Életének 92. évében, 2021. március 4-én elhunyt Palcsó Sándor kétszeres Liszt Ferenc-díjas operaénekes, a Magyar Állami Operaház Örökös Tagja. 2019 őszén ezzel a kedves szöveggel köszöntötte Ókovács Szilveszter főigazgató úr Palcsó Sándor operaénekest, a művész 90. születésnapján.

Gyüdi Melitta protokollfőnök köszönti Palcsó Sándort, 90. születésnapján 

"Tisztelt Művész Úr,

Kedves Sanyi bácsi,

Kedves Családtagok, ünneplő kollégák és rajongók!

Nemzedékének legendás karaktertenorját ünnepeljük ma. Olyan operaénekest, akinek pályája valóban párját ritkító, egyike a legsokoldalúbb művészeknek. Elég csak sokszínű repertoárján végigtekintenünk: az általa kifejezetten szeretett vidám szerepek, Pedrillo és Basilio mellett a Bánk bán Ottója és V. László az Erkel-darabokban, a Saloméban Első zsidó és Heródes is, a Turandotban Pangot és Pongot is énekelt, a Pillangókisasszonyban Császári biztos és Yamadori. Országosan operettszerepei tették híressé, de olyan nagy kortárs zeneszerzők támaszkodtak Palcsó Sándor muzikalitására, mint Szokolay Sándor, Petrovics Emil, Mihály András és Ránki György. Ki ne felejtsük a sorból Kukorica Jancsit, Mimét, Logét, Cassiót és Sportin’ Life-ot és még hosszan sorolhatnánk. A karakterszerepek kis skatulyáját ládává bővítve lett kiváló Pelléas, valamint Albert Herring, ez utóbbi – egy kortárs nyugati szerző magyarul előadott műve – akkoriban annyira új volt, hogy rögtön berobban vele a hazai zenei közéletbe.

Mai szemmel elképesztő számokat látunk operás karrierjét áttekintve: a dalszínházban töltött 29 évben 63 mű 68 szerepét énekelte, összesen 1432 előadáson. Legtöbbször (92 alkalommal) a vidám Pedrillóként állt nálunk színpadra. Összességében azt mondhatjuk: ez a teljesítmény, ez az előadásszám példátlan az Opera hosszú történetében.

Híresen kiváló színészi adottságokkal megáldott művész, aki a legkisebb figurákból is főszerepet varázsolt a színpadon. Szeretett elbújni egy-egy maszk mögé, eggyé vált a szereppel, átlényegült minden egyes alakítására. És tette ezt úgy, hogy minden szerepformálása „palcsós” volt, nem másolta az elődöket, hanem a történetnek utánaolvasva saját maga építette fel a karaktert, és a jellem kívánalmainak adott esetben még a hangtechnikát is alávetette. Ma már ez nincs, vagy nagyon ritka: aki önmagára képes reflektálni, zokszó és keseredés nélkül felismerni saját tálentumát, és az adott szerep szolgálatába meri állítani a voce színét. Bámulatos, ma pláne az.

És kevés olyan elvhű művészt ismerünk, mint Sanyi bácsi. Az önazonosság, a humor és a felkészültség kivételes egyvelegét ajándékozta közönségének és pályatársainak minden alakításával és a színpadon kívül is. És ezt nem tudjuk eléggé megköszönni neki."

* Életének 92. évében, 2021. március 4-én elhunyt Palcsó Sándor kétszeres Liszt Ferenc-díjas operaénekes, a Magyar Állami Operaház Örökös Tagja. Emlékét megőrizzük.

https://www.opera.hu/hu/elhunyt-palcso-sandor-operaenekes/

2021. március 3-án a francia kultúrkörhöz tartozó egyfelvonásos operák keresztmetszetét láthatják az az OperaSzerda programjában az érdeklődők. Lendvay Kamilló A tisztességtudó utcalány és Camille Saint-Saëns A sárga hercegnő című darabjainak legjobb részleteit 20:00 órától közvetíti az Opera a Facebook-oldalán és az Origón. A produkciók kivonatában szereplő művészek közül Keszei Bori, Balczó Péter és Szemere Zita mesélt a karakterekről, a nem mindennapi zene és a különleges téma kapcsolatáról.

Fotó: Ligeti Edina

Modern és kevésbé könnyed történetet tár elénk A tisztességtudó utcalány, nem is igazán klasszikus operai téma, mégis az operára jellemző lelki vonulatokkal foglalkozik. Milyen karaktereket formálnak meg a darabban és hogyan jeleníthető meg a kegyetlenség teljes mélységében keresztmetszetként?

Balczó Péter: A szenátor (Káldi Kiss András) gyermekét, Fredet alakítom, aki maga is a szenátor gyermekeként definiálja magát. Megvezeti és fondorlatosan tőrbe csalja Lizzie-t. Nagyon erős és furcsa zeneiség és sztori. Most zongorakísérettel adjuk elő a részleteket, de amikor három évvel ezelőtt zenekarral játszottuk, akkor egészen filmes jellege is volt. Megjegyezhető dallam minimális van benne, nehezen énekelhető és tanulható, de ez mindig izgalmas kihívás. Ehhez a nyers, naturális zenéhez a 2017-es színpadi változatban Székely Kriszta őszinte, tiszta játékmódot kért, ami jól illik a karakteremhez.

Keszei Bori: Rövid, egyfelvonásos darab lévén nehéz kivonatosan átadni ezt az operát. Véleményem szerint a megváltozott keretekhez alkalmazkodni is az, hiszen a rendezés merész, a zene modern, ezt átvinni statikus, koncertszerű formába kihívásokkal teli.  Azokat a jeleneteket, amikor két rendőr vallat, amikor kínoznak, vagy erőszakot tesznek – ezeket most mind a zene kell, hogy érzékeltesse –, és ilyenkor még nagyobb felelősség hárul arra, hogy kifejezőbben adjuk át a mondanivalót. Ez nem egy Mozart vagy Puccini-mű, ahol a dallam átviszi magát. 

Hogyan ültethető át pusztán hangra az előbb említett könyörtelenség, hiszen most koncertszerű előadást láthatnak a nézők?

Keszei Bori: A zene a modernsége okán segíti a szituációkat, sokszor zajhatásokról van szó, amelyek átbillentik az énekest is a prózai létbe. A dallamfoszlányoknak többletjelentése van, a karakterem kétszer énekel egy-egy dallamosabb részt, mindannyiszor a szerelmét vagy a vágyát fejezi ki. Az alapszituáció: az erőszak, a rasszizmus, a világ kegyetlensége leképeződik a zene kegyetlenségében és elidegenedett mivoltában is. Muszáj tehát a prózai szituációkból kiindulni, nem a zenéből. Óhatatlanul visszagondolok Székely Kriszta rendezői munkájára, aki az életszerűséget akarta kihozni belőlünk, emlékeimben ehhez nyúlok most vissza.

Igazán intenzív időszak áll Balczó Péter mögött, a Szöktetés a szerájból című opera után a Mester és Margaritában játszhatta a Mester és Jésua szerepét, majd a Ments meg, Uram! (Dead Man Walking) következett. A Mester karaktere igazi hős és beavatott, szemben Freddel. Mi segít egy ennyire eltérő szerep megformálásában?

Balczó Péter: Szeretek eszköztelenül játszani, amire szép lehetőséget kaptam a Mester és Margaritában Jesua szerepével. Iván szájából elhangzik az, hogy „Szelíd volt ő és rendíthetetlen.” Ehhez az alaptanításhoz csatlakoztam és vallom azt most is, hogy belső töltettel kell játszani, hogy elég legyen a „semmi”, amivel megteremtődik az erő.

Szabadnak és függetlennek hisszük magunkat, aztán kiderül, hogy mégsem tudunk a legjobb belátásunk szerint cselekedni, ahogy látjuk az operában. Mit gondolnak erről és mit jelenthet ez a néző számára?

