Az opera gyönyörű, de veszélyes üzem: olykor énekesek és karmesterek halnak a nyílt színen, illetve lent a zenekari árokban.
Az operairodalom ismer néhány különösen balszerencsés dalművet, melyek színrevitele hagyományosan istenkísértésnek tűnik a babonások számára. Nem meglepő módon, a legnevezetesebb ilyen opera A végzet hatalma, mely Verdi-opera szinte már címében is megelőlegezi a balszerencsét. Első felvonásbeli tragikus végkimenetelű jelenetével, ahol is egy eldobott lőfegyvernek kellene elsülnie, s így halálosan megsebesítenie a leányát és annak szerelmesét megátkozó Calatrava grófot – nos, ez a jelenet sok tenor számára okozott már nehéz perceket. Carusónak például, aki egy ízben maga kényszerült a pisztolylövés hangját utánozni, a néma kellékfegyver helyett.
De az operatörténet legemlékezetesebb nyíltszíni halála is A végzet hatalma egyik előadásához kapcsolódik. 1960. március 4-én, a New York-i Metropolitan Opera színpadán a nagy amerikai bariton, Leonard Warren épp Don Carlo szerepében lépett fel, amikor a III. felvonásban, miután befejezte Morir, tremenda cosa kezdetű áriáját, holtan esett össze:
Hasonló tragédiák kapcsolódnak a Trisztán és Izoldához, különösen annak müncheni előadásaihoz. Két karmester is végzetes infarktust kapott itt, s mindketten a zenedráma második felvonásának vezénylése közben: Felix Mottl 1911-ben, Joseph Keilberth pedig 1968-ban. S ha ehhez még hozzátesszük, hogy az ugyancsak müncheni ősbemutató Trisztánja, Ludwig Schnorr von Carolsfeld négy Trisztán-előadás (és egy Bolygó hollandi) teljesítése után, alig 29 esztendősen meghalt, akkor különösen balcsillagzatúnak ítélhetjük ezt a remekművet:
S ha már Wagner, hát a múlt század egyik jeles Wagner-basszbaritonja, Hermann Uhde is a színpadon végezte be életét: Koppenhágában, egy kortárs opera, a dán Niels Viggo Bentzon – Goethét Kafkával és James Joyce-szal összevegyítő – Faust III című művének előadásán. Az egykor Wagner-szerepekben remeklő amerikai tenor, Richard Versalle is egy huszadik századi opera, Janáček A Makropulosz-ügy egyik előadásán halt meg: 1996 januárjában, a Met színpadán, ahol a szívroham épp egy létrán állva érte utol.
S habár nem előadáson történt, hanem próbán, hát zárjuk a sort Jean-Pierre Ponnelle, a zseniális rendező 1988-as halálával, aki a Carmen müncheni rendezése közben oly szerencsétlenül zuhant bele a zenekari árokba, hogy tüdőembólia végzett vele
