, melyeket azonban hihetetlenül nehéz elérni, erős karakter kell a megszerzésükhöz. És Izolda ugyanez: egy erős asszony, aki a darab során fejlődésen megy keresztül. A való életben is fontosnak tartom, hogy egy nő megmutassa az erősségét, nem szabad elrejtenie ezt a világ elől.

Pasztircsák Polina Európa operaházainak és koncerttermeinek állandó fellépője, a 2016/17-es évadban viselte az Operaház kitüntető Kamaraénekesi címét. A nemzetközi operaélete 2009-ben kezdődött, amikor megnyerte a Genfi Nemzetközi Énekversenyt. Az olaszországi Modenában, Mirella Freni magániskolájábantanult énekelni. Polina a Francia Múzsa Szezonjában alakítja a női főszereplőt Debussy egyetlen operájában. A Pelléas és Mélisande koncertszerű keresztmetszet formájában láthatják az OperaSzerda keretében 2021. május 19-én, a bemutatót pedig a következő évadban tűzi műsorára az Opera.

Fotó: Giancarlo Pradelli

Több lírai szerepet énekelt és számos érzelmes karaktert alakított már pályája során, Debussy operájához volt-e korábban kapcsolódása?

Most először kaptam Mélisande szerepére felkérést, nem énekeltem korábban az operát. Emlékszem még diákkoromban beszereztem egy kottát belőle, hogy kéznél legyen, valahogy éreztem, hogy szükség lesz rá. De igazán most ismerkedtem meg a szereppel, és nagyon örülök a lehetőségnek. Úgy gondolom, nagyon passzol a hangtípusomhoz.

Debussy az impresszionizmus és szimbolizmus híveként egész zenei kifejezésében a szabadságot hirdette, amelyben különös fontosságot tulajdonít a hangszíneknek. Milyen Mélisande hangszíne?

Tükrözi az opera cselekményének hangulatát. A századeleji szimbolista, impresszionista világ jelenik meg az akkori Párizs életérzésével. A történet is kissé meseszerű, ehhez megfelelően Mélisande hangja fátyolos és misztikus, megfoghatatlan. 

Az opera másik sajátossága, hogy dialógusokra épül, nincs vagy elenyésző benne a különálló ária. A jelenetek keretén belül vannak zenei frázisok, de alapvetően az énekszólam felépítése beszédszerű. Debussy számára az énekesi interpretációt illetően is ez volt a legfontosabb. Mikor megismerte első Melisandjat, Mary Garden skót énekesnőt, tökéletesnek tartotta a szerepre de megkérte, hogy felejtse el énekesi mivoltát, most színésznek kell lennie és recitálnia kell. Ez ennek a szerepnek a nagy kihívása francia nyelven. 

A produkció próbafolyamata is most zajlik: egy elemelt rendezői világban ölt formát a szimbólumokkal teli történet, ahol a benne szereplő tárgyak és elemek épp olyan fontosak, mint maguk az emberek. A tenger, az erdő, a vár, a barlang, a torony, a haj, stb.) Milyenek az ön számára ezek a mesebeli történetek, hogyan tud kapcsolódni egy ilyen világhoz?

Egyértelmű szimbólumokat jelenít meg a rendezés, amelyeknek jelentőséget tulajdoníthatunk, ha akarunk. Azonban én ezeket inkább a néző fantáziájára bíznám, hogy ki mire szeretne asszociálni, ugyanígy a szereplők is megszemélyesíthetnek egy-egy jelentést, de talán mindenkiben mást. Ez az érdekes Mélisande-ban is, hogy vajon mit képvisel: a múltját sem ismerjük, nem tudjuk honnan jött, és a halálával kapcsolatban is vannak kérdőjelek, mibe hal bele? Talán a mélységes depresszióba, vagy a szülést követő gyermekágyi lázba, esetleg megsérülhetett ő is Pelléas halálakor? A szép ebben az, hogy mindenki a saját értelmezését láthatja bele. 

Van most személyes kötődése a karakterhez fűződő viszonyában?

Mindig történik valami az emberrel, ami által jobban kapcsolódhat egy szerephez, vagy újabb olvasatot kaphat egy szereplő. Személyesen is érint az anyai érzelem – a kislányom nemrégen született –, például nekem is volt gyermekágyi lázam.  Az ötödik felvonásban, Mélisande haldoklása közben a zene által el lehet képzelni azt a lázas, földöntúli fizikai állapotot, amibe ő már félig eltávozott. Ilyenkor az ember a zenei hangokat saját emlékeiből táplálkozva teszi érezhető, hallható és látható cselekménnyé. 

Korábbi interjúiban hangsúlyozta azt, hogy a közönség erejének súlya van. Steril hangulatban, nézők nélkül nem ugyanolyan a színpadon állni. Ehhez képest az OperaSzerda egy online közvetítés lesz, ahol a kollégákon kívül csak a kamerák vannak jelen. Hogyan készül erre, vagy tréningezi-e magát?

Januárban volt egy koncertem, ahol nem voltak jelen a nézők. Az ember maga elé képzeli az élő közönséget, azt a kommunikációt, ami olyankor megszületik. Opera esetében sem leszkonnyu de Ott lesznek velem az énekes kollégák, megpróbálom magam beleélni a szerepbe és elképzelni, hogy minket sokan figyelnek és hallgatnak.

Most csak keresztmetszetet láthatnak a nézők, a következő évadban azonban műsorra tűzzük a teljes produkciót. Mit üzenne azoknak a nézőknek, akik fontolgatják, hogy eljönnének Debussy-operájára?

Én minden operára szívesen invitálom a nézőket, sosem lehet tudni, hogy kit mi fog meg. A Pelléas és Mélisande egy speciális élmény lehet. Fel kell készülni arra, hogy mély emberi érzéseket, kapcsolatokat és sorsokat bemutató, intim hangú opera lesz. Misztikus utazás egy szimbolikus világba. Ha valakinek erre igénye van, azonnal jöjjön el. Mi ebben a szellemben próbáljuk meg a maximumot nyújtani. A rendezés is speciális: a letisztultság és a passzivitás felsőfoka. A szereplők közti interakció is minimalizált, viszont ettől hozunk létre egy fókuszált érzelmi jelenlétet. Remélem, hogy működik majd, és ezáltal kaphat a néző egy különleges élményt.

Török Kata interjúja

A Magyar Nemzeti Balett magántáncosa két szerepben is bemutatkozhatott A kalóz című klasszikus balett első magyarországi sorozatában, amit az együttes 2017 áprilisában mutatott be az Operaház színpadán. Az előadást május 1-jén 20:00 órától újra megtekinthető felvételről az „Opera Otthonra” online fizetős streamszolgáltatásában. A premierelőadás Gulnare-ját kérdeztük, milyen emlékei vannak erről a számára különösen kedves balettről.