Keszei Bori: Az ember azt hiszi, hogy szabad akarata van, de ez illúzió. Számomra ennek a darabnak az a csodálatos mondanivalója, hogy bár megalázóan bekorlátozva éljük életünket, mégis vannak a legnagyobb nyomorúságban pillanatok, amikor túl tudsz lépni önmagadon. Bizonyíthatod, hogy az emberségnek, a tisztességnek értelme van. Legalább azért, hogy a másik szemébe tudj nézni. Lizzie ezt tudja meglépni az élete legmélyebb pillanatában. Ez adhat egy reményt mindenki számára – különösen az elmúlt egy év szabad akarat teljes mellőzésének tükrében –, hogy ami rajtunk múlik, azt meg lehet tenni.

Balczó Péter: Nem tudom, hogy szabadok vagyunk-e, de a mondat elejében talán benne van a válaszom. Van egy mondás, amit egy kollégámtól tanultam, és itt beemelném: „Rabságban a szabadság.” Ha túl akarsz élni, akkor meg kell felelned a társadalomnak, ez egy erős gondolatisága a darabnak. Kell tudnia az embernek, hogy meddig mehet el.

Milyen részletek hangoznak el a keresztmetszetben és miről szól A sárga hercegnő?

Fotó: Ligeti Edina

Szemere Zita: Kálvin Balázs szerkesztette az estet, és nagyon kevés részlet marad el az egész egyfelvonásos műből. Székely Kriszta 2015-ös rendezése együtt élt a zenei anyaggal, magam sem tudok elvonatkoztatni ettől; a rendezői koncepció mentén építjük fel a keresztmetszetet is.

Kornélis és Léna egy nyomasztó közegben élő pár, ahol a fiú kábítószerfüggő, de a lány kezdetben nem tud róla. A férfi egy japán nőt képzel el maga elé delíriumos állapotaiban, amikről feljegyzéseket készít. A lány megtalálja a fiú látomásbéli írásait („belemerevedik a vágyam”, „szolgáddá tettél”), ám kezdetben félreérti az üzeneteket. Léna megelégeli a történteket, végül ebben a rendezésben maga is a kábítószerbe menekül.

Viszonylag eszköztelen koncertszerű keretek között valósul meg a darab, milyen fogódzók segítik a történetmesélésben?

A történet is szabdalt, érzékeny témát ábrázol az opera, a zeneisége is nehéz a műnek, de a szövegtől minden érthetővé válik. A magyar szövegbe kapaszkodom, árnyaltabban tudom kifejezni magam az anyanyelvemen, ettől színesebb az egész.

Török Katalin interjúja

A 2021. február 28-i MaszkaBálon egy basszus és egy bariton, Fried Péter és Káldi Kiss András válogatnak kedvenc olasz, orosz, francia és német operáikból. Áriaestjük 20:00 órától látható a Facebookon és az Origón. Az estre való felkészülésről, a műsorszámok válogatásának szempontjairól és a közeljövőről is kérdeztük a művészeket.

Mi alapján állították össze az áriaest műsorát?

Káldi Kiss András: Jó kérdés, ugyanis teljesen más műsort állítok össze egy vidéki kisebb játszóhelyen, mint az Operában – az előbbiben inkább jól ismert, magyar áriákat választanék, például a toborzót a Háry Jánosból vagy Petúr bordalát. Most az elsődleges szempontom az volt, hogy olyan szerepeket hozzak, amelyeket énekeltem a Magyar Állami Operaházban. Ne a vágyálmakról szóljon, hanem tükrözze az itteni pályámat. A másik faktor pedig az volt, hogy ne a könnyű áriákat mutassam meg. Anyegint, Escamillót és Malatesta doktort is énekeltem sokszor az Operában. Úgy éreztem, úgy dukál, ha ezeket adom elő.

Fried Péter: Az egyik szempontom az volt, hogy a szívemhez közelálló darabok legyenek. Másrészt mindegyikhez szép emlékem fűződik. Az egyik első külföldi beugrásom egy franciaországi Varázsfuvola volt, ebben énekeltem Sarastrót. Ez nem sokkal a Zeneakadémia elvégzése után történt – a szerepet magyarul tanultam meg az egyetemen, de a felkérésre rögtön rávágtam magabiztosan, hogy németül is tudom. Nizzában viszont kiderült, hogy a prózák nem németül lesznek, hanem franciául! Szerencsére lerövidítették és minden oszlopon, díszleten, sőt a kollégák hátán post-iton is rajta volt a szövegem. Az előadás nagy siker volt – már másnap írtak róla a helyi lapok. Ezután vissza-visszatértem Dél-Franciaországba. Az egyik marseilles-i előadás során szóltak, hogy Montserrat Caballé gálakoncertjét tartják, és megbetegedett az a basszus, aki a koncert első felében fellépett volna – be kéne ugranom helyette. Ezen a koncerten énekeltem Fiesco áriáját. Montserrat Caballé az előadás után azt mondta, hogy sose felejtsem el azt a szívet, amellyel énekelek, mert a közönségnek erre van szüksége. Meghívott a mesterkurzusára, ahol a kezembe nyomott egy cetlit, rajta egy névvel és telefonszámmal. Hihetetlen volt!... a neves olasz basszus: Paolo Montarsolo neve állt rajta. Néhány napig gyűjtöttem a bátorságot, majd felhívtam, bejelentkeztem nála. Ő azt válaszolta, hogy ha Montserrat Caballé engem ajánlott, akkor biztosan érdemes velem foglalkozni. Tőle sajátítottam el egy új légzési technikát és az olasz bel cantót is, később több mesterkurzusán is részt vettem.

A másik ária Hans Hotter német basszbaritonhoz kötődik, akinek a mesterkurzusán részt vettem 1987-ben a Bécsi Zeneakadémián. Több alkalommal is visszatérve hozzá, tőle tanultam meg a német deklamációt, a német dal technikáját, és ő volt, aki Henrik király áriáját ajánlotta nekem, mivel ez még közel van az olasz bel cantóhoz. Hotter azt vallotta, hogy a német éneklés akkor válik nehézzé, darabossá, ha elfelejtjük az olasz technikát hozzá. Amikor később, Katharina Wagner rendezésében 2004-ben színpadra került az Operaházban a Lohengrin, akkor már nem volt idegen tőlem a szerep. Katharina Wagner azt mesélte, hogy már a dédnagyapja, Richard Wagner is üdvözölte 1848-as európai szabadságharcokat, és ez az eszmeiség lelkesítette őt is a rendezésében, amelynek alapja az 1989-es rendszerváltoztatás. Ebben az előadásban Marton Éva partnere lehettem, akitől sokat tanultam, például azt, hogyan kell a rendezőkkel és a karmesterekkel konfliktust kerülve dolgozni, és arra is tanított, miként kell az előadás szakaszai között pihenni, és felkészülni a következő részekre.

Koncsak kán áriája pedig Jevgenyij Nyesztyerenkóhoz fűződik, akinek számos mesterkurzusán részt vettem Magyarországon és Bécsben is. Ő javasolta ezt az áriát nekem, mert úgy érezte, hogy az orosz szöveg sokat fog nekem segíteni a hangképzésben is. Másrészt ez egy olyan ária, amelyben sok színt kell megmutatni, és úgy gondolta, hogy ez oldana rajtam. Ebben az áriában meg tudjuk mutatni a hangunk lehető legteljesebb skáláját, rengeteg hangszínt és dinamikát… Ez az az ária, amiben tulajdonképpen minden van: líraibb, drámaibb és hősiesebb rész is. Sokat ki lehet hozni belőle.

