„A Lammermoori Lucia színre került… Tetszett, méghozzá nagyon tetszett, ha hihetek a tapsoknak és a bókoknak.” 1835 szeptemberében így számolt be egyik levelében operájának nápolyi ősbemutatójáról a szerény Gaetano Donizetti. Szerény, de azért önérzetes, s mindenekelőtt: hihetetlenül termékeny és túlterhelt. Egy év leforgása alatt ugyanis a Lammermoori Lucia volt az ötödik operája, s a 38. születésnapjához közelítő komponista ekkor már több mint félszáz zenés színpadi mű szerzője volt.

Az utókor azonban Donizetti életművéből sokáig csupán néhány operának szentelt kitüntető figyelmet: így a két remek vígopera, a Don Pasquale és A szerelmi bájital mellett különösen a Lammermoori Luciának. Sokáig ez a mű képviselte és jelképezte egyszersmind a bel canto stílust a nemzetközi repertoáron, s méltán, hiszen a Lammermoori Lucia zenéje és főleg a két főszereplő, a szoprán Lucia és szerelmese, a tenor Edgardo szólama valóban a bel canto reprezentatív mintáját kínálja a hallgató számára.

A kora újkori Skócia vadregényes világában talál egymásra a két szerelmes, ám a családok politikai szembenállása nem kedvez a frigy esélyeinek, s persze belép a történetbe a bariton is, akinek az opera világában gyakran jut az a szerep, hogy a szoprán és a tenor boldogságát megakadályozza. Ő Lord Ashton, vagyis Enrico, Lucia bátyja, aki elhiteti húgával, hogy szerelmese hűtlenné vált, s Luciát belekényszeríti egy érdekházasságba. Az esküvőn azután betoppan a nem várt vendég, Edgardo, hogy számon kérje Luciát, s hogy elhangozhasson a híres hatos, az operai állóképek egyik legszebbike, ahol a dallamos felszín alatt valósággal kavarognak az érzelmek:

A dolgok nagyon csúnyán végződnek: Lucia megőrül, a nászéjszakán megöli férjét, majd elénekli nagy őrülési jelenetét, s maga is holtan esik össze. Ez az őrülési jelenet nagy (koloratúr)szopráni próba, amelyet egészen változatos formákban ismerhet az operakedvelő közönség: sok vagy kevés díszítménnyel, F-dúrban vagy transzponálva, teljes hosszában vagy rövidítve. Itt most egy lehetőségig eredetit és csorbítatlan Őrülési jelenetet mutatunk:

A jelenet persze akár Luc Besson Ötödik elem című filmjének híres Plavalaguna-áriájából is ismerős lehet:

De vissza az opera történetéhez, melyben Edgardo önkezével vet véget az életének, miután értesül Lucia haláláról, s miután elénekli nagy áriáját:

Ma este héttől mindez az Erkel Színházban – 13 év után – újra átélhetővé válik számunkra, Kolonits Klára, majd 20-án Miklósa Erika címszereplésével.