Mi jut eszedbe először A kalóz című előadásról?

Mindenképpen az, hogy az Operaház színpadán állunk és estéről estére sikeres előadásaink vannak! Egy nagyon zsúfolt időszakra emlékszem, a legjobb értelemben. Rengeteget dolgoztunk, hogy egy ilyen csodálatos előadás születhessen.

Mit gondolsz az általad megformált karakterekről?

A két szerepnek köszönhettem, hogy szinte minden előadásban benne lehettem valamiképp. Gulnare egy nagyon izgalmas, különleges karakter. Igazán szerencsés vagyok, hogy ezt a szép szerepet eltáncolhattam. A másik feladatom a darabban az Odaliszkek tánca volt, ahol három lány táncol egyszerre, majd mindenki variál és végül következik a kóda. A felvételen is ebben a szerepben vagyok látható. Nagyon szerettem a kollegákkal való közös munkát, csodás emlékeim vannak már a darab próbafolyamatáról is!

Akkor nem is adódtak nehézségek?

A premier előtt nem sokkal az első szereposztás Gulnare-ja sérülést szenvedett. Így az a helyzet állt elő, hogy nekem kellett táncolnom a bemutatón. Ilyen szituációban különösen igyekszik az ember és próbál jó teljesítményt nyújtani. Végül két partnerrel is volt lehetőségem táncolni ezt a szerepet. Számomra ezért is volt különleges ez az előadássorozat, nagyon sokat lehettem a színpadon és ez fantasztikus érzés volt. Úgy gondolom, az egész együttes kivételes munkát végzett, kifejezetten szerettük ezt az előadást!

Legkedvesebb emlék? Meg lehet egyáltalán nevezni egyet?

Nagyon szerettem a jelmezeket! Emlékszem, alig vártam, hogy viselhessem őket. Talán előszőr táncoltam olyan tütüben, aminél külön volt a szoknya és a felső rész, számomra nagyon kényelmes volt. Rományi Nóra olyan jelmezeket tervezett, amikben mindenki szépnek érezhette magát! És természetesen az is csodálatos volt, hogy Anna-Marie Holmes is jelen volt végig a próbák és a bemutató során, sokat tudtunk vele is együtt dolgozni, valamint Solymosi Tamással és a többi balettmesterrel. Miattuk is maradandó emlék az egész próba illetve előadás sorozat.

Kinek és miért ajánlod az előadást?

Mindenkinek, aki szereti a szép és esztétikus látványt és a klasszikus balettet. Nem lehet behatárolni a korosztályt, mert a jó történet mellé egy nagyon izgalmas látványvilág is párosul. Biztos vagyok benne, hogy a nézőknek is éppúgy hiányzik jelenleg az élő előadás varázsa, mint nekünk, de egy ilyen produkció megtekintése felvételről is nagyon nagy élmény!

A kalóz című balett megtekinthető az Opera Otthonra keretén belül, 2021. május 1-jén.

                                                                                                                 Soltész Daniella

Folytatódik az Opera Magazin sorozata, amelyben zenei szakembereket faggatunk az aktuális operajátszási trendekről és a közönség megszólításának lehetséges módjairól. Ezúttal Csák Balázs kritikust, az Operaportál főszerkesztőjét és Farkas Zoltán zenetörténészt, a Bartók Béla Emlékház igazgatóját kérdeztük, akik az online közvetítések pozitívumairól és buktatóiról is beszéltek.

Várhegyi András cikke az Opera Magazin 2021-es tavaszi számában jelent meg.

Tallér – Szilágyi – Szöllősi: Leander és Lenszirom (2015). Fotó: Pályi Zsófia

Az előadások rögzítése nem újkeletű jelenség, ám a pandémia idején megszaporodtak az ilyen jellegű online tartalmak, sőt kifejezetten „kamerára gyártott” színházi előadásokkal is találkozhatunk, amelyeket közönség nélkül rögzítenek. Önök követnek ilyen közvetítéseket?

Csák Balázs: Ritkán követem őket. Indokolt persze, hogy legyenek ilyenek, de egy online előadás aligha pótolhatja az élő produkció élményét.

Farkas Zoltán: Muszáj volt ezzel a formával közelebbről is megismerkednem, hiszen mi is alkalmazzuk a Bartók Béla Emlékházban koncertek közvetítésénél. Az ottani kamaraterem nagyjából százhúsz fő befogadására alkalmas, a streamelés segítségével azonban sokkal szélesebb közönséghez juthat el egy-egy produkció, ráadásul utólag is elérhetőek a felvételek.

Milyen szempontból lehet érvényes alternatívája a valós színházélménynek a streamelés? Kritikusként hagyatkoznának rá?

FZ: Úgy vélem, lehet rá hagyatkozni, hiszen ma már a hangtechnikai eszközök révén nagyon jó minőségben szólalnak meg a közvetítések. Persze vannak olyan járulékos elemek, mint a hangulat vagy a közönségre gyakorolt hatás, amit nem tudnak érinteni az online előadásokra épülő recenziók, ám az előadói és a zenei teljesítményt, a rendezés találékonyságát pontosan meg lehet ítélni ezek alapján is.

CsB: Egy-két esetet leszámítva mindig elkerültem, hogy online előadásról írjak. Elsősorban az énekhangok minősége, ezen belül is főleg a volumene az, amiről a képernyőn keresztül nem kapok pontos képet, hiszen ilyenkor már „mikrofonhangokat” hallunk. És persze ott van az a nehezen definiálható fogalom is, amit az előadások légkörének nevezünk, és ami csak élőben érzékelhető igazán. Más kérdés, hogy az említettektől függetlenül a legtöbb ember számára a streamelés minden külföldi produkció esetében alternatívát jelent. Merthogy igen kevesen tehetik meg, hogy a Metropolitan vagy a Scala előadásait élőben tekintsék meg.

Pandémia idején azonban beszűkülnek a lehetőségek. Ha nem csak régi felvételeket és lemezeket szeretnénk látni-hallani, a streamelés jó (ha nem az egyedüli) opció a műfajjal való találkozásra. Hogyan látják ezt?

CsB: A élő előadás jobb, mint a streamelés. Utóbbi viszont sokkal jobb, mint az, ha egyáltalán nem lenne előadás. Arról nem is beszélve, hogy milyen sokat jelent a fellépési lehetőség az előadók számára, még akkor is, ha nincs közönség.

FZ: Ha nem lehet közönség előtti előadásokat tartani, akkor egyértelműen folytatni kell a streamelést. Ezt vallom koncertrendezőként is a Bartók Béla Emlékházban. Az előadók iránt is felelősséget érzünk, hogy a – gyakran a mi sajátos igényeinknek összeállított – műsorukat előadhassák. A zenei élet nem állhat le, így tudjuk biztosítani a túlélést. Ezt egy ideig akkor is vállalni kell, ha egyébként a rendező intézmények számára jelentős bevételkieséssel jár.