Három nagy formátumú mesterhez fűződik tehát mindegyik ária – kívánom, hogy a mostani diákoknak is legyen ilyen élményben részük. Mindegyiküktől megtanultam annak a fontosságát, hogy a szöveg anyagismeretét összekapcsoljuk a hangi megvalósítással és mindez úgy a bensőnkké váljon, hogy a közönség ne vehesse észre, milyen munka áll mögötte.

Hogyan esett a választásuk erre a duettre?

Káldi Kiss András: A Don Pasquale hadaróduettjét javasoltam, basszus-bariton duettben az volt az első, ami beugrott. Végül a Simon Boccanegra mellett döntöttük, amit nem bánok, mert így legalább egy kicsit megismerkedtem ezzel a darabbal, hacsak egy duett erejéig is. Anyegint és Három nővért is csináltunk együtt Fried Péterrel, nagyon szeretek vele dolgozni.

Fried Péter: Először arra gondoltam, hogy valamilyen vidámabb duett lehetne, de mégis a katartikus lezárás mellett döntöttem. Ez Andrásnak is tetszett.  Ez a duett van olyan hosszú, mint egy ária, és az opera cselekménye szerint pedig mindkét szereplő részére ez egy megrendítő lezárás, és a történetből kiragadva is szép élmény a hallgatóknak.

Másképp készültek-e a kamerás felvételre?

Káldi Kiss András: Ilyet még nem csináltam sehol. Nagyon furcsa helyzet: olyan, mintha koncert lenne, közönségnek éneklünk, de nincsenek ott, és az egészet rögzítjük, viszont ismétlésre nincs lehetőség. Ezt erősítettem magamban is, hogy csak egy lehetőség van, ez nagyon nehéz. Koncerten kicsit más, ott ha hibázunk, az nem marad meg, elfújja a szél. Ráadásul eltelt egy év, szinte előadások nélkül, és ebben nem is a hang megtartása igazán a nehéz, hanem lelkileg nagyon kihívás. Ennek a pályának legalább az 50 %-a a mentális kondíció, nem a fizikai erőnlét.

Fried Péter: Pontosan erre nem is lehet felkészülni. Furcsa például az, hogy a teremben teljes a sötétség. Szokatlan a hangosítás is, nagyon fontos volt ezt előre kipróbálni. A koncert előtt nem szabad érzelmileg kimerülni. Muszáj hideg fejjel próbálni és figyelni a körülményeket, aztán az előadásra tartogatni azt, hogy a közönségnek közvetíteni tudjuk az érzelmeket. Szerintem érzi is a közönség a különbséget aközött, ha valaki csak sterilen énekel, vagy ha valaki mindent belead. Mi próbálunk szívet-lelket beleadni. Próbáltam elképzelni, hogy ott van a közönség. A lényeg, hogy a szerep kössön le, és ne azzal foglalkozzam, hogy milyen a studiótechnika. – az legyen a műszaki szakemberek dolga.

Milyen produkciókban láthatjuk legközelebb?

Káldi Kiss András: Lendvay Kamilló A tisztességtudó utcalány című operájának online keresztmetszetében Clark szenátor szerepét éneklem legközelebb, március 3-án az OperaLive sorozatban lesz látható az előadás.

Fried Péter: Március 13-án az Opera Otthonra sorozatban lesz a tavaly őszi Monteverdi Poppea megkoronázása teljes előadás közvetítése – nagyon izgalmas, hogy hogyan sikerült a felvétel. Tavaszra tervezzük Purcell A tündérkirálynő című operáját és Debussy Pelléas és Mélisande-ját, ezt már nagyon tanulom, megyek franciaórára is, mert minden szerepet szóról szóra, hangról hangra tanulok meg. Arkel nehéz szerep, mert monológszerű, ez prozódiailag is kihívás. Előkészítő fázisban vagyok, de az idő repül – nagyon várom az előadást!

Olasz, orosz és francia nyelvű áriák is felcsendülnek 2021. február 26-án Schöck Atala alt és Cseh Antal basszbariton áriaestjén. Mozart és Bizet népszerű darabjai mellett az orosz operairodalom remekeiből, valamint ritkábban hallható olasz művekből válogatnak az Eiffel Műhelyház háziszínpadán. A közvetítés 20:00 órától látható a Facebookon és az Origón. Az estre való felkészülésről, a műsorszámok válogatásának szempontjairól és a közeljövőről is kérdeztük a művészeket.

Fotó: Nagy Attila

Milyen régre nyúlnak vissza az első közös szakmai élményeik? Hol szerepeltek együtt először?

Schöck Atala: Évekkel ezelőtt a Háry Jánosban dolgoztunk együtt, valamint ősszel egy OperaSzerda alkalmával a Székely fonó-keresztmetszetbe ugrott be Toncsi, mert Haja Zsolt kollégánk beteg lett. Valahogyan eddig mindig Kodály-mű hozott össze minket egy-egy előadásban.

Cseh Antal: Az első közös emlékem –  akkor én még a Szegedi Nemzeti Színházban kórustag voltam –, hogy Gounod: Faustjából énekli Atala Siebel szerepét. Akkor hallhattam őt először. Utána többször is szerepeltünk együtt, például a Háry Jánosban az Erkel Színházban, és a Székelyfonót említem én is. Nagyon jó együtt dolgozni Atalával, gyorsan megtaláljuk a közös hangot. 

Mi alapján válogatták össze az est szólószámait?

Schöck Atala.: Nem olyan könnyű úgy összeállítani egy ilyen típusú műsort, úgy, hogy nekem már volt egy önálló operaestem, és most újabb három rám jellemző áriát kellett találnom. Sok szempontnak kell megfelelni: nem szerettem volna, ha olyan áriák mellett teszem le a voksomat, amelyeket korábban többen választottak. Fontos az is, hogy változunk az évek alatt, hiszen nem úgy énekel az ember, mint húsz évvel ezelőtt, és a felkészülés ideje is döntő tényező.

Biztos voltam benne, hogy Carmen – Seguidilla áriája rákerül a listámra. Azt láttam, hogy ezt nem sokan építették be a MaszkaBál-estekbe, és szerettem volna a drámaival szemben a könnyedebb oldalamat megmutatni.

Szerettem volna továbbá oroszul is énekelni, hiszen ezen a nyelven olyan gyönyörű repertoárt tudunk megmutatni, ami igazán különleges. Paulina áriájához kivételes kötődésem van. Ezt a szerepet a Pikk dámából tizenévvel ezelőtt énekeltem, akkor még Jurij Szimonov volt a darab karmestere, akivel sokat dolgoztunk ezen az árián külön is. Most elővettem, kinyitottam a kottát és benne voltak a Jurij Szimonov beleírásai, úgyhogy egészen elérzékenyültem. Tavaly az első COVID-hullám idején lett volna vele egy koncertem, de sajnos ez nem jött létre, remélem, tudjuk pótolni majd.

Donizetti: A kegyencnő – Leonóra áriáját főiskolás koromban énekeltem utoljára, és ez most nagy kihívást jelentett. Igen klassz mezzo-főszerep ez, jó lesz megmutatni, hogy egy bel canto áriában hogyan érvényesül a hangom. A műsorban három különböző nyelvű ária hallható így, ami külön öröm számomra.

Cseh Antal: A szólamtársaimat meghallgattam korábbi MaszkaBál-estekből és próbáltam úgy összeállítani a műsort, hogy ne legyen ismétlődés, de figyelemmel legyek arra is, hogy legyen benne ritkaság. Az ismertebb duett után ismeretlenebb szólószámokat választottam. Sok Verdi-áriát ismerünk, de az Attila című operából – Attila áriáját talán kevésbé.  Mozart: Don Giovanni – Leporello Regiszter-áriáját szintén hasonló szempontok alapján választottam.

Muszorgszkij: Boris Godunov – Varlaam bordala is különleges, utóbbi oroszul hangzik el a másik két olasz nyelvű ária mellett.

