1968 az Operában: a sokak által egyművesnek gondolt szerző második operája csütörtökön most újra felhangzik!

Az idő tájt, amikor Pierre Boulez kijelentette, hogy a legelegánsabb megoldás a régi nagy operaházak fölrobbantása lenne, Szokolay Sándor (1931-2013) épp azon fáradozott, hogy második operájával is meghódítsa ezeket az operaházakat. Az 1964-es Vérnász ugyanis alig pár esztendő leforgása alatt eljutott Wuppertalba, Prágába, Berlinbe, Toulouse-ba és Zágrábba, majd utóbb Bécsbe, Moszkvába, Bolognába és Edinburgh-be, s még egy sor más európai városba. Így amikor 1965-ben hozzálátott a maga Hamletjéhez, akkor Szokolaynak nemcsak Shakespeare nagyságával, de a Vérnász sikerével is versenyre kellett kelnie.

Arany János fordítása és Laurence Olivier ekkor már rég legendás 1948-as Hamlet-filmje: a zeneszerző egykori nyilatkozata szerint ezek voltak operájának legfőbb ihletői. Habár korántsem kizárt, hogy Szokolayra hatással lehetett a Madách Színházban 1962 óta futó Hamlet-előadás is, a címszerepben Gábor Miklóssal.

Szokolay Hamletjének ősbemutatóját 1968. október 19-én tartották az Operaházban, s az intézmény igazán megadta a módját a produkciónak, amelyet két szereposztásban bocsájtott színre: Oberfrank Géza és Pál Tamás vezényletével. A szereplők között Házy Erzsébet (Ophelia) és Komlóssy Erzsébet (Gertrúd) is ott énekelt, illetve énekbeszélt, de említsük most csupán a máig köztünk élő művészeket: a Színészkirányné prózai szerepét Marton Éva és Kasza Katalin, Hamlet atyjának szellemét Ütő Endre, Guildensternt Rozsos István, Horatiót Miller Lajos, Bernardót pedig az ekkor debütáló Supala Kolos alakította.

A címszerepet alakító, s 86 esztendősen ugyancsak máig köztünk élő Palcsó Sándor viszont annál magabiztosabban vállalta szerepét, hiszen neki már a Vérnász sikerében is oroszlánrésze volt. „Őszintén szólva nem lepődtem meg túlságosan, hogy rám címszerepet osztottak. […] Azért egy parányi fenntartás motoszkált bennem. Az első szereposztás Hamletje ugyanaz az úr volt [=Szőnyi Ferenc], aki már Mihály András Együtt és egyedül című darabjában is a vízben hagyott. Be kell vallanom, nem csalódtam különösebben […] a tisztelt kolléga nem tudta a szerepét. Felháborítóan sok zenei hibát vétett, szegény Szokolayt majd megütötte a guta a méregtől.”

Akárhogy is történt, a filozofikusabb hangját próbáló és többféle stílust és megoldásmódot elegyítő Szokolay dodekafon Hamletje érezhetően csak kisebb sikert aratott a bemutatón, s a darab mindössze két évadot töltött akkor az Opera repertoárján. Ám most csütörtökön az Erkel Színházban esély nyílik az (újra)felfedezésre: koncertszerű előadás formájában, Kovács János vezényletével és László Boldizsárral a címszerepben. „Nem lehet örökösen csúcspontokra törekedni” – mondta Hamletjéről Szokolay Sándor, s május 19-én este talán közelebb kerülhetünk e kijelentés mélyebb értelméhez.