Megfigyelhetők a közvetítésekre jellemző sajátságos jegyek, eszközbeli megoldások, amelyek a hagyományos nézői élményen túl is képesek nyújtani valami pluszt?

CsB: A kamera olyan dolgokat is lát és láttat, amit mi a nézőtéren nem biztos, hogy érzékelünk. Ez egyszerre lehet előny és hátrány, hiszen a közeli képek révén többet láthatunk, viszont közben lemaradunk az egyéb színpadi történések, illetve a teljes színpadkép látványáról. Az online közvetítés során a rendező és az operatőr irányít, és dönti el, hogy mit kell éppen látnom, a nézőtéren ülve viszont én magam. Nem mindegy persze az sem, hogy a nézőtér melyik részén ülünk. A kakasülőről látottakhoz sokat hozzátehet a kamera, ami az énekes vagy a karmester arckifejezését is képes közelről megmutatni.

FZ: A némafilmek idején az arcjáték sokkal fontosabb volt, hiszen mindent azzal tudtak csak kifejezni. Most ismét felértékelődik ez a minőség, hiszen a néző sokkal közelebbről láthatja az előadókat, a lelki rezdüléseikkel együtt. Azáltal, hogy mindenki számára elérhetőek és bármikor visszanézhetőek ezek a felvételek, tulajdonképpen a műfaj demokratizálódása is megvalósul, azt viszont nem gondolom, hogy ez olyan közönséget is képes bevonzani, amely eddig nem volt érdeklődő. Egy huszonéves fiatal például csak azért nem fog megnézni egy operaelőadást, mert elég rákattintania egy videóra, ennél azért többre van szükség.

Hogyan változhat a játszási hagyomány az opera esetében? Rugalmas műfajról beszélünk vagy erősebb a tradíció tisztelete, mint más műfajok esetében?

CsB: A tradíció tisztelete és a rugalmasság nem zárják ki egymást. A múlt század avantgárd irányzatait követően a zeneszerzők ismét elkezdtek dallamosabb, könnyebben befogadható műveket írni, teret nyert a rendezői színház, fejlődik a színpadi technika, elterjedtek az online közvetítések, a rendhagyó helyszíneken rendezett előadások, „újra felfedeztük” a barokk operát. Vagyis nagyon sok minden változott, az opera nem halt meg, ugyanakkor Verdi, Puccini, Mozart és Wagner nélkül továbbra sem képzelhető el az operarepertoár. És ez jól is van így, mert többféle nézői igényt kell kielégíteni: az új művek, irányzatok és kezdeményezések mellett műsoron tartani a klasszikus darabokat és a hagyományos rendezéseket is.

FZ: Az igazi operarendezés és -játszás sosem megfelelni akar a nézői igényeknek, hanem valami érdekes alternatívát kell, hogy kínáljon. Az online közvetítések esetében például most az a lehetőség adódik az operaprodukciók számára, hogy megszabadulhatnak azoktól a sallangoktól, amelyek elvonják a figyelmet magáról az előadásról. Csak a lényeg marad meg: a zenei kifejezés és a színpadi játék. Ebben nagyon sok lehetőség rejlik!

Milyen új perspektívák nyílhatnak a budapesti és a hazai operajátszás számára a jövőben a streamelés segítségével és elterjedésével?

FZ: Talán előtérbe kerülhet egy sajátos repertoár (kamaraoperák, kortárs operák), amelyek különösen alkalmasak streamelésre. Annak idején egy rádiós hangjátékot másképp kellett létrehozni, mint egy élő színházi előadást. Ehhez hasonlítható a mostani helyzet.

CsB: Biztos, hogy sokan kedvet kaptak az online előadásokhoz, és a streamelés elterjedtebb lesz. Nem mindenki tud személyesen ott lenni minden előadáson, ahol szeretne. De azért ne szokjunk le a színházba járásról…

Nagyobb merítésben, egy-két évre visszatekintve, mely előadások gyakorolták a legnagyobb hatást önökre az Opera repertoárjáról?

CsB: Számos jó előadást láttam, és persze olyanokat is, amik nem tetszettek. Felsorolás helyett most inkább csak egy rendezőt szeretnék megemlíteni: Szabó Mátét. A pár évvel ezelőtti Don Giovanni-rendezését, amit, ha jól emlékszem, az Erkel Színházban is bemutattak, illetve Az olasz nő Algírban című operát. Minden részletében kidolgozott, átgondolt, pergő és szellemes előadások voltak ezek. Külön érdeme a rendezőnek, hogy remekül megtalálja azt a kényes egyensúlyt, amivel a konzervatívabb és a „modern” rendezésre vágyó közönség szimpátiáját is el tudja nyerni. Vannak persze más szempontok, amik egy-egy produkciót – akár a rendezéstől és az előadóktól függetlenül is – emlékezetessé tesznek, így például a ritkábban játszott operák bemutatása. Örülök, hogy láthattam színpadon az Edgart, A hugenottákat vagy a Porgy és Besst, hogy csak néhányat említsek.

FZ: A hagyományos színpadi közegben itthon a legnagyobb élményeim Kovalik Balázs rendezései voltak. Kiemelkedik ezek közül Benjamin Britten A csavar fordul egyet című operája az Erkel Színház színpadán, amelyben fantasztikusan erős rendezői ötletekkel találkozhattunk: rendkívül intenzív szimbólumként hatott, amikor a nevelőnő lassú mozdulatokkal „mézet” öntött abba a tejszerű folyadékba, amely az egész játékteret betöltötte. A közönség – még ha nem is értette rögtön, mit lát – érezte, hogy valami elementáris erejű megoldással találkozik. Szakmai „ártalomnak” köszönhetően a kortárs operák iránt érdeklődöm különösen. A Magyar Állami Operaház kortárs produkciói közül Eötvös Péter A szerelemről és más démonokról című operájának színpadra állítása volt rám a legnagyobb hatással. 

Gyakran visszatérő kérdés, hogyan lehetne új nézőket, főként a fiatalabb generációt megnyerni az opera műfajának. Önök szerint milyen megoldások segíthetnék ezt a folyamatot, mennyit és mit tehet ezért ténylegesen az Operaház vezetése?