Hogyan esett a duettre a választásuk?

Schöck Atala.: Egy pillanat alatt összeállt, hogy mi újszerű módon a duettel indítanánk. Egyikünk sem énekel már Mozart-repertoárt, hiszen általában Mozart-szerepeket a művészek a karrierjük elején kapnak, valamint a struktúrába is jobban illeszkednek ezután a drámaibb áriák. Egészen más úgy kezdeni egy estet, hogy egymásba kapaszkodva indulunk, minthogy egy nehéz áriával egyedül áll ki az ember.

Cseh Antal: A duett-választásban nagy kérdések nem voltak.  Ez egy nehéz párosítás, kevés ilyen van a zeneirodalomban. Közösen döntöttünk el, hogy a Così fan tutte című operából, Guglielmo és Dorabella duettje hangzik majd el tőlünk, és abban is egyet értettünk, hogy korban egyikünknek sem való már. (nevet)

Nehéz egy mezzo-altnak és basszbaritonnak közös duettet találni?

Schöck Atala: Nagyon. Ez az egy jöhetett szóba, mert a másik négyet már hallhatták más pároktól a nézők. 

Milyen produkciókban találkozhat még önökkel a közönség a közeljövőben?

Schöck Atala: Április elején Johann Sebastian Bach – Felix Mendelssohn-Bartholdy Máté-passióban, majd Donizetti Az ezred lánya című operában láthatnak leghamarabb a nézők, erre készülök már, ma is volt korrepeticióm. Ez egy vicces szerep nagyon, ízig-vérig vígopera. Májusban Francis Poulenc A kármeliták című operában is megnézhetnek, de találkozhatnak velem hamarosan Miklósa Erika és Kolonits Klára gálaestjein is.

Cseh Antal: Február 27-én szombaton az Opera Otthonra sorozat holnapi műsorában, a Ments meg, Uram! (Dead Man Walking) című operában játszom a börtönigazgató, George Benton szerepét. Giacomo Meyerbeer A hugenották című operájából kereszmetszetre készülünk, és szintén május hónapban egy új bemutatóban, Gioacchino Rossini – Wolfgang Amadeus Mozart – Darius Milhaud Figaro³ című különleges műfajú operamixében láthatnak a nézők.

Török Katalin interjúja

A 21. századi amerikai opera legkiemelkedőbb alkotásaként számontartott Ments meg, Uram! (Dead Man Walking) című opera zárja a Opera Otthonra februári közvetítéseinek sorát. Jake Heggie alkotásának magyarországi bemutatója Meláth Andrea és David Adam Moore főszereplésével, Almási-Tóth András rendezésében volt látható ősszel az Eiffel Műhelyházban. A járványhelyzet miatt most Sólyom-Nagy Máté parádés beugrásával látható 02.27-én, szombaton  20:00 órától a felkavaróan érzékeny történet. Az operaénekessel a próbafolyamatról, kortárs művekről és az opera sajátságos etikai-lélektani vonulatairól beszélgettünk.

Próbafotó: Kummer János

A nézők ősszel David Adam Moore-ral láthatták a premiert, azonban a járványhelyzet közbeszólt, és beugróként köszönhetjük az online közvetítés alkalmával. Hogyan került egy amerikai kortárs online bemutató kapcsán Ön az Opera látókörébe?

Két éve énekeltem Joseph De Rocher szerepét Erfurti Színházban, ahol már majdnem húsz éve dolgozom. Nyilván felmerült, hogy ezt az Európában is viszonylag ritkán játszott darabot ki énekelte eddig, és hamar előkerült a nevem. Almási-Tóth András rendező tanított a Zeneakadémián, ismert engem – bár diploma után én szinte azonnal Németországba mentem –, ha sikerül egyeztetni a munkákat, akkor szívesen jövök Magyarországra. A premiert követő felújításra már úgy készültünk, hogy azt én csinálom, ám a járvány miatt ez nem tudott megvalósulni. Most pedig szinte vészhelyzet állt fent, de szerencsére a színházam lehetővé tudta tenni ezt a beugrást, itt vagyok.

Milyen nyelven hallható az opera és ebből fakadóan milyen sajátosságokkal bír a darab?

Egy igazán amerikai darab, zeneileg és témáját illetően is. A felütése és alaphangulata egy halálra ítélt bűnöző lelki útja. Ezzel a büntetéssel szerencsére Euróbában nem találkozunk. Sokat számít az amerikai nyelv sajátossága is, nem a színpadi angol nyelvet használjuk, mint például Händelnél, vagy Brittennél, sok a szleng és külön érdekesség a déli államokból származó nyelvjárás.

Széles repertoárt tud felmutatni klasszikus operák tekintetében (Mozart: A varázsfuvola – Papageno, Così fan tutte – Guglielmo, Don Giovanni, Figaro házassága – Almaviva gróf és Figaro, Donizetti: Szerelmi bájital – Belcore, Puccini: Bohémélet – Marcello, Wagner: Lohengrin - Telramund), de kortárs darabokban is találkozhatunk Önnel.  Milyen a viszonya a kortárs zenéhez és darabokhoz?

Nagyon szeretem a kortárs zenét.  Zenész családban nőttem fel, édesapám operaénekes volt, édesanyám zongorakísérő, amióta az eszemet tudom, mindig zene szólt otthon. Nem akartam operaénekes lenni, egészen addig, amíg Papa meghallgatott otthon és azt mondta: egész jó hangod van, érdemes lenne képezned. Az apám a Magyar Állami Operaházban megkerülhetetlen művészévé lett, az operaházi dolgozók közé viszont én úgy égtem be, mint a Sólyom-Nagy Sándor kisfia. Pedig mi nagyon különbözőek vagyunk, hangi adottságainkban, és abban is, ahogyan dolgozunk. Volt bennem egy tudatalatti ellenkezés, vagy óvatosság, hogy megpróbáltam a legkisebb metszést adni Papa munkássága és az én szerepeim között. Papa az összes Verdi, Puccini, Wagner drámai hősbariton, szerepet elénekelte, én próbáltam inkább olyanokat választani, amiket ő nem csinált.

Hozzám inkább a 20-21. századi zene, és karakteresebb szerepek megformálása illik. Mindig is az érdekelt az Operában, hogy sokat lehessen gondolkozni. Érdekelnek a lelki vívódások, és azok megformálása, bátrabban merek akár „csúnyán” is énekelni ezért, tehát összességében gyakran és szívesen énekelek kortárs darabokat.

Társadalmi elvárásokkal és ítéletekkel teli témát boncolgat az opera, egy megrendítően személyes történeten keresztül. Milyen kérdések fogalmazódtak meg Önben a karakter megformálásával kapcsolatban?

Az egész darab a halálbüntetésről szól. Az elsődleges kérdés az, hogyan lehet ezzel a teherrel élni?  Helen nővér létező apáca volt, aki levelezett egy börtönben ülő gyilkossal. Ő azt gondolta, hogy az emberi életet senki nem olthatja ki. A másik fontos nagy kérdés: Joga van-e a társadalomnak, a bíróságnak, az áldozat szüleinek ahhoz, hogy az én életemet elvegyék?

Joe azt gondolja, azzal bújhat ki a halálbüntetés alól, ha tagadja bűnösségét, mert akkor felmenthetik. A darabnak egy szép gondolata és fő iránymutatása a beismerés. Magadnak teszel jót, ha beismered, attól kapod meg a feloldozást. Amíg az ember nem fogadja el a saját hibáját, és nem néz vele szembe, addig nem tud nyugodtan aludni. Függetlenül attól, hogy hisz vagy nem hisz Istenben. Ez a gyilkosság addig nyomasztotta Josephet, amíg nem ismerte meg saját magát. Szinte happy end a darab vége, annak ellenére, hogy kivégzik a karakteremet.

