Egy operaház létesítéséhez sok mindenre van szükség. Kell szilárd politikai elhatározás, társadalmi igény, sok pénz, s persze kellenek alkalmas szakemberek, művészek és építőmunkások egyaránt. No, és jószerint elsősorban: kell egy házhely, egy alkalmas telek, ahol azután felépülhet „a dal és a zene díszes csarnoka”. Lássuk, milyen helyszínek kerültek szóba az 1870-es években, a tervezés első szakaszában!
Kemnitzer-Wodianer-ház (1860)
1872-ben az akkori miniszterelnök, Lónyay Menyhért felkérésére a Nemzeti Színházat intendánsként irányító arisztokrata és zeneszerző, báró Orczy Bódog öt lehetséges építkezési helyszínt választott ki a majdani Operaház számára. Az ekkor még nagyban álló, úgynevezett Wodianer-ház helyét az Erzsébet téren; nem messze ettől, a mai Károly körúton a Károly-kaszárnya hátsó udvarát; a Hatvani és az Újvilág utca (a mai Kossuth Lajos és Semmelweis utca) találkozásánál lévő telket; a Dohány utca-Károly körút-Kerepesi út közé eső házhelyet; s végül a mai Andrássy és Bajcsy-Zsilinszky út találkozásának északi felét. Sajnos, ilyen-olyan okok, nyomós érvek mindegyik felvetés ellen szóltak: hol a régi Nemzeti Színház közelsége lett volna feszélyező, hol meg eredendően kicsi volt a rendelkezésre álló telek.
A modern Budapest kialakításában hatalmas érdemeket szerző Fővárosi Közmunkák Tanácsa azután két új javaslattal élt. Az egyik új lehetséges helyszín a mai Szabadság tér, a másik az éppen épülő Sugár út mentén, a Hermina tér volt. Ekkor lépett be a történetbe a közmunkatanács alelnöke, bizonyos báró Podmaniczky Frigyes, aki nem egyszerűen az utóbbi helyszín mellett tört lándzsát, hanem egy okos húzással egyszerre két színház számára teremtette meg a megépítés lehetőségét. A Hermina téri telek ugyanis eredetileg az ugyancsak nagyban tervezett-tervezgetett Népszínház számára volt fenntartva, ám pénz még nem volt a munkálatok megkezdésére. Erre Podmaniczky megvásároltatta az Operaház számára ezt a telket, s így a pénz hozzásegítette a másik színházi vállalkozást, hogy egy új telken, a Kerepesi út (a mai Rákóczi út) és a Sertéskereskedő utca (a mai Népszínház utca) találkozásánál, vagyis a mai Blaha Lujza téren már 1875-re felépülhessen a Népszínház.
Podmaniczky tettét csak még jobban dicséri az a körülmény, hogy mindezt egy súlyos gazdasági világválság kellős közepén sikerült keresztülvinnie. 1873-ban ugyanis, mely év júliusában Ferenc József megadta - nem csupán elvi, de egyúttal anyagi - hozzájárulását az Operaház felépítéséhez, Berlinből kiindulva tőzsdekrachok és cégcsődök egész tömege sújtott le a világgazdaságra. Ez a válság aztán utóbb le-lelassította az Operaház felépítését és megnyitását, ám a vállalkozás végső sikerét még a XIX. század legnagyobb világgazdasági mélyrepülése sem akadályozhatta meg.
Egy következő posztunkban majd arról lesz szó, hogy mi is volt a Hermina tér, vagyis miféle telken is épült fel az Operaház.