CsB: Nem könnyű általánosítva A Fiatalokról beszélni, ahogy Az Idősebbekről sem lenne az. De persze értem a kérdést. A személyes tapasztalatom az, hogy leginkább a színházat már amúgy is kedvelő fiatalokkal lehet az operát megszerettetni. Velük is elsősorban olyan kortárs vagy 20. századi műveken keresztül, amik nem csak témájukat, de előadásmódjukat tekintve is könnyebben hozzáférhetőek számukra, és leginkább cáfolják az operákkal kapcsolatos negatív sztereotípiákat. Egy kisebb színpadon, kevesebb néző előtt, mai környezetben játszódó kamaraopera – amelyben legalább olyan fontos szerepe van a színészi teljesítménynek, mint az énekhangoknak – nívós rendezésben és jó előadói gárdával sokkal közvetlenebb, erősebb színházi élményt tud nekik nyújtani, mint egy háromórás Don Carlos a nézőtér hátsó sorából. Sokan vannak persze ma is, akik a Rigolettóval vagy a Bohémélettel való első találkozás után kezdenek el operába járni. És olyan huszonéves ismerősöm is van, aki kizárólag barokk operákat hajlandó hallgatni. Én egyébként nem értek egyet azzal a gyakran hallható véleménnyel, miszerint a musical a felelős azért, hogy a fiatalok nem járnak operába. Aki fogékony a klasszikus zene iránt, nem fog helyette musicaleket nézni, ahogy az opera és az operett közönsége is más, persze mindkét esetben lehetnek átfedések.

FZ: Ez több fronton dől el. Egy intézménynek lehetnek jó ötletei, de magára hagyott bizonyos értelemben. A zenei oktatás meggyengülését vagy a korszellem változását nehezen tudja felülírni. Amikor én gyerek voltam, sokkal magasabb szinten állt a zeneoktatás, mint manapság. Zenei általános iskolába jártam, ahol mindent megkaptam a napi énekórától kezdve a kottaolvasás biztonságán át a zene szeretetéig. Az ilyen típusú iskolák száma mára megtizedelődött.

CsB: Talán túlzásba esünk, amikor arról beszélünk, hogy az opera műfaja mára elvesztette a közönségét. Nekem úgy tűnik, megszépült a múlt. Lehet persze, hogy 150 évvel ezelőtt a munkások tényleg „az utcán fütyülték a La donna è mobilét”. Kisebb volt a műfaji konkurencia, nem volt film, és az a korszak nyilván nem fog már visszatérni. De az opera szerintem akkor is rétegműfaj volt – ha másért nem, a társadalmi rétegződés okán –, ahogy ma is. Ettől persze még nagyon fontos, hogy igyekezzen folyamatosan megújulni.

FZ: A klasszikus zenén belül az opera a populárisabb műfajok közé tartozik. Azt gondolom, még mindig presztízse van, és elég összetett műfaj ahhoz, hogy ne legyen teljesen reménytelen a helyzet. Egyrészt az elit zenéje, van tehát egy olyan közönségréteg, egy jó egzisztenciával rendelkező társadalmi csoport, akiknek hozzátartozik a státuszukhoz, hogy eljárjanak operaelőadásokra. Másrészt ott vannak azok a nézők, akik azért váltanak jegyet, mert történik valami érdekes, ami megfogja őket. A Magyar Állami Operaháznak mindkét közönségrétegre oda kell figyelnie, nem szabad belekényelmesednie abba, hogy van egy biztos bázisa, akikre építhet, mindig nyitnia kell az új nézők felé.

Mit gondolnak, milyen hatással lesz a mostani időszak a színházcsinálásra és a színházba járási szokásokra? Visszatérhet minden a régi kerékvágásba?

FZ: Borzasztó nagy igény van az emberekben a személyes kontaktusokra és jelenlétre. Én úgy vélem, hogy mihelyt elmúlik az egészségügyi szempontok miatti rettegés és kinyitnak a kulturális intézmények, újra megjelennek majd a régi koncert- és színházlátogatók. Párhuzamosan megmaradhat az online közvetítések létjogosultsága is, de nem hiszem, hogy ettől félteni kellene az élő előadásokat.

CsB: Azt gondolom, hogy ha nem is azonnal, de minden visszatér majd a régi kerékvágásba. Az emberek ismét utazni fognak, fesztiválokra, moziba és színházba járnak. Merthogy ez a természetes.

Orosz és francia szerzők műveiből válogatta a MaszkaBál-sorozat jubileumi 50., és egyben záróadásának műsorát Fodor Gabriella és Megyesi Zoltán. A két kiváló operaénekes az Opera Facebook-oldalán 2021. március 14-én 20:00 órától látható koncert előtt mesélt Csajkovszkij és preromantikus francia szerzők iránti vonzalmáról, korábbi közös munkáikról és várható további fellépéseikről is.

Nem először állnak együtt a közönség elé, milyen emlékeket őriznek a korábbi közös fellépéseikről?

Megyesi Zoltán: Valóban dolgoztunk már együtt, de sajnos nem túl sokat. Viszont az a kevés alkalom mindig nagyon pozitív emléket hagyott. A Mozart Ascanio Albában című operájában működtünk együtt a legszorosabban 2010-ben az Operaház színpadán, de kedves emlékeim vannak még egy közös Schubert-dalestről is, amit a 2011-es Schubert-maratonon énekeltünk együtt a Müpában. Ezt igyekeztünk utána többször megismételni, a mostani koncert nagyon hasonló helyzetet teremtett, ezért szerintem mindketten nagyon örültünk, hogy közösen kaptuk a felkérést.

Fodor Gabriella: Zolival többnyire hasonló repertoárral rendelkezünk, főleg Mozart- és barokk darabokban találkoztunk színpadon, de az egyik legkedvesebb élményem vele nekem is az említett Schubert-dalest volt, ami egy igazán bensőséges, szép estre sikerült. Nagyon szeretek Zolival dolgozni, mert nagyon intelligens, képzett, tanult énekes, és nagyon finom megnyilvánulásai vannak a színpadon.

Duettnek Don José és Michaëla kettősét választották a Carmenből, mennyire volt nehéz megtalálni a közös nevezőt?

Megyesi Zoltán: Sokat nem kellett rajta vacilálni. Olyan kettős ez, amit igazából már én is nagyon régóta el szerettem volna énekelni. Bár maga a szerep nincs a repertoáromon, ez a kettős Don José szerepének pont a leglíraibb megszólalásai közé tartozik. Van egy régi Caruso-felvételem is belőle, amit nagyon szeretek hallgatni. Gabi sokszor énekelte már Micaëlát, így adott volt most a lehetőség, hogy együtt előadhassuk.

Fodor Gabriella: Nagyon szerettem Micaëla szerepét, több rendezésben is énekeltem. Alapvetően a karakterek szempontjából indulok ki, nem is elsősorban az éneklés vagy az ária, hanem a tartalom, egy lelkiállapot az, amit közvetíteni akarok a nézők felé. Ennek megfelelően építem fel a karaktereimet, ami néha-néha eltér a hagyományos szerepformálástól. Micaëla szerepe hangtechnikai szempontból igen nehéz énekelnivaló, nagyon a váltóhangok körül mozog, viszont fantasztikus zene, amit nagyon jó hallgatni. Zoli többségében francia, én pedig orosz műveket hoztam erre az estére, és a kettőnk metszéspontjait végigvéve esett a választásunk Don José és Micaëla kettősére. 