Nem a hit változtatta meg Joseph De Rocher belső hozzáállását?

Helen nővér mint gyakorló "hitterjesztő" ember ezt mondogatja a Josephnek, én nem érzem, hogy ő megtér, de megérti a pszichológiai jelentőségét és fontosságát, hogy szembe kell néznünk önmagunkkal. Nyilvánvalóan Helen szerepe egy tanúságtétel a keresztény hit és a megbocsájtás mellett. Fontos része a darabnak a hit, de a Joseph végig bezárkózik, ő nem tud azzal foglalkozni mi lesz majd a halála után.

Hogyan készült erre a szerepre, akár összevetve a korábbi alkotói folyamatot is: az irodalmi előzménnyel és filmes adaptációval találkozott-e, merített-e belőlük inspirációt?

Láttam a filmet, olvastam a könyvet, de a legérdekesebb momentuma a felkészülésemnek egy találkozás volt. Németországban megismertem egy hölgyet, aki évente kétszer utazik Amerikába azért, hogy halálraítélteknek segítsen. Spiritual advisornak (lelki tanácsadó) nevezik: a kivégzés pillanatában egyetlen ember lehet az elítélt mellett: lehet egy jógi, civil személy, egy pap, aki lelki támaszt nyújt a kivégzés pillanatában. Vele sokat beszélgettem a kinti felkészülés idején.

Milyen rendezői instrukciók segítették továbbá a mostani előadás létrejöttéhez, milyen elemek a karakter megformálásához?

Andrásnak egy igazán fontos mondata az volt számomra, hogy az egész darab során két ember kapcsolata hogyan alakul. Ez olyan, mint amikor a civil életben két ember találkozásának stációin keresztülmegyünk. Az volt a kérés, hogy ezeket a realista szituációkat (börtön, beszélgetőszoba) próbáljuk meg hétköznapi szinten megvalósítani a színpadon. Ez az instrukció jól esett, és érdekes, hogy nincs is igazán börtön a színpadon. A két ember nem azért nem tud egymáshoz közel kerülni, mert egy rács van közöttük, hanem mert olyan, mintha két különböző bolygóról érkeztek volna. Az előadás arról is szól, hogyan tudjuk a kettőnk között lévő falat lebontani és megtalálni a közös nyelvet. Meláth Andreával (Helen Prejean nővér) egy érzékeny és törékeny szituációban találtuk magunkat, ahol két hét alatt kellett egymáshoz közel kerülni.

Mit üzen azoknak a nézőknek, akik most először fontolgatják, hogy jegyet váltanának az Opera Otthonra programunkra, és mit üzen azoknak, akik esetleg félnek ettől a darabtól?

Operába menni mindannyian szeretünk, de azt most nem lehet. Ez a közvetítés is majdnem olyan, mintha az operában lennénk, hiszen az előadás egyedi és megismételhetetlen. Azért szeretjük a színházat jobban, mint a filmet, mert az nem lesz mindig ugyanolyan.

Akiknek aggályai és félelmei lennének, azoknak azt tudom üzenni, hogy a 21. század legtöbbet játszott modern operája ez.  Jake Heggie fantasztikus zeneszerző, élvezhető, magával ragadó modern zene. A műnek dramaturgiailag megrendítő hatása van a közönségre, hogy egyrészt zokognak, másrészt nem mernek megszólalni. A darabnak olyan íve van, mint a Bohéméletnek. Nem láttam még olyan embert, aki a Bohémélet után közömbös lett volna.

Török Kata interjúja

A Così fan tutte, a Pikk dáma és a Faust egy-egy részlete mellett a Gyöngyhalászlok, a Tell Vilmos, A bűvős vadász ritkán hallható áriái is felcsendülnek Miksch Adrienn és Horváth István 2021. február 21-i áriaestjén. Az Opera Facebook-oldalán 20:00 órától látható koncert előtt a két kiváló énekes mesélt többek közt miskolci első találkozásukról, a műsor összeállításának szempontjairól és a közeljövőben rájuk váró további feladatokról is.

A ma esti koncertet megelőzően milyen produkcióban találkoztak a színpadon?

Miksch Adrienn: Pistivel anno Miskolcon, még Váradi Kati néni, az akkori zeneigazgató keze alatt dolgoztam először – együtt mutattuk be többek közt a Così fan tuttét is (2009-ben), amiből egy duettet most a koncerten is elénekeltünk. Ez nagyon kedves emlékeket idéz fel bennem, István nem csak kivételes hangú tenor, de nagyszerű kolléga is. Szerencsés vagyok, hiszen eddigi életemben több kiváló mester mellett, rengeteget tanulhattam Kati nénitől és az Ő tanárától, Oberfrank Géza Tanár Úrtól, akik abszolút etalonként folyamatos visszatekintéssel is képesek voltak a jövőre felkészítve tanítani.

Horváth István: Nagyon komoly, aprólékos próbafolyamat előzte meg a miskolci Così bemutatóját, a Regensburgi Színház akkori igazgatója, Ernö Weil rendezte a darabot. Nagyon-nagyon szép, modern rendezésben tudtuk játszani a miskolci közönségnek, ráadásul eredeti nyelven. Adrival az előadás óta is nagyon jó szakmai kapcsolatot ápolunk, bár hozzá kell tennem, hogy ritkán tudunk csak együtt énekelni, mivel ő drámaibb én pedig líraibb hang vagyok, de mindig nagy öröm, ha együtt énekelhetünk.

A műsor további részeit hogyan válogatták?

Miksch Adrienn: Az áriaválogatásom a közös munka, a harmonikus együttműködés eredménye. Választásainkkal mindketten megtámogattuk egy kicsit a másikét. Én eredetileg mivel nagyon szeretem a kortárs zenét, abból válogattam volna, de szerzőjogi okokból erre nem volt lehetőség, így „maradtak” a klasszikus áriák. Weber Bűvös vadászának Agatha szerepét többször énekeltem már (pl. ifjúsági előadáson a Müpában illetve koncerteken), nagyáriáját különösen szeretem és a szívemhez közel áll. Nem túl sűrűn hallható, nagy lélegzetű, mélyérzésű ária. Csajkovszkij Pikk dámája megintcsak az egyik kedvencem. Nagyon szeretem a szláv darabokat, lelkiségükben mély közösséget érzek a magaméval.
A Gyöngyhalászok történetéhez életemben egy brassói énekverseny fűződik, ahol minden szerepre külön meghallgatást rendeztek. Itt bár a hosszas válogató során elnyertem Leila szerepét, de azután egy hirtelen jött beugrás miatt el kellett hagynom a produkciót és így nem volt alkalmam színpadon elénekelni a szerepet. Azóta is keresem rá az alkalmat, hogy egyszer bepótoljam ezt a mulasztást.

Horváth István: Az igazság az, hogy mindketten énekeltünk volna már a MaszkaBálban, de mindkettőnk esetében egy betegség közbeszólt. Igyekeztem olyan műveket válogatni, amiket színpadon még nem énekeltem. Flotow Mártájából Lyonel áriáját például azért vettem elő az egyetem után 20 évvel, hogy lássam, mennyit fejlődött azóta. Gounod Faustja olyasmi, amit a pályám végefelé, ha eléggé sűrűsödik a hangom, még el tudnék énekelni, a Tell Vilmosból Arnold áriáját pedig azért választottam, mert itthon ritkán hallható: ez a lírai vagy inkább a spinto tenor hangfajok vége, nyolc darab c' van benne és elképesztő nehéz ária. Erre is kíváncsi voltam, hogy megy, és remélem, egyszer lesz még módom előadni.

Milyen produkciókban találkozhat még Önökkel a közönség a közeljövőben?