Milyen szempontok alapján válogatták össze a műsoruk önálló részét?

Fodor Gabriella: Mindig is nagyon megérintett az orosz operairodalom, az első egész estés színpadi szerepem is Tatjána volt Csajkovszkij Anyeginjéből a 2004-es Miskolci Operafesztiválon. Akkor találkoztam először nagyszínpaddal, zenekarral, ami nagyon-nagyon megfogott, és egy remény beteljesülését jelentette, hogy ilyen szerepben léphettem ki a közönség elé. Csajkovszkij zenéjében is tetten érhető az a felfogás, hogy karaktereket jelenít meg. Az áriákat is rájuk építi, nem valamiféle népszerűségi szempont alapján osztja ki őket, ezért azok kicsit nehezebben fogyaszthatók, viszont nagyon sok lehetőséget adnak, hogy az ember megtalálja magát egy-egy szerep megformálásakor. Tatjána fiatal pályakezdőként talált meg, ezért nagyon nagy lehetőség volt, mert igen kidolgozott figura, akivel sok minden történik. A szerep a nővé, a felnőtté válás problémakörét járja körbe, és egyben feszegeti a kor társadalmi elvárásainak határait.

Jolantát és A pikk dámából Lizát még nem volt alkalmam szerepszerűen énekelni, de nagyon nagy élmény lenne. Teljesen más típusú figurák: Jolanta inkább egy meseszerű karakter, bár Csajkovszkij itt is a felnőtté válás, a szerelem tárgykörét járja körbe, míg a legérettebb figura Liza szerepe. A műsor felépítésénél az is a célom volt, hogy ezeket a ritkábban hallható operaáriákat is megmutassam ezen az estén, amire a közönség is egy kicsit rácsodálkozhat.

Megyesi Zoltán: Ahogy arról már esett szó, alapvetően francia operarészleteket választottam, Lenszkij áriája azonban olyan részlet, amit szintén nagyon szeretek, viszont ritkán énekelem, így ez is egy természetes választás volt.
A szempontom az volt, hogy mivel az Opera színpadán leginkább Mozart-, illetve karakterszerepeket éneklek, itt egy új arcomat is megmutassam. Mostanában sokat foglalkozom a francia koraromantikus repertoárral, amit nagyon élvezek. Ez is egy olyan része az operairodalomnak, amit általában nem ismerünk, engem pedig mindig érdekelnek a felfedezésre váró művek. Hangilag is úgy érzem, hogy ez a repertoár nekem nagyon jól fekszik, egyben egy kis továbblépés is a Mozart-szerepek irányából, de mégsem egy Cavaradossi. Hangképzés szempontjából is olyan speciális követelményeket kíván, amelyekkel úgy érzem, érdemes foglalkoznom. Vasco da Gama áriája Meyerbeer Az afrikai nőjéből ezzel együtt olyan ritkaság, ami valamennyire mégis slágernek mondható, egy ismeretlenül is ismert ária, nagyon szép dallama van. Mylio áriájával Lalo Ys királyából már nagyon rég, egészen a stúdiós idők óta foglalkozom, és ebbe a műsorba is nagyon jól illeszkedett.

Az Opera és az ország is ismét a kényszerű leállás pillanatait éli, éppen egy éve tart már ez a szerencsétlen időszak. Önök hogy élték meg mindezt, és ezzel együtt van-e kilátásuk további fellépésre, amiben a közönség viszontláthatja önöket akár az online térben?

Fodor Gabriella: Elvileg húsvéthoz közeledve Bach Máté-passióját fogjuk előadni Mendelssohn átiratában az Opera közvetítésében, ahol Zolival ismét együtt dolgozunk majd, én a szopránszólót fogom énekelni. Ezen kívül lesz egy Figaro³ című kortárs bemutató, ami ugyancsak nagy kihívásnak ígérkezik szakmai szempontból. Itt Beaumarchais Figaro-trilógiáját járjuk körbe olyan szempontból, hogy Rossini, Mozart és Darius Milhaud operaváltozatai lesznek egy estébe gyúrva, ami olyan lehetőség elé állítja az operaénekeseket – köztük engem is – hogy három különböző stílusban kell majd énekelnünk, és Rosina, a Grófné szerepét bemutatni a közönségnek. Ez énektechnikailag és színészileg is egy nagyon nagy lehetőség elmélyülni egy-egy figura lelkivilágában. 

Megyesi Zoltán: A Máté-passióban én Evangelistát éneklek, ami egyike azoknak a feladatoknak, amiért énekes lettem. Nagyon örülök, hogy ha a teljes előadás nem is, de jelentős részleteit az OperaSzerda sorozatban, ha minden igaz, közvetítjük. Az Operán kívül is, úgy tűnik, megvalósulhat néhány koncert a húsvét környékén.

Nagyon furcsa visszagondolni az elmúlt egy évre, amiért igazából nagyon hálás is vagyok. Persze, nem az elmaradt előadásokért és a bezártságért, de rengeteg lehetőséget adott az év az újragondolásra, hogy az ember tudja értékelni mindazt, amit eddig elért és megóvja magát annak a veszélyétől, hogy belefásuljon a folyamatos előadásokba. Így tudjuk újra értékelni igazán, milyen csoda is az, emberek előtt énekelni. Sokat tanultam magamról ebben az egy évben, így minden nehézséggel együtt örülök, hogy a Gondviselés minket így próbára tett, ezáltal sokat gazdagodtunk. Ezzel együtt remélem, hogy ennek hamarosan vége lesz, és visszatérhetünk a rendes kerékvágásba.

2021. március 12-én Molnár Ágnes szoprán és Szerekován János tenor válogatnak kedvenc operáikból a MaszkaBál műsorában. Operaestjükön Mozart, Donizetti, Leoncavallo, Dvořák és Selmeczi György műveiből adnak elő részleteket. Az est egyik különlegessége, hogy Molnár Ágnes nemcsak hangjával gyönyörködteti a közönséget, hanem a színpadkép esztétikájához is hozzájárult egy másik művészeti ággal, hiszen az ő fotóiból válogattak az est díszletét adó hátterekhez. A darabválasztásokról és az estre való előkészületekről is kérdeztük a művészeket.

Álltak-e korábban együtt színpadon, láthatta-e önöket együtt a közönség?

Molnár Ágnes: Operai előadásban klasszikusan nem, ám néhány koncerten szerepeltünk együtt. Egy Ave Maria-duettben énekeltünk már, amire emlékszem. A mostani munka jól telt, közös bennünk, hogy mindketten határon túli magyarok vagyunk, ez is ad egy összetartozás érzést.