Horváth István: A legközelebbi előadás, amiben közreműködöm, a március 15-i Bánk bán-keresztmetszet, amiben Ottót fogom énekelni. A különlegessége ennek az előadásnak, hogy ez lesz Kertesi Ingrid művésznő tagságának 35 éves jubileumi ünnepe. Nagyon boldog vagyok, hogy részt vehetek ebben az előadásban, ami úgy gondolom, fantasztikus szereposztásban lesz látható. A Rádió Zenekarral lesz egy Liszt Koronázási misém áprilisban, ha minden igaz, májusban pedig, ha a járvány is engedi, a Kálmán Imre-féle Jozefin császárné koncertszerű változatában, esetleg Az ezred lánya előadásában léphetek fel.

Miksch Adrienn: Sajnos most semmi sem biztos, legfontosabb a jó egészség! Ha a pandémia is megengedni a szűken vett következő hónapokban egy Kékszakállú-produkcióra készülök a Budafoki Dohnányi Zenekarral, illetve további koncertek is várhatók, amik ugyancsak a járványnak vannak kiszolgáltatva. Azt gondolom, hogy a helyzetem ebben az időszakban kivételesen jó volt, végig dolgoztam, és pont akkor pihentem, amikor szükségem is volt ilyen-olyan oknál fogva pihenésre, valamint szinte folyamatosan dolgozhattam, amikor csak lehetett – de ehhez persze a családom odaadó támogatása is ugyanúgy szükséges volt.

Az Opera két ifjú tehetsége előadásában Rossini, Donizetti, Verdi, Erkel, Gounod és Richard Strauss művei is felcsendülnek a MaszkaBal 2021. február 19-i adásában. Kálnay Zsófia és Ujvári Gergely az Opera Facebook-oldalán 20:00 órától látható koncertjük előtt meséltek az est programjáról, az műsor szerepeihez fűződő emlékeikről, benyomásaikról, valamint az online közvetítéssorozatban rájuk váró további feladatokról is.

Hogyan állt össze az áriaest műsora?

Kálnay Zsófia: Tulajdonképpen nagyon egyszerű logika alapján. Tavaly a koronavírus-járvány kezdetekor kezdtem el Komlósi Ildikóval dolgozni. A közös tanulás megalapozása volt Siebel karaktere, Gounod Faustjából, egy olyan szerep, amit még sosem énekeltem színpadon. A következő lépés pedig egy régi darab, A sevillai borbély Rosinája volt. Ezt az áriát énekeltem először és az Operában is Rosinával debütáltam 2014-ben. A célunk az volt, hogy az évek során rárakódott „magánötletektől”, a felesleges dolgoktól megtisztítsuk. Sokszor éreztem azt, hogy a szerepformálásom nem az igazi, pedig nagyon szeretném, hogy jó legyen. Elkezdtünk dolgozni rajta úgy, hogy legyen értelme előadni, adjon valami többet, valamit pluszt, és ez természetesen áradjon belőlem. Ez nagy célkitűzésünk volt, sokat változott benne a szerep. A harmadik ária Richard Strauss, Ariadné Naxoszbanjából a Komponistáé. Sokan Straussra predesztináltak, de éreztem, hogy nem elég biztos a technikai tudásom ahhoz, hogy elő merjem adni. Tudtam, hogy Komlósi Ildikó lesz az a tanár az életemben, aki nekem meg tudja tanítani a szükséges technikai erőfölényt. Sem lelkileg, sem agyban, sem fizikailag nem álltam rá készem, Az, hogy ezzel ki merek állni, egy hatalmas teljesítmény – tavaly még nem vállaltam volna. Nagy lépcsőfok számomra ez az ária, és a szerepet is elkezdem tanulni. Strausshoz érettség kell. Tehát a három áriából kettőt még sosem énekeltem, ez nagyon izgalmas és nagyon várom. 

Ujvári Gergely: A Szerelmi bájital Nemorinóját a Gördülő Opera turnén a határon túli magyarlakta településeken alakítottam. Maga a díszlet is kamion volt, ez volt egyben a színpad is. A turné összesen nyolc állomásából négyen énekeltem a szerepet. Nekem ez egy hatalmas élmény és megtiszteltetés volt, hogy ezt adhattam elő akkor és ott, erdélyieknek. Én is határon túli magyar vagyok, csak nem Erdélyből, hanem Kárpátaljáról származom, ezért különösen megérintett. Azóta mind a produkció, mind az előadássorozat, mind a darab maga nagy kedvencem és szívügyem. Hunyadi László karakterben nagyon illik hozzám, igaz ezt a szerepet még nem énekeltem, de a hangfajomnak megfelel és a figurát is szeretem. Mindhárom karakter olyan, ami az alkatomhoz, fizimiskámhoz illik. A Traviatából Alfredo is ilyen, de ő nem teljesen pozitív szereplő. Minden darabban, amiben eddig játszottam, jófiút alakítottam – Alfredo ebből kiesik.

Hogyan esett a választásuk a Hamupipőke-duettre?

Kálnay Zsófia: Az én ötletem volt. Voltak közös darabok, de egyikben sem énekeltünk együtt. Tenor-mezzo duettben a Hamupipőkében a címszereplő és Ramiro herceg duettjét nagyon szeretem. Másban nem is lettem volna magabiztos kamerák előtt is. Gergőnek meg szerintem nagyon jól áll, és azt mondta, ő is megszerette.

Ujvári Gergely: Nekem ez egy friss, új dolog, most tanultam meg. Zsófi ezt már énekelte, és megkérdezte, hogy mi lenne, ha ezt énekelnénk. Nekem tetszett, bár stílusában kicsit más, mint az eddigiek. Ennyire koloratúr szólamot nem szoktam énekelni. De a feladat és a kihívás is nagyon pozitív dolgokat keltett bennem. Elég nehéz mezzo-tenor kettőst összehozni, beszűkültek voltak a lehetőségek is, de úgy érzem, jól sikerült választanunk. Egy olyan területeken járok vele, amilyeneken eddig még nem nagyon, de izgatottan várom, hogy milyen lesz.

Milyen streamtapasztalattal rendelkeznek, hogyan készülnek az online koncertre?

Kálnay Zsófia: Egy éve figyelem a kollégákat ebben a furcsa szituációban. Azzal készítettem fel magam, hogy egy éve rögzítgetem a hanganyagot az énekórákon. Szép lassan a tükröt is bevetettük és már nem zavar, ha látom, hogy mi történik az arcomon. Az elmúlt 1 hónapban kamerára is rögzítettem az összes korrepetitoros próbát az Dallos Erikával, a MaszkaBál zongorakísérőjével. Megnézem és tudomásul veszem, hogy mi jó, mi nem jó. Szokom a szituációt. Arra koncentrálok, hogy minél tudatosabb legyek.

Ujvári Gergely: Mivel rögzítésre kerül, ezért sokkal jobban rögzítem a szöveget. A felvétel egy kiélezettebb a dolog, én jobban szeretem az élő zene varázsát, de a helyzet most ezt követeli meg. Különösebben nem jövök zavarba a feladattól. Kihívást jelent, hogy nem tudjuk, pontosan mit rögzítenek a mikrofonok - ez tud meglepetést okozni. Azt lehet csinálni, hogy amit megszoktam, abból még többet, még jobban és még szebben adom elő. 

Hogyan élték meg az elmúlt időszakot?