Szerekován János: Többnyire koncerten voltunk csak egymás partnerei, produkcióban még nem dolgoztunk együtt emlékeim szerint.

Milyen szempontok alapján válogatták az áriáikat?

M.Á.: Nagyon fontos számomra a kortárs zene, ebben van az az irány, amerre megy a világ, és ez engem vonz. János két Mozart-művet is választott, ezért én is becsempésztem a Figaro házasságából – Susanna Rózsaáriáját. A Figaro 2.0-ban énekeltem is, ez az egyik kedvenc Mozart-szerepem.

A Rusalka egy örök szerelemszerep számomra. Bár nem az anyanyelvem, mégis jól értem a szlovák nyelvet is, ami nagy előny a cseh operában.

Selmeczi György: Bizánc – Iréné császárné áriája egyszer csak bevillant. Egyrészt kortárs, másrészt, amikor néztem ezt az operát – este volt nyilván –, de kisütött a nap, olyan gyönyörű volt, amikor megszólalt ez az ária. Vannak bennne drámai részek is, ezért mindenképpen szerettem volna a műsoromra tűzni.

SZ.J.: Elsősorban próbáltam a repertoáromat felkutatni, több verziót követően végül a harmadik variáció mellett döntöttem. Operaházi pályfutásom előtt még inkább lírai vonalon mozogtam, próbáltam visszanyúlni ezekhez az áriákhoz, aztán végül mégis inkább karakterszerepek mellett maradtam, ezekből a legszebbeket szerettem volna megmutatni. Kivételt képez a duett, ami inkább lírai műfajú.

A lírai szerepekhez kötődöm inkább, de ez most az előbb említett variációk és az idő rövidsége miatt így alakult.

Leoncavallo Bajazzók című operájából Arlecchino karakterét nem énekeltem még színpadon, jó érzés lesz megmutatni ezt a részletet is.

Hogyan alakult a duettválasztásuk?

M:Á.: Nehezen találtunk közös duettet. Kevés időnk is volt felkészülni, hiszen Jánosnak most intenzív időszaka volt. Norina szólamát most tanultam meg, erre az alkalomra. Olyat sem szerettünk volna választani, amit eddig sokszor hallhattak a nézők a MaszkaBál-esteken.

SZ.J.: Donizetti Don Pasquale című operájából Ernestót sokszor énekeltem már, kedves szerep számomra. Szegeden Gregor Józseffel is volt alkalmam egy színpadon állni ebben a produkcióban, ez az első előadásom volt, neki sajnos az utolsó.

Eredetileg Puccini Bohéméletéből szerettünk volna egy kettőst, de aztán örömmel álltunk át erre a duettre; passzolt Ági hangjához is, nagy belső érzésekkel adtuk elő.

Milyen különlegességgel találkozhatnak még a mai estén a nézők?

M.Á.: A mai este engem egy másik oldalamról is bemutat. Régóta fotózom – egy időben dolgoztam is mint fotós, de úgy érzetem egy idő után, hogy adják vissza a hobbimat –, így kicsit felfüggesztettem. Az estet színpadra állító Kováts Andreának jutott eszébe, hogy mi lenne, ha a fotóim adnák az áriák háttereit! Kezdetben megijedtem, hogy találunk-e megfelelő témákat, mert inkább szociofotókat készítettem, de aztán csak kiderült, hogy számos természetfotóm is van. Ezen izgultam a legjobban, hogy fognak kinézni a képeim díszletelemként!

Művész Úr, miben láthatja önt legközelebb a közönség?

Sz.J.: Hálás vagyok, hogy Strauss Saloméja után az István, a királyban, majd Mozart Szöktetés a szerájból című operában is játszhattam, remélem, a vírushelyzet lehetővé teszi, hogy folytatódjon ez a munkasorozat. Március végén Miklósa Erika gálaestjében láthatnak a nézők, de operakeresztmetszetekre is készülünk, kicsit később pedig Kálmán Imre Josephine császárné című művében is benne leszek majd.

Török Katalin interjúja

2021. március 10-én Megyesi Schwartz Lúcia és Bátki Fazekas Zoltán válogatnak kedvenc operáikból a MaszkaBálban. Műsorukban Händel, Mozart, Bellini, Erkel és Boieldieu művei csendülnek fel. 

Hogyan állították össze a MaszkaBál műsorát?

Megyeri Schwartz Lúcia: A MaszkaBál sorozat a vége felé jár, és kollégáim már elénekelték a repertoárunk nagy részét, nem akartam ismételni. Örömteli kényszer volt, hogy különleges áriákat válasszak. Mivel a barokk zene fontos része a pályámnak, közel is áll a szívemhez, régóta szerettem volna ebből a korból énekelni szerepet az Operában. Kleopátra áriája Händel Julius Caesarjából gyönyörű: egyszerre drámai, szomorú és virtuóz is. A második operarészletet a francia évadra tekintettel választottam. Szeptemberben mutattuk be Boieldieu Benyovszky Móric, avagy a kamcsatkai száműzöttek című operájának keresztmetszetét, amelyben egy nadrágszerepet, Stefanovot énekeltem. Nagyon megszerettem a szerepet, és ez az est jó alkalom arra, hogy az egyik megható, szép áriát kiemelve is megmutassam. A harmadik áriámat Bellini ritkán játszott alkotásából, az Adelson és Salviniből választottam – szerintem Nelly áriája a romantika egyik legszebb muzsikája.

Bátki Fazekas Zoltán: Idén lesz épp 30 éve, hogy a szegedi Kisszínházban Horváth Zoltán rendezésében játszottam először színpadon Papagenót, akit azóta több mint 100 előadásban alakítottam, 7 különböző rendezésben, itthon és külföldön is - úgy éreztem, ez kihagyhatatlan, emblematikus. És nagyon szeretem ezt figurát. Leporellóra azért esett a választásom, mert szintén régóta éneklem, és mindig örömmel alakítottam: nagyon jópofa, játékos figura.  rendezők kérhettek bátran bármit, én szívesen játszottam. Inkább csak levenni kellett belőle. A tanítványaimtól is azt kérem, hogy adjanak bele mindent. Ha túl sok, legfeljebb lefaragjuk. Volt olyan rendezés, amiben még breaktáncoltam is. Petúr bordala azért került be a műsorba, mert mindenképp szerettem volna, ha magyar nyelvű mű is szerepel benne, és ezt is énekeltem sokfelé, a Bánk bán nagy kedvencem. 

Máshogy készültek-e az online előadásra? 

MSL: Lassan ebbe is bele kellett tanulnunk. Nem olyan jó érzés, mint közönség előtt, mert szeretem érezni a visszajelzést, energiát, ami minket ugyanannyira feltölt, mint ahogy mi töltjük őket. Persze a mostani helyzet ezt követeli meg, mi pedig örülünk a lehetőségnek és annak, ha ezzel adhatunk valamit. Az is hasznos, hogy erre extrán kell készülni, és kellenek a célok, az újabb feladatok, szintek, amiket meg kell ugrani. És így olyan áriákkal is tudok foglalkozni, amikre eddig nem volt időm.

BFZ: Számomra a felkészülés majdnem ugyanaz: zongorás próba, skálázás, helyszíni próba. Mi a fények miatt nem is mindig látjuk a közönséget, de ha nem látnak, én akkor is ugyanúgy játszom, persze nem ugyanaz, de megpróbálom ugyanúgy. Fontos, hogy legyenek benne érzelmek, művészi legyen és hangilag is jól sikerüljön. A színvonalat élő, nem élő, színpadi és online előadásban is hozni kell. 

Hogyan élik meg a vírusidőszakot?

MSL: Nagyon tanulságos és bízunk benne, hogy minél hamarabb vége lesz. Nálunk az egész család viszonylag enyhe tünetekkel átesett a víruson. Az elmúlt időben többet voltunk együtt, és ez persze jó, de azért már szeretnénk visszakapni az életünket. Négy gyerekkel nincs választás, mindent meg kell oldali, eddig is muszáj volt összeegyeztetni az énekléssel. Az nagy kihívás, hogy mind a négyen otthon tanulnak. Eddig nagyon bizakodó és pozitív voltam, annak ellenére, hogy tavaly tavasszal több mint 40 koncertem elmaradt, amiket újra és újra el kellett halasztani. Mostanra viszont ezek többnyire végleg elmaradtak és nincsenek új felkérések, nagy a bizonytalanság. Az éneklés olyan, mint a sport - szükséges a mindennapi gyakorlás, a skálázás, de ez persze nem ad akkora örömet, mint egy előadás.

BFZ: Felértékelődnek az értékek: a család, az otthoni dolgok, az egészség, a művészet is felértékelődik, mert kevesebbet kapunk belőle, kevesebb a találkozás. Ilyenkor a templomi éneklések is nagyobb visszhangot kapnak. A közösségi oldalamon elkezdtem egy sorozatot, amiben hetente-kéthetente felrakok számokat, verseket, dalokat, megzenésített verseket az ismerőseimnek. Ezekre sok pozitív visszajelzés jön és nekem is feladatot ad. Így tudom magamat topon tartani, és muszáj a hangot karbantartani. Minden olyan eszközt meg kell ragadni, amivel ebben a nehéz helyzetben a művészetek iránti érdeklődést fenn lehet tartani.

Francia szerzők művei mellett Mozart, Donizetti, Puccini és Richard Strauss műveinek részletei is felcsendülnek Heiter Melinda és Fülep Máté 2021. március 7-i adásában. A két fiatal operaénekes az Opera Facebook-oldalán 20:00 órakor kezdődő koncert előtt mesélt többek közt a műsorválasztás szempontjairól, korábbi közös munkáikról, valamint a várható következő fellépéseikről.

Milyen produkciókban léptek fel korábban közösen, és hogyan választották ki az est műsorát?

Fülep Máté: Elsősorban fiatalon versenyeken, kurzusokon találkoztunk először, de nagyon örülök, hogy az elmúlt években erre már a színpadon is egyre többször mutatkozott alkalom. Az egyik első találkozásunk, amire emlékszem, Hamari Júlia mesterkurzusa volt Stuttgartban, még 2008-ban.
Mikor Melindával beszéltük a műsort, biztosak voltunk benne, hogy Mozartot szeretnénk közösen énekelni, mert a zenei világa közel áll hozzánk. Azért is örülök, hogy a Così fan tutte duettjét elő tudjuk adni, mert ebben a darabban mindketten otthonosan mozgunk, a szereplők fiatalok mint mi és Mozartot mindig öröm énekelni. Dorabella és Guglielmo kettősére azért is esett a választásunk, már egy kisebb koncertszerű keresztmetszetben tavaly ősszel már léptünk fel benne közösen. Guglielmo szerepét egyébként eddig kétszer énekeltem színpadon, egyszer Máltán, egyszer pedig a gödöllői kastélyban.

Heiter Melinda: Mátéval azt hiszem, először egy Figaro házassága-produkcióban léptünk színpadra, ugyancsak még 2008 környékén, ahol ő Figarót, én Cherubinót énekeltem. Később az Opera színpadán a Traviata-premier kapcsán találkoztunk együtt, ő D'Obigny márkit énekelt, én pedig Flora Bervoix-t. Ezen kívül még kisebb közös koncertekre emlékszem.
Dorabella az egyik kedvenc szerepem, először 2009-ben a Miskolci Nemzeti Színházban énekeltem Ernö Weil rendezésében. Szintén ebben a szerepben debütáltam az Operában is 2012-ben, és volt egy beugrásom is Dorabellaként 2015-ben az esseni Aalto-Theaterben. Az operát és a figurát is nagyon szeretem, kicsit végig is kíséri a pályámat, ezért örültem, hogy megcsinálhatjuk most ezt a duettet.

Milyen szempontok szerint válogatta a műsorát?

Heiter Melinda: Mozart mellett a francia repertoár is közel áll hozzám, egyrészt, mert illik a hangfajomhoz, másrészt, mert beszélek franciául, így a kiejtés sem okoz nehézséget. A hugenottákból Urbaint az Operában is énekeltem, ez adta az ötletet, hogy az áriáját most is elővegyem, a Rómeó és Júliából pedig Stephanót ugyan még nem énekeltem színpadon, de ezt az áriát is szívesen tartom a repertoáromon. Az Ariadné Komponistája pedig egy szerepálom, már régóta tanulmányozom, ezt szintén nagyon szívesen énekelném színpadon.

Fülep Máté: Több hét szünet után épp elkezdtem januárban ismét énekelni és énekelni az új feladatokra, amikor, megkaptam a felkérőt a MaszkaBálra, úgyhogy ez is meghatározta, miket fogok előadni. Ezek mind olyan szerepek és áriák, amiket színpadi produkcióban teljes terjedelmében még nem énekeltem, de foglalkoztat a zenei világuk.
Donizettitől eddig Belcorét énekeltem a Szerelmi bájitalból, míg Malatesta szerepe a Don Pasqualéból egy vágyálom, és olyasmi, ami a hangfajomhoz teljesen passzol. Thomas Hamletje és Puccini Edgarjából Frank szerepe pedig egyfajta megelőlegzése annak, ahova úgy gondolom, hogy eljuthatok, és amiért dolgozom a tanárnőmmel, Markovics Erikával. Mindkettő ritkaságnak mondható: Thomas darabja csaknem 100 éve nem szerepelt az Opera repertoárján. Hamlet áriája fantasztikus. Nagyon örülök ezeknek a műveknek, mert általuk egy izgalmas és színes műsort tudunk bemutatni. Külön köszönöm a munkát Dallos Erikának, akivel nagyon hasznos volt a közös munka.