Kálnay Zsófia: Azt hiszem, egyáltalán nem tartanék itt, ha nincs a világjárvány. A nyári felkéréseket is mind lemondtam, mert egy technikai átállás közepén voltam. És ilyenkor ha ki kell állni előadni valamit, az nem kívánatos dolgokat is rögzíthet. Ezért teljesen elzárkóztam minden énekléstől. Sőt, még itthon, egyedül sem énekeltem. Mára minden porciózva és tudatosan van felépítve. Ugyanúgy fogok izgulni, mint mindig, h nem jobban, és annyira felkészült leszek, mint amennyire sose lehettem volna, ha ez nem így történik. És lehet, hogy hallatszani fog. 
Ujvári Gergely: A vírushelyzet elején, mi „a frontvonalban estünk el”. Március 11-én este tartottuk Jake Heggie Ments meg, Uram! című operájának főpróbáját. Délután kihirdették az éjféltől érvényes veszélyhelyzetet, és mi úgy mentünk a főpróbáról haza, csendben, hogy tudtuk, másnap nem lesz premier. Ez nagyon megrázott. Egyébként az egész szituációt itthon megszokja az ember, megtalálja a feladatát és az önképzési lehetőségeket. Sokan, köztük én is, ezt az időszakot önképzésre használták. Átgondoltam az eddigi pályámat és eredményeimet - szerintem ez jót tett. Várom az előttem álló feladatokat, hogyan tudok majd ezekből a tapasztalatokból építkezni.

Milyen további online operaprodukciókban láthatja Önöket a közönség a tavasz folyamán?

Kálnay Zsófia: A Parasztbecsületeből is készül húsvét környékén koncertszerű keresztmetszet, és ami nagyon izgalmasnak ígérkezik, az a Figaro³, amit Dömötör Andris fog rendezni… Fúú, azt nagyon-nagyon várom, az óriási játék lesz, Beaumarchais Figaro-trilógiáját tömörítjük egy estébe Rossini, Mozart és Darius Milhaud operái nyomán, Litkai Gergely és Máthé Zsolt szövegeivel.

Ujvári Gergely: A Ments meg, Uram! a jövő szombaton lesz látható az Opera Otthonra közvetítéseiben, tavasszal pedig a Parsifal online-bemutatójában veszek részt, korábban pedig A denevér és A varázsfuvola keresztmetszetében vettem részt, amik továbbra is elérhetők az Opera Facebook-oldalán.

Ádám Zsuzsanna számos nemzetközi énekverseny díjazottja, aki 2018-ban Verdi Ernani című operájában debütált Elviraként 2018-ban a Szegedi Nemzeti Színházban. Egy évvel később Miskolcon Szilágyi Erzsébetként mutatkozott meg, majd a Szegedi Szabadtéri Játékokon az Aida címszerepét énekelte. Egy miskolci produkció után most Budapesten alakítja Valois Erzsébetet Verdi Don Carlos című operájában, amelyet 2021. február 20-án este 8-tól közvetítünk az Opera Otthonra sorozat keretén belül. A fiatal szopránnal a készülő produkció kapcsán beszélgettünk.

A próbán készült fotót Nagy Attila készítette. (Ádám Zsuzsanna mint Valois Erzsébet és Gábor Géza Egy szerzetes szerepében)

A Don Carlos a harmadik Verdi-operád, ebben Valois Erzsébet szerepét énekled. Mondhatni azt, hogy az olasz zeneszerző művei állnak a jelenlegi repertoárod középpontjában? Egy korábbi interjúdban utaltál is rá, hogy közel érzed magadhoz Verdi zenei világát.

 Az egyik legfontosabb kérdés: mi találja meg az embert? Amikor elindul egy fiatal művész a pályán, természetes, hogy vannak elképzelései; aztán a szerepek találják meg. Engem ezek találtak meg elsők között, a hangom is jól érezte magát benne, aztán a stílusát és a frazeálását is elkezdtem megérezni. Volt egy ösztönös ráérzésem arra, hogyan kell zeneileg és hangilag megformálni ezeket a szerepeket. Gál Erikával (Eboli hercegnő) ez a második Verdi operánk együtt, vele sokat beszélgettünk erről, hogy valami nagyon dús olasz éneklést értenek VERDI alatt, ami mindenen át tudni sütni, mint a napfény. Független attól, milyen zenei partitúra van alatta.

Ez egy történelmi opera, de egy családon belüli történet is. Egy tragikus szerelem, amely nem teljesülhet be, és minden résztvevőt megkínoz. Hogyan éli ezt meg Erzsébet, a karaktered?

Erzsébet karaktere nagyon emberközpontú. A rendezői instrukcióra (Frank Hilbrich) kiléptem a királynői magatartásból, a konfliktusokat próbálom megmutatni. Dramaturgiailag nem gondoltuk, hogy ennyire fontos lesz az első felvonás, és olasz nyelven nem is szokták ezt játszani.

Erzsébet és Don Carlos végtelenül ártatalan találkozásáról szól az első felvonás, a végén pedig sokként éri őket, hogy a  az eltervezett házasságuk nem valósul meg. Miskolcon már a feszültséggel teli állapotot kellett megjelenítenem, itt lett lehetőségem arra, hogy a fiatal lányból fokozatosan váljak királynővé. Kerültük a formális királynői magatartást, amelyek megvannak ugyan egy-egy jelentben, de a zárt együttesekben nagyon érthetők a királynő szenvedései. A rendezővel emberközelit akartunk mutatni, nem márványszoborszerű királynői lépdelést.

Az opera szólamaiban pompa és fanatizmus uralkodik, a dallamfordulatokban ott van a személyes szabadságkifejezés is. Hogyan formálódik benned és a zenében ez a szabadság elérésére irányuló akarat?

Sokféle korszakáról beszélhetünk Verdinek, olyan, mintha nem is ugyanaz a zeneszerző lenne. Csodálatosan sokszínű, az Aidában nincsenek zárt számok, egyikből hullámzunk át a másikba, itt vannak, de már semmi köze az előző darabokhoz. Ez egy kiforrott remekműve a szerzőnek, ahol iszonyat mennyiséget énekel mindenki. Az én nehézségem az, hogy a nagyáriám az ötödik felvonásban van: egy tizenegyperces ária, ami után még van egy tízperces duett; hangilag is okosan kell beosztani.  Keretes szerkezetben szerepel az énekelnivalók súlyossága, amit úgy épített fel, hogy nem kímélte ezt a szereplőt, de mégis hálás, mert a karakter és a daramturgia segíti az éneket.

Az opera vége egészen éteri és misztikus. Miként értékeled ezt a befejezést a történet függvényében?

Én nagy hasonlóságot érzékelek az Aidával, ahol egy másik világban esélyt kapnak arra a szereplők, hogy majd ott találkoznak. Ezt a fajta pátoszos megoldást szereti Verdi. Isten által egy másik életben, vagy az ő kezében, talán sikerülhet az újratalálkozás, és ott kap békét a lélek. A hit valahol erről szól, megborul az ember az élet akarata előtt.

Milyen eszközök, milyen rendezői instrukciók segítettek a karakter megformálásához?

Nem megszokott, hogy ennyit mozgatják az énekeseket. Mögöttem nincsenek tizenévek, de az biztos, hogy nincs minden operában hatvan lépcsőfok. Hozzáteszem, mindig okkal történik a mozgás, de tény, hogy ettől igazán mozgalmas. A rendezővel mindig úgy kezdtünk neki a próbának, hogy meghallgatott minket. Sosem erőltette tűzön-vízen át az akaratát, ha nem passzolt egy-egy ötlet, azt ránk formálta.

Történészek cáfolják, hogy ez a szerelem bekövetkezhetett volna. Mindezekkel szemben nehéz egy fiktív történet részévé válni és az érzelmekkel azonosulni?

Az opera történetei általában szerelmes történetek, de személy szerint engem inkább megérintenek a baráti vagy például a szülő-gyerek kapcsolatok. A Fülöp és Carlos, illetve a Carlos és Posa barátsága számomra izgalmasabb, mint a szerelmi szál. A rendező sokszor kérdezte, sikerül-e az életből hasonló szituációkat merítenünk, amikből építkezhetünk, és ebből azt gondolom, hitelesebbé tudtuk formálni a karaktereket.