Lassan egyéves évfordulójához érkezik a lezárások kezdete itthon, hogyan élték meg az elmúlt évet és milyen fellépéseik vannak kilátásban, ha két hét múlva újraindulhatnak a színpadi próbák is?

Heiter Melinda: tavaly pont akkor kezdődött volna nagyon sok darab próbaidőszaka – Don Carlos, Parsifal, majd A hugenották – aminek a lezárások keresztbe tettek. Most szerencsénk volt, pár hete a Don Carlos premierje rendben lement, amiben Tebaldót alakítottam, aztán most a Parsifal maradt félbe megint, illetve még A hugenották lett volna ismét, ami most várhatóan koncertszerű keresztmetszet formájában valósul majd meg.

Fülep Máté: Most, hogy ismét leáll az élet, erre már rendesen fel vagyok készülve, annál is inkább, mert tavaly egész nyáron a Szent Margit kórházban dolgoztam főállásban, mint vérszállító, illetve foglalkoztam COVID-tesztek kiszállításával is. Mindez egy nagyon felemelő, szép élmény volt. Most Istennek hála a Ment meg, Uram! előadása múlt szombaton még szerencsésen lement online közvetítésben. Ami még idén rám is vár, az A hugenották előadása, illetve lett volna A kairói lúd, avagy A rászedett vőlegény de igazából én már túltettem magam azon, hogy azon keseregjek, mi múlt el vagy mi nincsen. Most annak örülök, hogy ez a MaszkaBál megvalósulhatott. Operán kívül egy húsvéti közvetítésben veszek részt. Abban reménykedem, hogy a májusi előadások már létrejöhetnek, de igazán őszintén abban bízom, hogy szeptemberre helyreáll az élet, és kicsit visszarázódunk egy újfajta rendbe, amiben elindulhat az opera is, és bízom egy nagyon szép, új évadban.

A 2021. március 5-i MaszkaBál adásában két olyan népszerű énekes ad áriaestet, akiket az OperaSzerda-sorozat nézői már több keresztmetszetben is láthattak. Keszei Bori és Balczó Péter Monteverdi és Mozart műveiből, valamint a 19. század operairodalmából válogatnak. Darabválasztásukról, színpadi találkozásaikról és élményeikről meséltek az estet ajánló interjúban.

Fotó: Nagy Attila

Mikor volt az első közös színpadi megjelenésük, találkozásuk?

Balczó Péter: 2010-ben a Szegedi Nemzeti Színházban, amikor a Traviatát játszottuk. Az egy jelentős mérföldkő volt az életemben, azt gondolom, akkor lettem operaénekes. Ekkor találkoztam vele először emlékeim szerint, utána az Operában több alkalommal is volt alkalmunk együtt énekelni, például a szerdán közvetített A tisztességtudó utcalányban is.

Keszei Bori: A Szegedi Nemzeti Színházban külön szereposztásban, a Traviatában játszottunk 2010-ben, de szerintem Donizetti Szerelmi bájitala volt az első közös munka. Több darabban voltunk együtt ezt követően is: Verdi Falstaff című operájában, Mozart-művekben, sok dolog hozott már össze minket Petivel.

Mi alapján választották a szólószámaikat?

Keszei Bori: A legelső szempont az volt, hogy olyan szerepekből hozzak részleteket, amelyekben jelenleg engem a Magyar Állami Operaház foglalkoztat. Az egyik az idei évad bemutatójából egy különleges Monteverdi-opera, Almási-Tóth András rendezésében, Poppea megkoronázása címmel, ahol a címszerepet alakítom. Onnan szerettem volna mindenképpen hozni egy részletet, egyrészt mert teljes próbafolyamatában végig dolgozhattam ebben, másrészt nagyon tetszik a zenéje, amit Bella Máté dolgozott át.

A másik ritkán játszott mű, ami Szentpétervárra is eljutott, A kairói lúd című opera, ami egy befejezetlen Mozart-darab. (Operakeresztmetszetként is láthatták a kedves nézők ősszel a darabot - a szerk.). Ezeket mindenképp szerettem volna az Opera különleges repertoárjából bemutatni. Egyébként is szempont volt – a MaszkaBál sorozat eddigi szériájára visszatekintve –, hogy ne legyen ismétlés a repertoáromban, és unalmas se legyek.

A harmadik műsorszámnál fontos volt az is, hogy magamat is meglepjem egy újonnan megtanult részlettel, amit én sem énekeltem eddig. Ezért választottam Ruszalka áriáját, amit erre az alkalomra tanultam meg. Tehát különleges legyen, új is legyen és az Operaház kötelékébe való darabok is legyenek.

Balczó Péter: Ezeket az áriákat éneklem szívesen. Az első műsorszámom Mozart: Don Giovanni – Don Ottavio áriája az I. felvonásból, ezt a szerepet tíz éve énekeltem először külföldön. Nagyon szeretem, de itthon még nem adtam elő. Mondjuk azt, hogy ez a múltam.

Következő áriám Verdi: Rigolettojából – A Herceg áriája. Ezzel a szereppel volt egy rossz emlékem, de Szegeden és Debrecenben sikerrel álltam vele színpadra.

A harmadik produkció Massenet: Werther című művéből Werther áriája, ezt az esti MaszkaBálra tanultam meg, előtte sosem énekeltem még. Ez a jövőm. Romantikus alkatnak érzem magam, ezért választottam ezeket a műveket.

Mi alapján választották a duettet?

Keszei Bori: A már említett Szerelmi bájital is felmerült, gondolkodtunk a West Side Story egy részletén is, de nagyon örülök, hogy végül Verdi: Traviatája mellett döntöttünk, mert úgy gondolom, nehéz a stream műfaja miatt egy művészi pluszt adni a produkciókhoz. Mi, operaénekesek nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy steril körülmények között énekeljünk. Úgy éreztem, ennél a duettnél elemelkedtünk a színpadtól is kicsit, és megszületett az a plusz érzés és élmény.

Balczó Péter: A Traviatát nagyon sokszor és sok helyen énekeltem a világban. Jelentős szerep Alfredo az életemben, talán ezt énekeltem a legtöbbet a pályám során. Maximális egyetértésben választottuk ezt a duetett.

Hol láthatják önöket a nézők legközelebb az Opera előadásai között?

Keszei Bori: A rajnai sellők című különleges opera online közvetítésében Armgard szerepében láthatnak a nézők, március 20-án.

Balczó Péter: Március 27-én Miklósa30 – Miklósa Erika jubileumi gálaestjén találkozhatnak velem a virtuális térben a nézők.