Mit üzennél azoknak a nézőknek, akik most először fontolgatják, hogy megnéznek egy Opera Otthonra-streamet?

Ez egy különleges lehetőség. Más perspektívát mutat egy operaközvetítés, mintha  a színpadot a néző a közönség soraiból látná. Valószínű ezért is figyelünk ennyire az emberi kapcsolatokra. És hát az egyik legszebb olasz operáról beszélünk. Ha valamire szükséges van az embereknek ezekben az időkben, az az, hogy gyógyuljunk, és erre a zene a legalkalmasabb.

Török Kata interjúja

Mozarttól, Erkel, Gounod és Wagner művein át Leoncavallo és Puccini operájáig terjed a február 14-i MaszkaBál kínálata. Az Opera Facebook-oldalán és a Jegy.hu-n 20:00 órakor kezdődő műsor előtt a két énekes mesélt A varázsfuvolához fűződő emlékezetes fellépéseikről, a darabválasztás szempontjairól, és a közeljövő várható színházi produkcióiról.

Milyen produkciókban énekeltek együtt korábban, milyen emlékeik vannak ezekről?

Rezsnyák Róbert: Többször is játszottunk már együtt, köztük A varázsfuvolában, amiből most Papagena—Papageno duettjét is énekeljük, emellett a Szerelemi bájitalban, a Leánder és Lensziromban és a Sába királynőjében is. Az utóbbit leszámítva, általában incselkedő párokat alakítunk, ez a játékosság pedig közel áll hozzám. Nagyon szeretek mókázni, de a vérdráma sem áll tőlem távol. Sok vidám és vicces karakter mellett jól esik, mikor megvillanthatok egy-egy negatív figurát is. Papagenót A varázsfuvolában és a Parázsfuvolácskában is énekeltem, vicces volt, mikor egyszer egy napon kellett mindkettőt, mert itt-ott más húzásokkal játsszuk, a próza pedig teljesen eltér, ez tehát nem volt könnyű.

Zavaros Eszter: Mivel a Parázsfuvolácskát együtt próbáltuk, és Szerelmi bájitalt is sokat csináltunk közösen, ezért már rutinosak vagyunk Robival. A Bájitalokban Belcorét énekelt, ami nagyon jól állt neki. Olyan jó élmény, amikor egy előadásban a főbb szereplők összeolvadnak egy karakterrel. A varázsfuvolákat is nagyon szerettem vele csinálni, mert megvan benne az a fajta jó értelemben vett cukiság, kis mackósság, amitől a gyerekek közelebb érzik magukhoz a figurát, és ez nálunk nagyon fontos. Papagenából az Operán kívül énekeltem még a szombathelyi Iseumi Fesztiválon 2011 nyarán, ami egy kivételes szereposztás volt Miklósa Erikával, Bretz Gáborral, Boncsér Gergővel, Csereklyei Andreával. Ott Papagenóm Kálmán Péter volt, aki az egyik kedvenc kollégám. Olyan jó volt ez a csapat és Káel Csaba rendezése, hogy az nagyon bennem maradt. A másik nagy kedvencem a Zeneakadémia megnyitása alkalmából rendezett előadás volt a Solti teremben, szintén fantasztikus szereposztásban. Szeretek olyan szerepeket játszani a színpadon, amik a való életben nem jellemeznek, Almási-Tóth András rendezésében pedig tipikus cicababa voltam Tóth Bori gyönyörű jelmezeivel, olyan szőke parókával, amilyet még nem is láttam.

Zavaros Eszter

Milyen szempontok szerint választották ki az áriákat?

Zavaros Eszter: Mindhárom nőalakkal, akiktől áriákat énekelek, úgy érzem, jól tudok azonosulni. Nedda a legnagyobb és viszonylag új kihívás közülük, Zerlina és Musette áriái már régóta a repertoáromon szerepelnek. Nedda hangilag, és karakterben, színészileg is a legnagyobb feladat, mert talán ott lehet a legtöbb színt megmutatni, ami egy drámaiságból átmegy könnyedségbe, mikor a Madárdalban azok röptéről énekel, és benne van az elvágyódás, hogy ő is velük röpülne, de ugyanúgy ott van a szenvedése, és hogy nem tud szabadulni egy embertől, aki egyébként többször is agresszív volt másokkal szemben, és tudja, jól, hogy ő sem lesz kivétel.

Zerlina és Musette vérbeli nők, akiknek megvan a magukhoz való eszük, csábítanak, és a kisugárzásukkal, a szépségükkel pedig elérik, amit akarnak. Musette-nek is megvan a maga küzdelme az életben: folyamatosan keres, mégis mindig végül Marcellónál köt ki, ő az igazi. Az ő karakteréről is kiderül végül. hogy nagyon jó ember, mikor Mimi gyógyulása érdekében kézmelegítőjéről és az ékszereiről is lemond. Zerlina pedig egy rafkós lány, aki mindig játszik, ad, de közben el is vesz, Don Giovannival is van liaisonja, Masetto is tudja, hogy őt sem akarja elveszteni. Mozartot és a verista műveket, Puccinit is egész másképp kell énekelni, az esete ebből a szempontból is kihívás lesz.

Rezsnyák Róbert: Valentin imáját a Faustból és Petúr bordalát a Bánk bánból szintén nagyon szeretem. Valentin mindig nagy kihívás, ott olyan formaidőzítésre van szükség és olyan kondícióban kell lennie egy énekesnek, hogy az jó legyen. Játszottam mindkét darabban, de ezeket a szerepeket még nem énekeltem. Biberachként voltam jelen a Bánk bánban, de vágyom arra, hogy egyszer Petúr is lehessek. Wolfram áriájához a Tannhäuserből színpadon nem volt szerencsém. Nem vagyok egy Wagner-hang, szólistaként nem is törekszem ilyen babérokra, de ez az ária számomra is vállalható hangi kihívásokat jelent és nagyon szívesen veszem elő, főleg ilyen alkalmakkor, amikor mint egy gyöngyszemet lehet bemutatni

Rezsnyák Róbert

Milyen további feladatok várnak Önökre az évad hátralévő részében?

Rezsnyák Róbert: Főleg katonai és rendőrszerepekben fogok domborítani. A Ments meg, Uram!-ban közvetítésben február 27-én leszek motorosrendőr/börtönőr, aztán várhatóan áprilisban a Notre Dame című opera koncertszerű előadásában leszek katona, majd A kármeliták májusra tervezett előadásában is egy katona. Ezek nem a legnagyobb szerepeim, de ha azt nézzük, hogy folyamatos színpadi jelenlétet generálnak, az mindig nagyon jó ahhoz, hogy az ember rendszeres rutinban legyen fizikailag és lelkileg is. Szilveszterkor lettem volna A denevérben Eisenstein, ez sajnos elmaradt, de egy keresztmetszetet játszottunk belőle, illetve az M5 csatornán közvetítettek belőle egy jó minőségű színházi felvételt a közreműködésemmel, ami eljuthatott a nagyközönséghez.

Zavaros Eszter: Én a Parsifalban leszek apród, ennek a próbái is hamarosan kezdődnek, és ha A kármeliták megvalósul, akkor abban új beállóként alakítom majd Mathilde nővért. Nagy kihívást jelentett, hogy nem csinálhattuk azt, amit szeretünk, ami a hivatásunk. Van egy kétéves kislányom, így azt gondolom, hogy akinek gyereke van, az némileg előnyben van, hiszen egy gyerekkel folyamatosan foglalkozni kell, és kulcsszerepünk van abban, ahogy ők megismerik a világot, így az ő jelenléte különösen sok erőt ad. A járványhelyzet rendkívül elkeserít, és a legnagyobb nehézség a bizonytalanság, hogy nem tudjuk, meddig élünk így.